Gyakran hallani, hogy Magyarország pornónagyhatalom, néhány nagyobb sztár neve azok számára is ismerősen cseng, akik nem böngésznek a téka felnőttfilmjei között. Ugyanakkor azt is sejtjük, hogy ez a munka nemcsak a nagy halom pénzről szól – megviseli a testet és a lelket egyaránt. Lehet-e váltani, kiszállni? Milyen jövő vár a visszavonult pornósztárokra?
„Csak két évig voltam a szakmában, és egyáltalán nem viselt meg lelkileg. Akármelyik forgatási nap végeztével hazamentem, letusoltam, aludtam, kész. Nem éreztem, hogy használják a testem. Azt a részét viszont kimondottan sajnálom, hogy sikeres, úgymond sztár voltam, és ez hirtelen véget ért – úgy érzem, ebben lett volna még pár év. Egy bankban dolgoztam akkoriban, és mellette jártam forgatni. Sosem szégyelltem, amit csináltam. Végeztem rendesen a munkámat, mint akárki más, csak épp nem volt rajtam ruha.
Aztán felbukkant valaki, akiről azt hittem, ő az, aki miatt hátat kell fordítanom a szakmának. Ezzel befejeződött a kétes fényű karrierem. Férjhez mentem, és így ment tönkre az életem is. A filmezést már egyébként is abbahagytam volna, de a színpadi fellépéseket nem. Akkoriban már Ausztriában, Grazban éltem, és heti három alkalommal léptem fel – ezzel legalább tízszer annyit kerestem, mint a bankban egy hónap alatt. Az idő tájt nem volt olyan dilemmám, hogy ezt vagy azt a cipőt vegyem-e meg, megvettem mindkettőt.
A férjem mindenkitől elzárt, betegesen féltékeny volt, rettenetesen zavarta, hogy a szupermarketben tizenöt éves fiúk jönnek oda hozzám autogramért. Minden pénzemet kicsalta tőlem, elitta a barátaival, lejáratott mindenhol. Úgyhogy kiszálltam. Az orromat, a számat átszabattam, a hajamat feketére festettem, így egészen más lettem. Lehet új életet kezdeni úgy, ha van egy olyan párod, aki nem dörgöli az orrod alá mindennap a múltadat. A férjemet elhagytam, és utána meg is találtam ezt az embert. Ebből a házasságomból két gyermek született, öt- és háromévesek, a mostani páromtól pedig Ankisza, aki két hónapos. Nincs féltékenység, mindenki szeret mindenkit. Nem sajnálok semmit a múltamból. Annál nincs szebb, mint amikor a gyereked rád néz, utánoz, és te vagy a példaképe. Feltétel nélkül szeret, megölel, hozzád bújik… A két nagyobbik óvja-vigyázza a kicsit, szólnak, ha sír, vigasztalják, amíg nem jövök.
Ha van egy olyan férfi, aki mellett nő tudok lenni, akkor teljes az életem. A háromszoros anyaszerep kielégítő a háztartás vezetésével egybekötve. Nem én lennék, ha bemennék valahova dolgozni nyolctól négyig. Egy gyerekkel meg tudod valósítani önmagad, hárommal már nem. Öt-hat körül kelek, és este fél tízkor már nagyon elfáradok. Harmincnégy éves vagyok most, két éve zajlik a válásom. Ma már kevesen ismernek meg az utcán, vagy ha megismernek, nem mondják. Már nincs olyan, hogy gúnyosan aprópénzt dobálnak felém, mint régen. És ha nem keresed szándékosan, nem köszönnek vissza a képek, a filmek sem. A Sexkorona-díjam pedig lent van a pincében, elzárva egy arany színű dobozban.”
Nehéz nemet mondani
Abonyi Anitát már tizenhét évesen megkeresték a „szervezők” – vagy ahogy egy filmproducer fogalmazott, az élő telefonkönyvek –, hogy rábeszéljék egy próbafelvételre. Könnyű és sok pénznek tűnt, úgyhogy a lány alig múlt tizennyolc éves, már túl is volt az első filmezésén. Kilépni nehezebb ebből a világból – de négy hónapos kisfia talán elég motiváció lesz.
