Egy énekesnő, egy fotográfus, egy gimnazista, egy újságíró és Brüsszelben dolgozó EU-s politikusok. Mi a közös bennük? Mindnyájan sikeres, megbecsült emberek, magyar nők. Történetesen roma származásúak.
Közös a gyerekkori szegénység, az utolsó padsor az általánosban, a véletlen szerencse és a személyes méltóság. De irtóznak a „sikeres cigány” skatulyától. Miféle kirakat díszei lehetnének így együtt, egy elegáns magazinban, egy riportban? Hiszen oly különbözően élő és gondolkodó emberek. Sokféleképpen segítették és sokféleképpen bántották őket. Rájuk már nem szalonképes a „lusta tolvaj” ideológiai gettó, amellyel romák százezrei nőnek fel. Kapnak helyette ugyanolyan megalázót: „Amelyik akarja, kimászik a putriból.” „Talán nem is igazi cigányok.” De. Nagyon is cigányok. Mindegyikük – kimondva vagy anélkül – saját misszióval.
„A húgom jogász. Mutogassuk őt is?” – kérdezi Miczura Mónika énekesnő. Ő tartott a leginkább attól, hogy jószándékú, naiv közhelyek közé keverem majd a nevét. „Ne érts félre: persze hogy érzem a felelősséget. Ha valakinek megadatik, hogy képviselje a cigányságot, hogy pozitív üzenetet hordozzon, akkor ezt kutya kötelessége megtenni. De ember vagyok, nem példakép. A zenémmel, a művészetemmel akarok és tudok beszélni.”
Az Ando Drom cigányzenekar egykori énekesnője pár éve még autentikus roma folklórt énekelt, az elsők között az országban. Ma már a saját útját járja, jó nevű fesztiválokon lép fel Európa-szerte ünnepelt zenekarával, a Mitsourával. Kap ezért is kritikát néha. Minek kever népzenét dzsesszel, cigány zenészt nem cigánnyal? „Cigányul énekelek. Merítek a gyerekkori emlékeimből, virrasztásokból, esküvőkből. De nem egy cigánylány vagyok, aki énekel, hanem önálló művész, aki nyitott más zenékre is.
| 40 százalékos a munkanélküliség a roma lakosság körében, de az ország keleti felében a 90 százalékot is meghaladja – olvasható az ENSZ munkaügyi szervezetének munkájában. Magyarországon a rendszerváltás utáni privatizáció során a romákat bocsátották el elsőként nagy tömegekben. 1971-ben a munkaképes romák 85 százaléka dolgozott, 1993-ban már kevesebb mint 30 százalékuknak volt munkája. (A nem romáknak ekkor 64 százaléka dolgozott!) Ekkor ingott meg a cigány családok megélhetése, korábbi lakáshiteleiket nem tudták fizetni, sorra vesztették el az otthonaikat. A régi roma foglalkozások piaca megszűnt, csak a muzsikus mesterség éli – így-úgy – a reneszánszát.
Forrás: Európai Összehasonlító Kisebbségkutatások Iroda |
„Neked tízszer annyit kell letenned az asztalra, hogy egyenrangúnak tekintsenek!”
Hány roma hallgatja ezt egész gyerekkorában! Az igaz. De soha nem mondanék ilyet a lányomnak. Nem tanítom arra, hogy én ugyan tudom, te nem vagy kevesebb, mint a többiek, de hát ezt ma még sajnos nem mindenki gondolja így. Az ilyen mondatok határozzák meg az ember életét. Az önbecsülését, a méltóságát. Hogy már pici gyerekként mit gondol magáról” – mondja Mónika.
Horváth M. Judit fotográfus évtizedekig küzdött a ténnyel: cigánynak született. Édesanyja azt mondta: ők nem is cigányok. Ő így próbált segíteni – sokat ártva ezzel neki. „Persze az iskolában már cigány voltam. Hiába voltam kitűnő tanuló. Legfeljebb egy rendes cigány. Annyira szenvedtem az egésztől, a cigány szótól is kirázott a hideg. Ha egy cigány felszállt a villamosra, átültem, hogy ne kelljen látnom, mennyire hasonlít a szemünk.” Évtizedekkel később már fotósként férjével, Stalter Györggyel elkészítette az egyik legszínvonalasabb roma albumot, a Más Világot. Judit az Amaro Drom magazin fotósaként, később főszerkesztőjeként évekig járta férjével a romatelepeket, fotóztak a nyomorúságos körülmények között élő emberek között. Férjének – aki történetesen nem roma – megismerkedésüktől fogva fontos volt Judit származása. Sok évig – csak neki. „A férjem ehhez kevés volt… A telepeken avattak cigánnyá. Az egyik vajdában megláttam a saját apámat. A büszkeségét, a humorát, a szomorú kivagyiságát. Egy öregasszony meg mintha a nagyanyám lett volna. És a saját hangom… Másképp beszéltem! Magyarul, de másképp. Megkérdezték tőlem: »No, ugye, te is cigány vagy?« Soha többé nem tagadtam le, hogy az vagyok.”
Mohácsi Viktória szerint csak lelki zavart okoz, ha egy roma szülő homokba dugja a saját – és a gyereke – fejét. „Van három gyerekem, persze, hogy én sem akarom, hogy a kisebbségi komplexus beléjük ivódjon. De tudniuk kell, sokan hogyan fognak rájuk nézni, mit gondolnak róluk mint romákról. Így kell tudni megőrizni a méltóságot. A nagyobbik lányomat és a fiamat örökbe fogadtam, ők testvérek. Matyi az állami gondozásban annyira megtanult gépiesen, szabályoknak engedelmeskedve élni, alárendelődni, hogy a mai napig azon kell dolgoznom, legyen önálló akarata, legyenek saját kis döntései.” Mohácsi Viktória, az SZDSZ brüsszeli képviselője az Európai Unió 785 tagú parlamentjében másodmagával (!) harcol 12 millió európai roma érdekeiért. Kolléganője, Járóka Lívia szintén Magyarországról került Brüsszelbe: őt a Fidesz–MPSZ delegálta. A PhD-jét Londonban szerző antropológuskutató Lívia jelentést készített a roma nők helyzetéről Európában, ennek alapján foglalkozott az idén az Európai Parlament a problémával.
Szöveg: Bombera Krisztina
Fotó: Dobos Tamás
Bombera Krisztina riportjának a folytatását megtalálod a Marie Claire augusztusi számának 46. oldalán, ahol azt is megtudhatod, hogy miért nem talált magának lakást Miczura Mónika, az Európa-szerte (el)ismert énekesnő, és az EP-képviselő, Mohácsi Viktória miért ült 8 évig az utolsó padban annak ellenére, hogy jó tanuló volt.
‘),
