„Megölte a feleségét majd öngyilkos lett”, „megerőszakolta 12 éves lányát”, „családi vita hevében leszúrta párját” – olvassuk hetente az öles betűkkel szedett címeket, aztán lapozunk. A legtragikusabb események a bulvármédia prédájává válnak, és senki nem gondol arra, hogy szörnyülködés helyett segíthetne is. Pedig a családon belüli erőszak hazánkban mintegy félmillió nőt s gyermekeiket, hozzátartozóikat sújtja. A Marie Claire riportsorozatot indít: nőkkel, gyerekekkel és idősekkel, vagyis a legveszélyeztetettebbekkel foglalkozunk. Elsőként a bántalmazott nőkkel. Kik ők és mit tehetnek sorsuk jobbrafordulásáért? És mit tehetünk mi, akik körülöttük élünk?
„Egyik este munka után bementem a fürdőszobába, és láttam, hogy véres a csempe. Rohantam a gyerekhez. Már aludt, fején egy törülközővel. Felkeltettem, mire elmondta: délután kérte őt a párom, hozzon föl gipszet a pincéből. Meszet hozott, még tízéves se volt, összekeverte. Erre klopfolóval fejbe vágta, betört a koponyája. Orvost mégse hívott. Összevesztünk, megütött, két fogam megsérült. Aztán késsel támadt rám, mire kiugrottam a kisablakon.”
Tóth Annamária már tudta, mire számíthat, nem ez volt az első, verésig fajuló vitája férjével. Abból a szempontból viszont mégis az első, hogy kiderült: nem csak magát kell féltenie. Sóskúton, egy Budapesttől nem messze lévő falucska mellékutcájában, apró parasztházban ülünk. Az asztalon iratkupac – látleletek, bírósági ítéletek, banki szerződések. A szomszéd szobában nagylány skype-ol, odakint Pötyi, a tacskókeverék ugatja a mozgást. Kell az, a biztonság illúziója. Annamária Erdélyben, Gyergyóditrón született. Első férjétől elvált, aztán Magyarországra jött, hozta négyéves fiát, Zolit is. Második férjével, Sándorral 1990-ben, a János Kórházban ismerkedtek meg. A férfinak ott vették ki a manduláját, ahol az asszony telefonügyeletesként dolgozott. „Figyelmes, kedves embernek tűnt, a családjához költöztünk Nyírbogátra – meséli. – Heten voltak testvérek. Egy szóval sem említették nekem, hogy megesett, felpofozta az anyját, és az egyik húgára baltával támadt. Azt sem: emberölés miatt korábban kényszergyógykezelésre ítélték.”
| Számokba fojtva * Minden ötödik nőt rendszeresen bántalmaz a partnere. * A partnerkapcsolati testi erőszakkal kapcsolatos esetek 95 százalékában a férfi az agresszív fél, és nőt bántalmaz. * Magyarországon a meggyilkolt nők 60 százaléka házastársa vagy élettársa áldozata. * A partnerüket megölt férfiak bírósági aktáiból az esetek 80 százalékban tudható, hogy a gyilkosságot hosszan tartó feleségbántalmazás előzte meg. * A testi erőszakot megélt nők 55, a szexuális erőszakot megélt nők 4 százaléka a támadás során súlyos sérüléseket szenvedett (zúzódások, ficamok, nyílt sebek, csonttörések, fej- és arcsérülések). * A családon belüli erőszak áldozatainak több mint 25 százalékát akkor is megverik, amikor terhes. * A bántalmazott nők átlagosan három-négy alkalommal térnek vissza a kapcsolatba, mielőtt végleg kilépnek belőle. |
Annamária pultos lett egy kocsmában. Vidám, jó kedélyű asszonyként bárkivel szóba állt. „Egy rendőr mindig az utolsó percben esett be. Miatta, féltékenységből pofozott meg először úgy, hogy feldagadt az arcom. Az útlevelemet bedobta a vécétartályba. Alig tudtam hazautazni és újat kérni.” Otthon titkolózott. Édesanyjának sem mondta el, mi történt. Azt gondolta, nem hisznek neki, ráfogják, ő a hibás, hiszen egyszer már elvált. ”92-ben megszületett közös gyermekük, Noémi, két év múlva összeházasodtak. Közben Nyíregyházára költöztek, a férfi kőművesként dolgozott, az asszony vendéglátósként. Jól éltek. Anyagilag. Sándor, Annamária szerint, szerette Noémit, néha játszott vele. Olyankor jóindulatú volt. Aztán percek múlva a gyerek haját cibálta, üvöltött a feleségével, a fiúval, a szomszéddal. Utóbb tagadott, bocsánatot kért. Maradt a megsárgult látlelet. Az első ?97-ből. Az anamnézis: „Elmondása szerint ma este férje megverte, fejét, bal kezét, bal lábszárát fájlalja.” Eljárás nem indult, Annamária félt a rendőrségre menni, az orvos nem jelentett. ?99-ben a család hitelt vett fel, Sóskúton vásároltak házat. „Ha intéztem valamit, azért veszekedett, ha nem, akkor azért. Amikor itthon volt, a gyerekek inkább a barátaiknál aludtak, csak hogy ne kelljen találkozniuk vele. Bárkivel beszélgettem, baj lett belőle.” Annamária végül munkahelyet váltott, gyárba ment dolgozni. Az sem segített. „Egyszer, amikor megint féltékenységi jelenetet rendezett, és meg akart ütni, azzal próbáltam megállítani, hogy kihívom a rendőrséget. Erre mindent összetört, tévét, bútort, üvegeket. Betelefonáltam a kapitányságra, mondták, amíg vér nem folyik, nem jönnek. De tanácsolták: hívjam át a szomszédokat, hogy lássák, mi történt, és fotózzam körbe a szobát.”