„Ha könnyedén fogod fel, akkor nincs gond. Ha nem törődsz azzal, hogy mit fognak szólni az emberek, a barátok, a család. Én netes munkákkal kezdtem, azzal nyugtattam magam: nem nagy ügy, úgysem érnek hozzám. De a pornóban már más a helyzet, ott fizikai kapcsolat van, és azt nagyon nehéz elfelejteni sajnos. Tizennégy éves korom óta táncolok. Nem a tinidiszkóban, ahová általában a fiatal lányokat beosztják, egyből a felnőtt-szórakozóhelyeken kezdtem. Abba is hagytam az iskolát, csak a nyolc általánosom van meg. A film? Eleinte nehéz volt rávenni. Mondtam, hogy még nem töltöttem be a tizennyolcat, azt mondták, nem baj, regisztrálnak, és hívnak, ha betöltöttem. Alig múlt el a születésnapom, csörgött a telefon. Épp meg voltam szorulva, anyukám kórházban volt. Nem kerestem annyit életemben soha, mint akkor egyetlen forgatással. Végül maradtam. Hogy mire ment el a pénz? Szolárium, fodrász, műkörmös, ruhák, anyukámnak is hazaadtam sokat. Volt drog is sajnos, aztán elvonókúra. De két-három éve már nem csinálom.
| A magyar filmipar Bár Magyarországot sokszor nevezik pornónagyhatalomnak, az itt készült filmek mennyiségét tekintve nem vehetjük fel a versenyt a legnagyobb gyártókkal, az Egyesült Államokkal, Németországgal vagy Franciaországgal. Világszerte elismerik a hazai rendezőket, operatőröket, és jó munkaerőnek tartják a magyar színészeket. Mint mondják, „szépek a lányok”. „A mai világban nehéz sztárt nevelni, kevesen alkalmasak minden szempontból – mondja Kovács Kovi István producer, a goldengate.hu főszerkesztője. – Amikor Michelle Wilddal megismerkedtem, már nagyon régóta voltam a szakmában, de nem akadtam sokáig olyan kaliberű tehetségre, amilyen ő. Aztán követték többen: Maya Gold, Niki Belucci, Sandra Iron. A kisugárzás, egy tekintet, egy mozdulat, egy mosoly: ilyesmik számítanak.” |
Az első forgatás, az pokoli volt, nagyon megviselt. Vagy tízszer lefürödtem, órákig sikáltam magam. Behúztam a függönyt, három napig nem jöttem ki a szobából, sírtam, nem ettem, nem vettem fel a telefont. Később egyre könnyebben ment. Nálam voltak határok, de aki befolyásolható, az megcsinálja azt is, amit nem akar. Azzal jönnek, hogy több lesz a pénz, több munkád lesz, nem fog fájni. Ez nem könnyű meló ám. Sőt. A legnehezebb. Mert ehhez gyomor kell, lélek kell, a külsődnek pedig mindig topon kell lenni… Reggel hétkor felkelni, délutánig megy az egész, másnap alhatsz egy kicsit, de aztán megint menni kell.
A másik megzuhanás akkor jött, amikor telefonra letöltötték a filmemet, és azt küldözgették. Mindegyik barátom telefonján én voltam. Ezeket gyorsan el kell felejteni. Vannak nálam sokkal nagyobb kurvák az életben, talán épp azok, akik rám ezt mondják.
Apukám talán a mai napig nem tudja. Nem emlékszem, anyukámnak mennyi idő után mondtam el. Nem esett jól neki. A párommal másfél éve vagyunk együtt, egy ideig titkoltam, mivel foglalkozom, de végül elfogadta.
Amikor terhes lettem, abbahagytam. A babát nem terveztük, csak jött. De egy percet sem gondolkodtam, ő igazi szerelembaba. Most négy hónapos, és szeretném lezárni a múltamnak ezt a részét, de mindig hívnak, és nehéz nemet mondani. Kell a pénz, és mivel nincs végzettségem… A párom nagyon nem szeretné. Azt mondja, már van egy kisfiunk, vajon azt akarom, hogy a benzinkútnál rámosolyogjon anyuci egy DVD-ről?
Aki valamennyire is szép, és meg tud élni a testéből, már sosem fog mást választani, nem fog beállni bolti eladónak nyolcvanezerért, amikor tudja, hogy egyetlen forgatással kétszer annyit keres. Irigylem azt, aki élvezi, és még pénzt is kap érte. Találkoztam ötvenhét éves nővel is, aki még az erotikaiparban volt. Ebből nem lehet kiöregedni. Legfeljebb lelkileg.
Szöveg: Kempf Zita
Fotó: Hernád Géza
A folytatást keresd a novemberi Marie Claire-ben.
[Marie Claire, 2009. november]
‘),
