Esélyt betűből

2013. július 22.

A Marie Claire Sajókazára utazott, hogy az ottani „második esély” gimnázium tanulóival közösen készítsünk újságot. Három látogatás és háromhavi munka gyümölcse ért be a napokban – a végeredményre ők is, mi is méltán lehetünk büszkék.

Gondoltuk, megpróbáljuk az idei ünnepeket kicsit rendhagyóvá tenni, hovatovább az önkéntesség éve is lezárul – kézenfekvőnek tűnt összekötni a kettőt. A sajókazai Dr. Ámbédkar Gimnázium tanulóival még nyáron találkoztunk a budapesti Gödör egyik rendezvényén, amely a cigányokkal szemben támasztott előítéletekkel kapcsolatos produkciókat vonultatott fel számos előadó, énekes, versmondó és rapper közreműködésével. Az iskola jó néhány diákjával és tanárával sikerült ott megismerkednünk – nagyjából azóta kerestük a módját, miként tudnánk bemutatni azt a példaértékű munkát és igyekezetet, amely egészen egyedülállóvá teszi őket itthon.
Amikor Derdák Tibort, a gimnázium igazgatóját és az intézményt fenntartó Dzsaj Bhím Közösség alapítóját hívom, levegővétel nélkül darálom végig, miért szeretnénk a tanulókkal közösen újságot készíteni. Egy kereskedelmi forgalomba nem kerülő, amolyan házi magazint, amelyhez mi csak a hátországot biztosítjuk – tapasztalatot, technikát, eszközöket, nyomdaköltséget –, de teljes terjedelmében a tanulók saját munkája lenne. „Jöjjenek csak! Várjuk magukat szeretettel!”

Irány Kaza!
Hogy hogyan képzeltük el az ország egyik leghátrányosabb térségében álló sajókazai iskolát, arra már alig emlékszünk, a meglepetésre annál inkább. Tágas, gyönyörű épület, frissen vakolt homlokzat, odabent hatalmas közös tér csocsó- és pingpongasztallal. Kárbin Andrea telephelyvezető és pedagógus készségesen kalauzol körbe bennünket az iskolában, közben mesél a falu cigánytelepeiről, arról, miként tudott megvalósulni, és hogyan működik a Dr. Ámbédkar Gimnázium, illetve milyen szerepet tölt be a buddhista Dzsaj Bhím Közösség, amely országosan immár öt településen működteti „második esély” gimnáziumát. „A mi iskolánk ajtaja mindenki előtt nyitva áll. A második esély gimnázium azt jelenti, hogy sok az olyan gyerek, aki már több iskolából kiesett, kirúgták, vagy nem veszik fel máshová, mert nem akarnak vagy nem tudnak vele mit kezdeni. Ők általában halmozottan hátrányos helyzetű, mélyszegénységben élő gyerekek.” Derdák Tibor egy helyütt így nyilatkozott az iskola alapításáról: „Miért csak a tehetségesekért kár, miért nem mindenkiért, akit a környezete arra ítél, hogy elkallódjon? Emiatt alapítottuk a Dr. Ámbédkar Gimnáziumot. Az ötlet lényege, hogy odamegyünk olyan peremen lévő közösségekhez, amelyekhez még a nemzetiségi programok sem érnek el. Helyben kell felkínálni az érettségi lehetőségét az olyan településeken, ahol tömegesen élnek fiatalok, akik nem jelennek meg a középiskolai oktatásban.”
Belesünk az iskola imaszobájába is, ahol megtudjuk: nem elvárás, pláne nem kötelező buddhistának lenni, a gyerekekre és a szülőkre bízzák, milyen mélységben kívánnak megismerkedni vagy azonosulni a buddhizmussal és eszméivel. „Az indiai buddhisták nem hasonlítanak a turistaipar által bemutatott thaiföldi kolduló szerzetesek buddhizmusához, sem a hírekből ismerős szabadságharcos tibeti szerzetességhez, sem a gazdag japán zen kolostorokhoz. Indiában 1956 óta, Dr. Ámbédkár polgárjogi mozgalma révén tértek buddhista hitre tömegek, akik nagyjából a mi cigány lakosságunknak megfelelő körülmények között, súlyos szegregációban élnek” – mondja Derdák Tibor. Andrea hosszan mesél nekünk a projektben részt vevő tanulókról, az érettségi bizonyítvány és a későbbi munkavállalás kapcsolatáról, arról, mekkora kihívás hatékonyan működtetni az iskolát, és hogy miért fontos, hogy egy nemzetközi magazin újságkészítési szándékkal érkezik a településre. Munkára fel!

Ki volt Dr. Ámbédkar?
Dr. Bhímráo Rámdzsí Ámbédkar az indiai kasztrendszer legalján, a páriasorban tengődő érint-hetetlenek kasztjába született. Szorgalmának, tehetségének és szerencséjének köszönhetően innen küzdötte fel magát odáig, hogy igazságügy-miniszterként a modern India 1949-es Alkotmányának szerzője legyen. Kezdetben részt vett Gandhi függetlenségi mozgalmában, ám tovább is gondolta azt: ha a briteknek nincs joguk Indián uralkodni, úgy egy magasabb osztálybelinek sincs joga elnyomni az alacsonyabb rangúakat – vallotta. Dr. Ámbédkar a mai napig az elnyomottak ügyének, a szolidaritásnak a szimbóluma Indiában és szerte a világon.

Közös nevező
Az első alkalom az ismerkedésé. Fiúk, lányok vegyesen ülik körbe a nagy asztalt – később jócskán megfeleződik a társaság, a fiúk például az utolsó szálig eltűnnek –, bemutatkozunk, és őket is arra kérjük, meséljenek néhány szót magukról. A szemérmesebbek csöndben nézegetik az asztalon halomban álló Marie Claire-eket, aztán az első címötletre sem kell sokáig várnunk: „Legyen Mari Chuy!” Ezen pont annyira jót röhögünk mindannyian, hogy a további ötletelés már oldottabb hangulatban telik. Bírjuk egymást.
A második látogatásunkon hosszas tépelődés után LL Juniorban egyeznek ki a lányok – ő lesz a tökéletes címlapsztár. Izgatottan figyelik Szűcs Péter kollégánkat, aki pillanatok alatt előkeríti a mobiljából a menedzser nevét, öt perc múlva már le is egyeztetik a részleteket. Választott főszerkesztőnk, Klaudia figyel, jegyzetel, zömmel az ő reszortja a szöveges tartalmak elkészítése, a felelősségről, az újság egészéről nem is szólva. Mindenkinek megvan a feladata: rajz, vers, süteménysütés, fotózás, interjúkészítés… És a java csak most jön, hiszen a sminkelés és a fotózás a legizgatottabban várt epizódja a projektnek. Nem is marad el az öröm: szépségszerkesztőnk, Zsófi egész bőröndnyi kozmetikummal érkezett.

Kattints, ha érdekel a végeredmény, itt átlapozhatod a diákokkal közösen készített újságot.[1]

Szöveg: Fiáth Marianna
Fotó: Erdőháti Áron, Fiáth Marianna

A folytatást keresd a 2012. január–februári Marie Claire-ben.

[Marie Claire, 2012. január–február]

‘),