Soha nem volt problémája az alakjával, sőt hiúnak sem tartotta magát. Egyszerűen az éhhalál lassú szenvedéssel teli útját választotta. Így akart megszabadulni bűntudatától. A statisztikák szerint az evészavaros betegek nyolc százaléka hal meg anorexiában. Czigler Orsi 32 kiló volt, amikor úgy döntött, hogy az életet választja.
„Ha csak tehettem, nem néztem tükörbe. Inkább lekapcsoltam a villanyt. Igazán sohasem szerettem magamat, de akkor, anorexiásan, csontsoványan, megszámolható ízületekkel, kifejezetten gyűlöltem a testemet. Valahol ég és föld között jártam. Azt akartam hinni, hogy már nem bánthatok senkit, és engem is békén hagynak. A világ elfelejti a gonoszságomat, aztán veszni hagy. Nehezen emlékezem. Összefolynak a napok, az eseményeket nem tudom időrendbe illeszteni.
Mindig is labilis természet voltam, befolyásolható és alkalmazkodó. A kapcsolataim csak valahogy, igazi szerelem, szenvedély nélkül alakultak. Kompromisszumokat kötöttem, irányítottak, és az működött. Nem is tudom, hogyan, váratlanul nagyon megtetszett valaki. A pasim legjobb haverja. Szép volt, okos és elkeseredett. Szerelmi bánatát heverte ki nálunk. Jobban mondva nálam. Talán szerelmes lettem, talán nem. Soha nem tudom meg. De a háromszög összedőlt. Ott maradtunk mindannyian vesztesen. Illetve csak én és a fiúm, mert – a legjobb barátjával ellentétben – ő nem tágított mellőlem: szeretett és büntetett. Inni kezdett, agresszív és buta lett. Szándékosan pusztította magát, hogy ezzel érzelmileg terrorizáljon engem. Tűrtem. Csendes vezeklésem valahol itt kezdődött.
Átlagos depresszióval – fogalmazzunk úgy, egy speciális »lelki« anorexiával – feszítettem szét kezdetben a belső korlátaimat, és kezdtem el rendszertelen, mohó önpusztításomat. A tisztítókúrát az étvágytalanság követte. Más, anorexiában szenvedőkkel ellentétben én nem a testtérképemet akartam újrarajzolni. Sovány vacsorámat, a fél zsemlét pár korty vízzel öblítettem le. Néhány hét alatt úgy tizenhárom kilót fogytam. Könnyűszerrel ment, és bevallom, egy kicsit büszke is lettem magamra: végre valami működött az életemben, valamit képes voltam kontroll alatt tartani.
Aztán jött a kényszeresség: tízpercenként kezet mostam, mindent csillogóra pucoltam, a lakás járólapjainak erezetét is, megmagyarázhatatlan okokból egyenként akartam eltüntetni az összeset. Elhanyagoltam a külsőm, az egyetemről kimaradoztam. Amikor a szüleim eljöttek értem és hazavittek, már rémület uralta mindenki lelkét. Az ételektől undorodva, 167 centiméter magasan, 42 kilósan nem nyújtottam valami barátságos látványt. Persze nem barátkozni akartam. Tudtam, hogy ez már betegség, mégsem hagytam abba.
A csendes őrület három évig tartott. Segítséget nem fogadtam el, és nem is kértem. Anyám hiába vitt pszichiátriáról pszichiátriára: családterápia, antidepresszánsok, altatók. Egyik sem hatott, még a sokkolás sem. Valami legbelül, egy ősi akarat, dac, felülírt mindent. Ekkoriban már a Lipóton kezeltek. Zárt osztályon, elmebetegek között feküdtem. Szerintem nem volt jó hatással rám. Az utolsó pillanatban a legjobb kezekbe kerültem: egy erős, szigorú orvoshoz.”
Az anorexia gyógyítható
Az anorexia főleg a fiatal lányokat és a középosztályba tartozó értelmiségi nőket fenyegeti és hajszolja halálba. Az anorexia nervosa kóros soványságot jelent. Alapvetően lelki eredetű betegségről van szó, a kórképet a csontsovány topmodellek mellett a teljesítménykényszer és a depresszió is kiválthatják, de az sem ritka, hogy családi feszültségek vagy nemi erőszak áll a probléma hátterében. Az orvosok akkor tekintenek valakit anorexiásnak, ha két hét alatt testsúlya több mint 10 százalékát elveszíti. Az anorexiás a tükörben mindig kövérnek látja magát, ezért önsanyargatásba kezd. Naponta kevesebb mint 500 kalóriával éhezteti szervezetét, de még így is bűntudatot érez, amikor eszik.
Szöveg: Kovács Gabriella
Fotó: Lukács Dávid
A júniusi Marie Claire magazin 80. oldalán olvasható teljes cikkből kiderül, hogyan gyógyult meg Czigler Orsi. Megtudhatod azt is, kihez fordulhatsz, ha ilyen panaszod van, vagy hasonlót tapasztalsz a környezetedben.
‘),
