Dobó Kata: „Felszabadít a szerelem”

Miből áll a „dobókataság”? Alapvető elvárás a megkérdőjelezhetetlen szépség, aztán kötelező nagyon jó színésznőnek is lenni, de közéleti szereplőként is tökéleteset kell nyújtani, és lehetőleg ezt a hármat bájosan, humorosan és szexisen előadni, de leginkább hibátlanul, hiszen mégiscsak a Hollywoodot megjárt Dobó Katáról van szó. A hol így, hol úgy sikerült közönségfilmek főszereplőjéről, a reklámok arcáról, a címlaplányról, a bulvárlapok botrányhősnőjéről, a vörösre festett hajú szexbombáról. Az, hogy ő is ember, egy közülünk, csak ritkán merül fel – inkább csak szétszedték az életét és a kapcsolatait, de összerakni már nem nagyon sikerült őket. Pedig Kata – ugyanúgy, ahogy mi is –, ha nincs dolga, szeret sokáig aludni, örül a saját lakásának, és annak, ha vendégeket hívhat magához. Szeret filmeket nézni és lustálkodni, szereti a szakmáját és a színházat, próbákra és válogatásokra jár, filmszerepet játszik – na bumm, hiszen színésznő. Neki is van pattanása, és őt is csúfolták gyerekkorában, ő is hányódott kétségek között, hogy vajon jól tette-e, amikor úgy döntött, ahogy. Mindeközben másra se vágyott Győrben, Budapesten vagy Los Angelesben, mint amire most is: arra, hogy higgyenek benne, és szeressék. Akár magáért, akár azért, amit csinál – ami a dolga, és amiért a fizetését is kapja.

Pataki Ági, a Halálkeringő egyik producere mondta, hogy a válogatáson olyat mutattál, hogy mindenkinek leesett az álla. 

Talán csak önmagamat adtam. De valójában nem tudom, hogy a rendező, Köves Krisztián, a filmbéli partnerem, Kern András és a producerek mit láttak meg akkor bennem a másik oldalról. Aki a kamerák előtt áll, teljesen másképp éli meg az egészet, mint akik válogatnak. Te vagy az egyetlen ugyanis, aki semmit nem tud még arról, milyen figurát is keresnek pontosan a film készítői. Olyan felfokozott idegállapotban voltam, hogy nem is tudnám pontosan felidézni, mi történt, de úgy tűnik, bejött. Hálás vagyok Köves Krisztiánnak, hogy annak ellenére is engem választott, hogy Dobó Katáról az embereknek más is beugrik azon kívül, hogy színésznő. Az volt a célja, hogy a nézőknek tíz perc után már eszébe se jusson Dobó Kata, csak az általa megformált alakot, Elzát lássák. A hajamat is ezért vágattam le, konkrétan a szerephez. Peet, aki a forgatókönyvet írta, később elmondta nekem, hogy olyan mély szomorúságot láttak meg a szemeimben a válogatáson, amely tökéletesen passzolt a keresett figurára.

Honnan jön ez a mély szomorúság? 

Tudom, hogy honnan jön, de ilyesmiről az ember nem szokott beszélni. Ennyi titok maradjon meg nekem, ha már nő vagyok. Szerencsére emellett színész is, így ki tudom játszani magamból az érzelmeimet. De azt hiszem, az a fajta szomorúság, amelyről kérdezel, az már marad. Akkor is, ha éppen nagyon jól vagyok. Ha viszont a jó oldalát nézzük, és miért is ne tennénk, ha színésznőként ezt a drámai vonalat kell hoznom, van hová nyúlnom. Biztos, hogy minden ember életében történt már olyasmi, ami kitörölhetetlenül benne marad. Szerencsésebbek a színészek, hogy a játékukkal a munkájuk közben terápiaszerűen gyógyíthatnak a lelkükön. 

Ugyanilyen lendülettel bármikor jöhet egy olyan pozitív élmény is, amely felülírja a megelőzőt. 

