Enikő és Peti alig két hónapja ismerték egymást, amikor baleset érte őket. A nyár első igazi nagy bulijából mentek haza barátaikkal. Egy éles kanyarban váratlanul őz ugrott a kocsi elé, és a fiú félrerántotta a kormányt. Mindenki épségben szállt ki az autóból – Enikőt kivéve. Azóta Peti ápolja, és mindketten hisznek abban, hogy a szerelem erejével a lány meggyógyulhat.
![]()
Kiskorom óta, ha beülök a kocsiba, rögtön elalszom. A baleset pillanatában is aludtam. Az első emlékeim az egyre erősödő hangfoszlányok: „Enikő, Enikő, ébredj!” Arra nyitottam ki a szemem, hogy a legjobb barátnőm áll mellettem, vigyáz rám, hiszen levegőt sem kaptam a nyakamra tekeredett biztonsági övtől. Feküdtem egyedül az összetört autóban, éreztem, nem bírok megmozdulni, nagyon fáj a nyakam, zsibbad minden tagom. Közben Peti elszaladt egy késért, hogy levághassa rólam a nyakamra szorult biztonsági övet. Mentő jött értem, ami rögtön a tatabányai kórházba vitt. Peti végig fogta a kezem. A kórházból mentőhelikopterrel szállítottak az idegsebészetre. A helikopterben Petire gondoltam, akivel nyolc héttel korábban a Veszprémi Egyetemi Napokon ismerkedtem meg. Amikor belenéztem a szemébe, éreztem, ez nem akármilyen találkozás. A sorsom a vele folytatott, hajnalig tartó beszélgetés alatt eldőlt, és miközben hazakísért, arra gondoltam, hogy végre megtaláltam azt, aki olyan, mint én, és aki képes kiegészíteni, kerekebbé tenni az életemet. Tetszett, hogy pozitív és erős személyiség. Ezek jutottak eszembe, amikor már nélküle a mentőhelikopterben vártam, hogy kiderüljön, mikor ölelhetem meg újra a barátomat.
Valószínűleg ez az erő és magabiztosság volt az, ami megmentette az életemet. Petinek teljesen helyén volt az esze. Sejtette, hogy velem nagy baj lehet, és hiába kértem még az autóban, vegyenek már ki végre, nem engedte, hogy megmozdítsanak. Ez lett a szerencsém a szerencsétlenségben, mert a szilánk, amely az ötödik csigolyámból letört, elvághatta volna az összes idegpályámat, és nem is reménykedhetnék a gyógyulásban. Így azonban a csontdarab »csak« belefúródott a gerincvelőbe, így a pályák még épen maradtak. A hétórás műtét során kivettek a csípőcsontomból egy darabot, és azzal pótolták az ötödik csigolyámat, támasztéknak pedig egy tíz centis vasrudat és tíz csavart ültettek a testembe. Tetrapleg vagyok, vagyis mind a négy végtagom bénult. Nagyjából mellkastól lefelé nem érzek semmit. Nem érzem a vizet, a levegőt, a meleget, a hideget és a simogatást sem. A jobb kezem csuklóig érzékel fogást, illetve erősebb ütést. A nyakam, a vállam és az arcom viszont a régi. De ez csak a testem öt százaléka. Nem napozhatok, mert nincs hőleadásom, és percek alatt belázasodosom, csak a légkondicionált szobában tudom átvészelni a kánikulát. A hangom fátyolos, képtelen vagyok hangosabban kiabálni. Nyolc-tíz kilót fogytam, az izmaim sokat sorvadtak. Szeretném megfésülni a hajam, belenézni a tükörbe, megigazítani a ruhám, apróságokra vágyom, amiket egy velem egykorú lány bármikor megtehet. Nem adom fel, és nem süllyedek depresszióba. A család, a barátok és legfőképpen Peti szerelme és odaadó ápolása mindenen átsegít.
![]()
Peti erős, és én is az vagyok, nem véletlenül találtunk egymásra. Abszurd színháznak, poénnak fogjuk fel az egészet, szerintünk másképpen ezt nem is lehet kezelni. Ez a túlélés kulcsa. Nem nézünk hátra, csak előre. Ha ezt másképp tettük volna korábban, akkor most nem itt tartanánk. Azelőtt örökké mozgásban voltam. Kétéves korom óta lovagoltam, azóta is imádom az állatokat és mindent, ami sport. Főleg táncolni szerettem. Nyári gyereknek születtem, nem sok olyan buli volt, ahol nem voltam ott hajnalig. A műtét óta sokat fejlődtem testileg és lelkileg is. Petivel hiszünk egymásban, és próbáljuk élvezni az életet a körülményekhez képest. Gyakran járunk moziba, hihetetlen barátaink és családunk van, tényleg mindent megtesznek annak érdekében, hogy ugyanúgy éljünk, mint a baleset előtt. Ha tehetjük, szalonnát sütünk a szabadban, sétálunk, vagy együtt vásárolgatunk. Próbáljuk úgy élni mindennapjainkat, ahogy bármely más fiatal pár. Szinte sosem vagyok egyedül. Mindig meglátogatnak a barátaim, akik nagyon szeretnek, és hisznek a gyógyulásomban. Bátorítanak, és velem vannak nap mint nap. Eleinte csak édesanyám látott el, ma Petivel együtt ápolnak. A baleset még közelebb hozott minket egymáshoz. Nemcsak szerelmesek vagyunk, hanem a legjobb barátok, és főként társak.
Szöveg: Kovács Gabriella
Fotó: Simon Márk
A szeptemberi Marie Claire 76. oldalán olvashatod tovább Enikő vallomását, amelyből az is kiderül, hogy éli meg, amint szerelme fürdeti, öltözteti vagy épp a fogát mossa.