Veszekedésből késszúrások
Annamária szabadkozik, a lakásban ma sincsenek dísztárgyak, vázák. Mostani tévéjük öt év alatt a hatodik. Máskor a férfi az asszony munkahelyére üzente meg, este hol keresse. Kiderült, felakasztotta magát, Annamária talált rá. Levágta, mesterségesen lélegeztette, orvost hívott hozzá. Utóbb Sándor annyit mondott: bolondok házába akarja juttatni. Aztán a közös kasszából lenyúlt pénzzel egy évre eltűnt. Az apanázs fogytával egy ismerőssel hazaüzent: betegeskedik, nincs hova mennie, ha Annamária nem fogadja vissza, rájuk gyújtja a házat. Az asszony engedett, de elváltak. A ház fele azonban a férfié volt, az eladásban nem sikerült megegyezniük. Maradtak egy fedél alatt, bár a bíróság szerint a kizárólagos használat Annamáriát illette. „2004. január 31-én megjött a munkából. Veszekedtünk, ott ült, ahol most maga. Aztán megütött, és elszálltam a székkel együtt. A fiam a barátjánál volt, szóltam neki, ne jöjjön haza. Noémivel a sógornőmnél aludtunk. Másnap reggel átjöttünk, figyeltük, van-e mozgás. Minden csukva, kulcs belülről a zárban, csak a tévé szólt. Mondtam a fiamnak, hívjuk ki a rendőrséget. Erre kivágódott az ajtó, jött ordítva. Az első szúrás a vállamat érte. Csak akkor vettem észre, hogy kihozta a konyhakést. A fiam ráugrott, de elcsúsztak a jégen, összevissza szurkálta a gyereket. Kiáltottam neki, szaladjon, de én se bírtam tovább. Éreztem, hogy ömlik belőlem a vér.”
| Figyelmeztető jelek kívülállóknak
* A nő elszigetelése: el van zárva pénztől, telefontól, autótól és a közlekedés minden formájától, családtól, barátoktól, munkalehetőségtől. |
Zolit életveszélyes állapotban vitték kórházba. A kezén, arcán, hasán lévő sebeket ötven öltéssel varrták össze. Annamáriának a vékonybelét érte szúrás, később a műtét helye begyulladt, hónapokig járt utókezelésre. Sándor a dulakodás után a kést háromfelé törte, gyógyszert vett be, s a falu határában egy korhadt fára felkötötte magát. A kommandósok találtak rá. A bíróság kényszergyógykezelést rendelt el, mert „tudathasadásos elmezavarban szenved”. Jogait a gyámhivatal képviseli, kérésükre az addig tizenkétezer forintos tartásdíjat hétezerre csökkentették. Annamária a munkáját elveszítette, ma takarításból él. A család a banknak és magánszemélyeknek összesen hatmillió forinttal tartozik. Az asszony szeretne hosszabb lejáratú kölcsönt kérni, de a férje, vagyis a gyámhivatal nélkül nem tud lépni. Ők pedig hallgatnak. Sándor csak levelezni szeret. „Kedves Lányom! Jó volna, ha anyádat rábeszélnéd, hogy vegyen a piacon rövid alsót, mert elszakadt, ami itt volt velem. XL-es méretben. Bokszergatya kellene. Csomagba beküldené még a rádiót, elemmel együtt, fülhallgatót is hozzá?” És: „Kedves Lányom! Levelem elején kívánok erőt, egészséget és sok-sok boldogságot, hosszú életet. Nem tudom, mi történik otthon veled. Anyád beszélt rá, hogy ne írjál? Nem írsz levelet, nem kapsz pénzt! A fizetés csak akkor jár, ha dolgozol is érte.”
„Utálom az apámat. Hallani sem akarok róla” – zárja rövidre a témát Noémi. Szakközépbe jár, három hónapja nagynéni. Zoli, a büszke apa fotóalbummal érkezik a szomszédból. A képeken barna hajú kislány bámulja a világot. A papa teljesen felépült, fizikailag csak a hegek maradtak. „Sose vett emberszámba, mindig azt hajtogatta, legyek férfi. Amikor éjjelente hazajött, felébresztett, és dőlt belőle a szó. Mesélte, még katonakorában félholtra verte az egyik felettesét. Egyszer azt is elmondta, egy haverja tanácsolta, ha gyógyszert vesz be, mindent megúszhat.” Sándor nyáron szabadul. Az ítélet szerint „önmagára és környezetére egyaránt veszélyes, nála a bűnismétlés veszélye is fennáll”.
Szöveg: Krug Emília
Fotó: Simon Márk
A folytatást keresd a júniusi Marie Claire-ben.
[Marie Claire, 2008. június]
‘),
