Új alkotmány, médiatörvények, otthon szülés – csak néhány azok közül a fontos ügyek közül, amelyekkel kapcsolatban a TASZ (Társaság a Szabadságjogokért) az utóbbi időben állást foglalt. Dénes Balázs a 17 éve működő jogvédő szervezet elnöke, akinek – ügyvédjelölti idején kívül – a TASZ az első és eddigi egyetlen munkahelye.
A hatalom lényegéből és természetéből fakad, hogy ha lehetősége van arra, hogy bebetonozza magát, akkor azt meg is teszi – ez történik most. Ennek pedig kedvez az emberekben tapasztalható fásultság: sokan gondolják, hogy a dolgok megváltoztathatatlanok, vagy azt, hogy annál jobb, minél kevesebbet tudnak arról, ami történik. A jó hír viszont – a fiatal nők számára is –, hogy ha valaki aggódik a közélet sorsáért, és izgatja, milyen irányba megy az ország, akkor rengeteg lehetősége van, hogy az újraépülő civil társadalom valamelyik alegységében aktivizálja magát – akár úgy is, hogy anyagilag segíti valamelyik civil szervezetet.
Lehet nemek szerint kategorizálni, hogy hogyan küzdünk a jogainkért? Mi az, ami inkább a nőkre jellemző?
Azt hiszem, a nők természetükből adódóan kicsit gyorsabban cselekszenek, és erősebb bennük a tolerancia és az empátia, amelyek fontos értékek, ha arról van szó, kit lehet aktivizálni azért, hogy segítsen másoknak.
Milyen ügyekkel keresnek meg a leggyakrabban benneteket?
A TASZ nem működtet általános jogsegélyszolgálatot, mi kifejezetten specifikus témákkal foglalkozunk, ezek a drogpolitika, a sajtó- és szólásszabadság, a közérdekű adatok nyilvánossága, az adatvédelem, a romaügyek és a betegjogok. Ha olyan témáról van szó, amelyben tudunk segíteni, akkor tanácsot adunk, illetve bizonyos esetekben képviseletet is ellátunk. A stratégiai perek azért nagyon fontosak, mert általuk hatást lehet gyakorolni a jogalkotásra. Minden szolgáltatásunk ingyenes, a tanácsadás és a jogi képviselet is.
Az 1 százalékos felajánlásokon kívül ezt miből tudjátok megoldani?
Főleg nemzetközi magánalapítványok, magyar és külföldi magánszemélyek támogatnak minket, és uniós pályázatokon is indulunk. Soha egy fillért sem kérünk és nem is kapunk az államtól vagy a kormányzattól. Nem fogadunk el támogatást politikai párttól és egyháztól sem.
Egykori jogász évfolyamtársaid mára jól kereső ügyvédek vagy akár politikusok lettek. Sosem bántad meg, hogy jogvédő lettél?
Hiszek benne, és szeretem azt, amit csinálok. Elégedett vagyok azzal az élettel, amelyet a feleségemmel együtt megteremtettünk. Nem dolgozom kevesebbet, mint sok volt évfolyamtársam, de azt hiszem, sokuknál jobb érzéssel fekszem le aludni. Nem mindegy, hogy az ember mivel tölti el azt a napi 8–10 órát: azzal, hogy más emberek vagy cégek gazdagodásához nyújt segítséget, mindenfajta társadalmi felelősségvállalás nélkül, vagy olyan dolgokkal foglalkozik, amelyek jobbá igyekeznek tenni a társadalmat.
Le lehet tenni a munkát a nap végén?
A jogvédelem hivatás. Nehéz este 6-kor befejezni. Ugyanakkor három fiam van, és nem szeretném, hogy úgy nőjenek fel, hogy alig látnak. Igyekszem hazaérni időben és utána a családdal foglalkozni. Akkor is jogvédő vagyok, amikor alszom, meg amikor reggel felkelek, de szükség van a kikapcsolódásra is. Szerencsére a gyerekek – és a sport is – kikapcsolnak.
A feleségeddel át szoktátok beszélni az aktuális ügyeket?
Követi, amit csinálok, és úgy gondolom, tisztel is ezért, de szerencsére otthon nem az ország bajai adják a fő témákat. Ő is jogász, de nagyon örülök annak, hogy nem harcos jogvédő.
Szöveg: Tiefenthaler Eszter
Fotó: Trunkó Bálint
‘),
