Családi körben – Balla Eszter és Garas Dezső

2013. július 22. |

A Kontroll egykori kedves mackólánya és a Moszkva tér párizsi ösztöndíjasa valójában a musical műfajában és családi körben érzi magát a legjobban. Apósával, Garas Dezsővel kulisszák mögötti pillanatokat osztottak meg velünk.

A Nemzeti Színházban láttuk őket először együtt, nem a színpadon, hanem a nézőtéren. Meny és após, színésznő és színész tökéletes harmóniában, szinte összebújva, suttogva méltatták a színészeket – civilben is voltak, meg nem is. Megjelenésük a páholyban majdnem akkora érdeklődést keltett a nézőtéren, mint maga az előadás. A széksorok között ugyan nem várták el, hogy őket nézzék, de érezhetően mindketten megszokták a kitüntetett figyelmet. Elmesélem nekik az élményt. „Szóval nem is a János vitézt nézték, hanem inkább minket” – állapítja meg Garas Dezső egy pasaréti bisztróban, ahol végül találkozunk. Dezsőnek törzshelye, Eszter a családi-baráti találkozók alkalmával jelenik meg itt. Vacsoráznak, beszélgetnek a legközelebbi barátaikkal, Sándor Pál filmrendező köreivel a leggyakrabban. „Jövünk-megyünk, rendelünk – jól érezzük magunkat, nagyon változatosan élünk, éppúgy, mint maga, gondolom legalábbis…” – keresi rögtön a közös pontokat Garas Dezső az újságíró és a színész életében.

A szakma becsülete
„Vannak vasárnapi ebédek is Dezsőnél, de van úgy, hogy csak váratlanul betoppanunk a férjemmel, Danival és a kislányunkkal, Emmával.” Családi és szakmai dolgok kerülnek szóba, régi sztorik, új szerepek, de a vélemények csak ritkán különböznek. „Dezső imádta a Mamma Mia! című filmet, én meg nagyon kibuktam tőle”– idézi fel Eszter az egyik legnagyobb konfliktust kettejük között. Ennél nagyobb baj ne is legyen, állapítom meg magamban, de mivel újságírószerepben ülök a család asztalánál, próbálok feszültséget szítani vagy legalább provokálni egy kicsit. „Meryl Streep miatt szerettem a filmet. Amikor váratlanul énekelni kezdett, egy új oldalát fedeztem fel” – mondja Garas. És egy színész elég is, hogy elvigyen egy filmet? „Persze” – teszi le a pontot magától értetődően. Egyetlen szavában benne van a magyar filmtörténet, úgyhogy a Mamma Miá!-t inkább nem forszírozom tovább. „Énekeltek a színészek, igen, de egy Hollywoodban készült musicalről van szó, amelyet muszáj volt eladni nagy nevekkel, nálam ez a műfaj egészen másról szól. Jobbnál jobb musicalszínészek vannak, kiváló énekesek, akikről nem is tudunk” – védi a mundér és a szakma becsületét Eszter, és ez érthető is, hiszen édesanyja ének szakos tanár, nevelőapja csellista, ő maga tíz évig fuvolázott, és elsőre felvették a Színház- és Filmművészeti Egyetem musical szakára. A Madách Színházban bemutatott Chicago-alakítását a legígéretesebb pályakezdőnek járó Művészdobogó díjjal ismerték el.

Szűk szavak és kész tények
A színészek megnézik egymást színpadon, moziban, de vajon elhangzik, elhangozhat-e kritika, ha már úgyis minden a családban marad? „Olyan nincs, hogy az ember a produkció után leül, és kritikát mond. Maximum a véleményét, de azt is inkább úgy, mint egy néző, és azt is spontán” – mondja az após.
Eszter kapott segítő észrevételeket a vizsgaelőadása után, és egyszer az is előfordult, hogy az apósa segített neki kihegyezni egy színpadi poént. Garas Dezső gyanútlanul ült be annak idején a moziba, hogy megnézze a Moszkva tér című filmet, és nagyon megörült, amikor felismerte benne Esztert. A fia, Dani (a film operatőre, Garas Dániel) nem mondta el, hogy benne lesz. Apa és fia nem sokat beszéltek a nőkről. A színésznő a családba is váratlanul érkezett, és bár az apák általában megvitatják fiaikkal a párválasztás lényegesebb állomásait, Garaséknál a szűk szavak és a kész tények domináltak. A fiú egyszer csak megkérdezte az apjától: „Akarsz nagyapa lenni? Mert hamarosan az leszel.” Dani fél évvel a megismerkedésük után mutatta be választottját a szüleinek. Erre az eseményre, őszintén bevallja, Dezső már nem is emlékszik, Eszter annál inkább: „Karácsony másnapján egy családi vendégség alkalmával mutatott be Dani a szüleinek, emlékszem, mennyire rettegtem az első találkozástól. Dezsőtől tartottam jobban, de ő volt a legkedvesebb.”
A fiús mamák nyilván a legjobbat akarják a gyereküknek, ez érthető, mint ahogyan az is, hogy a családi barátok, különösen, ha művészek, próbára teszik az újonnan érkezőt. „Sándor Pál például beszólt nekem, akkor még nem tudtam, hogy ez »csak« az ő nagyon jellegzetes stílusa.” Miért tartottál Dezsőtől? – kérdem. „Biztos a korkülönbség miatt” – válaszol nevetve Eszter helyett az após. „Nem tudtam olyan könnyen túltenni magam azon, hogy míg én a pályám elején járó színésznő vagyok, a párom édesapja egy színészóriás.” „Mondjuk inkább azt, hogy én korábban futottam be” – dörmögi Dezső. „Én egy nagyon szerény, vidéki családból,  »bocsánat, hogy élek« hozzáállással érkeztem meg a fővárosba, és igen, tartottam attól, hogy milyen lesz a fogadtatás vagy a befogadás.” Eszter a férjétől, Garas Danitól tanult meg bátrabban és lendületesebben élni, és bár a szerénység nem feltétlenül a vidéki emberek tulajdonsága, a fővárosban, pláne színésznőként mégsem hagyhatja az ember, hogy a fejére tapossanak.

Szöveg: Szűcs Péter
Fotó: Trunkó Bálint
Ruha: Chloé, Moschino Cheap & Chic, Guess
Ékszer: Roberto Cavalli
A helyszínért köszönet a Callas Café & Restaurantnak.

A folytatást keresd a márciusi Marie Claire-ben.

[Marie Claire, 2010. március]

Még több Riporter