Koruk és generációjuk legjelesebb színésznőit hoztuk össze egy fotózásra, és ültettük le őket egy asztalhoz. Egyszerre hasonló, mégis különböző karakterek. Az életkoruk valójában nem lényeges, egy-egy évtized van köztük, ami lehet sok, lehet kevés, ám az is lehet, hogy egyáltalán nem számít semmit ezen a pályán.
– 1986-ban született Debrecenben
– 2008-ban végzett a Színház- és Filmművészeti Egyetemen
– A budapesti Katona József Színház társulatának tagja
Az ártatlanságról
„Tiszta, mint a gyémánt” – mesélik Rékáról, akik jól ismerik. Érintetlensége a rendezőket is rendre megihleti, élete első szerepe nem véletlenül volt Shakespeare Júliája, még Debrecenben, 16 évesen. Azóta – már a fővárosi művészszínház társulatának tagjaként – olyan szerepeket kap, „amelyekben naiv és ártatlan, tizen-, huszonéves nőként jó sokat szenvedek, majd a végére vagy meghalok, vagy minimum megnyomorodom” – mesél nevetve a drámai vonalról. „Tragika is vagyok, meg naiva is” – ő így látja magát, még ha nem is mondják ki róla. A Katona József Színházban játszott egyik darabjának a címe akár Réka jelszava is lehetne: „Halljátok végszavam: ártatlan vagyok!”
KOVÁCS PATRÍCIA
– 1978-ban „a Rózsadombra” született
– 2003-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Egyetemen
– A 2009/2010-es évadtól kezdve a Vígszínház társulatának a tagja
A szemérmes magamutogatásról
„Szemérmes lelkű bohóc” színésztípusnak tartja magát, aki szereti csak a szerepét a színpadra vinni, magából keveset ad oda. „Jól érzem magam azokban a szerepekben, amelyek távol állnak tőlem, mert mindig más akarok lenni színészként, mint amilyen valójában vagyok. Ami legbelül van, azt csak kevés embernek mutatom meg. Az a legfontosabb, hogy szerethető és hiteles legyen a figura. A Három nővérben a főiskolán is és később, a színházban is Natasát játszottam, aki az új szemlélet és a progresszív új energia a színpadon. Sokaknak nem tetszik az a változás, amelyet ő képvisel, de valakinek fel kell vállalnia, hogy tudja, merre tart, és mit akar a világban. Ezt a szerepet csak úgy lehet eljátszani, ha az embernek meggyőződése, hogy igaza van. Szerintem nem szabad, hogy nekem, a színésznőnek véleményem legyen a karakterről. Az a néző dolga. Nekem szeretnem kell az általam játszott figurát, és mélységesen meg kell értenem minden cselekedetét – minden csúnyaságával és szépségével együtt.”
KEREKES ÉVA
– 1966-ban született Budapesten
– 1988-ban végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán
– 2001 óta az Örkény István Színház társulatának a tagja
Az anyaságról és a felelősségtudatról
Amikor megszületett az első gyermeke, hetekig nem tudott aludni a tudattól, hogy ez most már mindig így lesz, hogy valaki itt lesz vele. A felelősségérzet terhe aztán úgy tűnt el, mintha sosem lett volna. „Természetessé vált, hogy van valaki, akiért csakis én vagyok a felelős. Ezt elsőre nem könnyű felfogni. Mivel már egyedül nevelem őket, előfordul, hogy ha rájuk nézek, arra gondolok, hogy amíg le nem csukom a szememet, az ő gondjaikat nekem kell megoldani. Aztán megnyugszom, hogy ez mégsem csak az én feladatom – ebben ők is partnerek. Ez mindannyiunk közös feladata.”
Szöveg: Szűcs Péter
Fotó: Axel Bergstorff
Ruha: Tenki Réka: Louis Vuitton, Levi”s Kovács Patrícia: Intimissimi, F&F Kerekes Éva: Retrock, H&M, Levi”s Cipő: Buffalo – Salamander
A folytatást keresd a decemberi Marie Claire-ben.
[Marie Claire, 2010. december]
‘),