Minden attól függ, milyen intenzíven vagy mennyi ideig hatott rád a korábbi esemény. Mindannyian tudjuk, ha történik veled valami kínos szituáció, előfordulhat, hogy akár már két héttel utána könnyezve nevetsz rajta. Pedig abban a pillanatban nemhogy viccesnek nem tűnt, de azt érezted, ki sem tudsz mászni belőle. Ha az ember mindenki előtt, állandóan a porondon, reflektorfényben éli az életét, és ehhez még érzékenyebb is az átlagosnál, egészen másképpen reagál még a legapróbb történésekre is.

Ezt az életformát te (is) választottad magadnak.

Nem feltétlenül, és nem feltétlenül alakult úgy, ahogyan szerettem volna. A miniszter félrelép című filmmel csöppentem bele ebbe az egészbe. Akkor még a bulvár is más volt, sőt azt sem tudtuk, mi történik velünk. Hogy a pálya elején mivel jár egy közönségfilmben való szereplés. Hogy mivel jár például az, ha egy jelenetben egy színésznő vörös hajjal, szexi zöld ruhában felmegy a Parlament lépcsőjén. Akkor alakult ki, hogy Dobó Kata egyenlő szexbomba. Korábban modellkedtem, de még a nevemet sem írták ki – soha nem gondoltam, hogy egyszer színésznőként a magánéletem ennyire érdekes lehet. Ha ma választhatnék, talán már másfelé mennék. Az én ízlésemnek kicsit sok a bulvárszereplés vagy -szerepeltetés, és sok az ezzel járó véleménynyilvánítás is. A magánéletemről – éppen ezért – nem beszélek. Megértem és elfogadom, hogy érdekli az embereket, de picit szeretnék megtartani belőle magamnak is. Szoktam én adni magamból, volt, hogy úgy döntöttem, kiállunk a nyilvánosság elé a partneremmel, de akkor is kaptam pofonokat a sajtótól.

Ezek a pofonok kötelezően együtt járnak a hírnévvel, a hírnév meg a hivatásoddal.

Ha valakit csak a hírnév érdekel ebben a szakmában, nem tudom, mennyire tud jó és hiteles lenni. Mint ahogy az sem igaz, hogy színész létére valakit egyáltalán ne érdekeljen a szakmával járó ismertség. Ami biztos, hogy a bulvármédia egészen más képet alakított ki rólam, mint amilyen valójában vagyok. Találkoztam már olyan emberrel, aki meglepődött, hogy jártam a színművészetire, mert az nem volt hír, csupán az, hogy Andy Vajna barátnője voltam – mintha ez lenne a keresztem. Filmekről, színdarabokról, a Hospice Alapítványról szinte semmi, ezeknek, úgy látszik, túl kicsi a hírértéke bizonyos műfajokban. Szerencsére vannak olyanok a bulvármédiában is, akikben meg tudok bízni. De egyik-másik honlap újságíróinak az állandó cikizése vagy az internetes interjúkra érkező kommentek vérlázító rosszindulata régebben jobban fájt. 

Miért foglalkozol velük? Az Andy Vajna volt barátnője imázstól úgy tudsz megszabadulni, ha csak végzed a munkád. 

Pontosan ezt teszem. Túl akarok már lenni ezen a korszakon. Közben arra is rájöttem, hogy az a legfontosabb, hogy milyennek látom saját magamat. Amíg az ember fejlődik, folyamatosan változik a magáról kialakított kép, bennem legalábbis az utóbbi pár évben határozottan megváltozott, és ezzel együtt én is. Ebből adódóan az is más lett, amit magamból mutatok. Amíg én sem tudtam, hogy melyik döntést miért hozom, kifelé is az jöhetett le rólam, hogy bizonytalan vagyok. Ebből mára csak annyi maradt, amennyire szükség van. Már nem vagyok buta kislány, de a naivitásomból nem szeretnék veszíteni. Az ugyanis jó dolog. Jó néha gyerekként rácsodálkozni a világra.

Szöveg: Szűcs Péter
Fotó: Perlaki Márton
Styling: Tóth Ali & Virág Anikó
Stylistasszisztens: Bojtor Panka
Smink: Titkos Bernadett
Haj: Kenyeres Attila
Fotóasszisztens: Gönczöl Gergő, Kádár Levente
Ruha : USE, Daalarna, Lanvin, a címlapon: Roberto Cavalli

A folytatást keresd a januári Marie Claire-ben.

[Marie Claire, 2010. január]