Az aranyérem két oldala – Mennyit ér a győzelem?

A román tornászikon, Nadia Comăneci akkora hatással volt a kislány Csisztu Zsuzsára, hogy felkiáltott: „Anyukám, én akarok lenni a Himnusz a dobogón!” Ötévesen lépett be először a tornaterembe, amely 18 éven keresztül a második otthona volt. Kilencévesen – napi nyolc óra edzéssel – több időt töltött a tornateremben, mint az iskolában. Mivel nem ismerte a tornán kívüli életet, nem is tudta, mi mindenből marad ki. Ráadásul, amikor aktívan sportolt, még szocializmus volt, és óriási kiváltságnak számított, hogy élsportolóként a világ bármely pontjára eljuthatott – nem tűnt nagy lemondásnak, hogy az itthoni zsúrokból kimarad. „Kivételezettnek tartottak minket, de a zsúrozóknak sejtésük sem volt arról, hogy ezért mi mennyit dolgozunk” – emlékszik vissza. Amikor mégis elbizonytalanodott, hogy megéri-e a sok lemondást választani, a szüleivel megbeszélték, nem fájna-e, ha ennyi év munkáját feladná, és csak nézőként figyelhetné a társait versenyezni. És másnap mindig elment edzésre.

Hiába fáj, folytatod
„Óriási fizikai terhelésnek voltunk kitéve, miközben a testünk még fejlődött. A sípcsont, a sarokcsont folyamatosan ütődött, az, hogy napi 150-szer érkeztem meg a testsúlyom sokszorosával egy nem túl puha szőnyegre, állandó csonthártyagyulladást okozott. A tornához kőkemény, őrületes elszántság kell. Ha nagyon fáj, akkor is folytatod.” Az orvos hiába tanácsolta, pihenjen három hetet, egy tornásznak az egy örökkévalóság. Az edzői azt mondták, ha egy napot kihagy, azt egy hét alatt tudja behozni, ha egy hetet, azt egy hónap alatt. Zsuzsa térdeit négyszer műtötték, az egyikben most is platinacsavarok vannak.
Bizonyos szempontból viszont burokban élt, erre akkor döbbent rá, amikor egyetemi ösztöndíjjal elkerült Amerikába. A számlák kifizetése, a főzés és hogy mindent egyedül kellett megoldania, a legkeményebb iskola volt, miközben jó tanulmányi eredményeket és a legmagasabb szintű tornatudást várták el tőle. Egy komoly sérülés után is – elszakadt a keresztszalagja – vissza tudott térni és bajnokságot nyerni. A sporttól a mai napig nem szakadt el teljesen, szerkesztő-riporterként és műsorvezetőként az élsport közelében maradt.

Intimegészség Kriston Andrea, az intimtorna kifejlesztője beavat abba, mit jelent az állandó, kemény fizikai megterhelés a női test számára. Azoknál a sportolóknál, akik nem tanulják meg külön az emelések, a nyomások technikáját, hogy hogyan mozgassák az alsó kismedence izmait – mint ahogyan erre a súlyemelőket okítják –, libidócsökkenésért felelős és fájdalmas hüvelyvisszér-tágulat vagy szeméremtájéki visszértágulat, illetve aranyér alakulhat ki. „Az élsport nem a testvédelemről szól, és a teljesítmény érdekében sokan az intimegészségüket is feláldozzák” – mondja Kriston Andrea.

A csúcson abbahagyni
Jakab Dóra úszó is szeretett volna porckorong-sérvműtéte után visszatérni, de nem tudott. Amikor először megfájdult a dereka, nem vették komolyan: „Biztosan eltúlzod. Kis színésznő” – mondták. Pedig a fájdalomhoz hozzá volt szokva a „versenyistállóban”, amelyben Kovács Ágival edzett együtt. Dóra biztos benne, hogy a sérülését túlterhelés okozta: az erőnléti edzéseken sebesre súrolta a csuklóját a gumikötél, amellyel 18 kilónyi súlyt kellett mozgatni, a derekát pedig akkor erőltette meg, amikor – súlyzókkal a kezükben – guggolásból kellett felugraniuk a svédszekrényre. Miután helyrejött, az orvos biztatta, hogy újra sportolhat, ő pedig bizonyítani akart – és kijutni az olimpiára. Bár az egészsége valóban helyreállt, ez nem volt elég: fél év alatt testileg-lelkileg kiesett a ritmusból. 21 évesen a csúcson hagyta abba tizenkilencszeres felnőtt magyar bajnokként, világbajnoki ötödik helyezéssel, a sydney-i olimpiát megelőző edzőtábor előtt. Bántotta, hogy nem lehet ott az olimpián, de kárpótolták az új lehetőségek. Amikor később elment valahová, azt mondta: először vagyok itt mint szabad ember. „Az életem hároméves korom óta az úszásról szólt. Nem tudom elképzelni, hogyan voltam képes erre. Az egy másik ember volt, olyan idegen, mintha ufó lett volna.”

Szöveg: Iván Viktória
Fotó: Hernád Géza

A folytatást keresd az októberi Marie Claire-ben.

[Marie Claire, 2011. október]