A 29 éves, törékeny alkatú, alacsony lány nemrég végzett a Színház- és Filmművészeti Egyetem rendezői szakán Grunwalsky Ferenc osztályában. Vizsgafilmje, a Lányok még csak néhány hete került a mozikba, de máris óriási siker.
Az újságíró is ember, így hát hibázik néha. Mondjuk, hogy elfelejt utánanézni, hogyan is fest aktuális beszélgetőpartnere. Így esett meg, hogy Faur Annával – aki egy interjúalanytól szokatlan módon fél órával a megbeszélt időpont és tíz perccel előttem már a helyszínen volt – majdnem negyven percig ültünk két szomszédos asztalnál a kávéházban, mire leesett, hogy csak ketten vagyunk egyedül. De ez van, ha valaki jóval fiatalabbnak tűnik a koránál. Anna erre csak annyit mondott, hogy amikor a felvételin megkérdezték tőle, melyik irodalmi figurával tudná magát azonosítani, Oscar Wilde-tól az örökifjú Dorian Grayt választotta, aki helyett a tükörképe öregedett: „Nagyon sok hülyeséget elkövettem már életemben, és ezeknek nyomot kellett volna hagyniuk az arcomon, de nekem is lehet valahol egy hasonmásom, aki elviszi helyettem a balhét, mert egyre kisimultabbak a vonásaim.”
Szeretsz magadról beszélni? Ezt csupán azért kérdezem, mert amikor az első filmedet, a Lányokat néztem, nem tudtam eldönteni, zárkózott vagy-e, netán épp ellenkezőleg?
Nem tudom, de nyilván mind a kettő egyszerre. Legalábbis most. Olyan élethelyzetben vagyok, amikor sokat kell magamról beszélnem, miközben, ha jobban belegondolok, nem szeretek. Szokatlan nekem a mostani helyzet, pedig ez már a sokadik interjú, amit adok.
Miért éppen ezt a filmet forgattad le, mi volt vele a célod azon túl, hogy a tíz évvel ezelőtti taxis gyilkosság története eleve filmre kívánkozó téma?
Mindenkinek egy célja van, ha alkot valamit, hogy kifejezze önmagát.
Persze, ez így is van, de akkor úgy kérdezem, hogy hol találom a filmben Faur Annát, pontosabban azt, amit kifejezett önmagából?
Érdekelt a korosztály és a két közeg, amiben játszódik a film. A sztori adott volt, de ezen belül a hangsúlyt én határoztam meg, s azt a szereplők közti viszonyokra és kapcsolatokra helyeztem. A két lány barátságára, a férfiak, vagyis a taxisok egymás közti viszonyára, és ennek a két világnak a találkozására.
A film főszerepét két francia lány játssza. Mennyire értették ezt az igencsak magyar történetet?
A lányok két külön világ. A rövidebb, szőkésbarna hajú félig arab származású, Párizs külvárosában született és nőtt fel. Úgyhogy nagyon jól ismerte a közeget. Sőt nem sokkal korábban – láthattuk a tévében is – Párizsban fellázadt a külváros, autókat gyújtottak fel, fosztogattak, összecsaptak a rendőrökkel a fiatalok, és a balhéban egészen közeli barátai is benne voltak. A fekete hajú lány viszont egészen más. Ő egy klasszikus, jómódú párizsi családból származik, és soha semmi köze nem volt az alsóbb néposztályokhoz. Mindent színészetből oldott meg, nem is volt könnyű dolga, de nekem sem. Egyébként megtörtént velük egy elég hajmeresztő, de a forgatásra igazán ráhangoló eset. Amikor elkezdtük forgatni a filmet, az éppen egybeesett a 2006-os tüntetésekkel. A lányok október 22-én érkeztek Budapestre, és másnap elmentek várost nézni. Persze azonnal belekeveredtek az egész balhéba. Felhívtak este kilenckor, hogy nem tudják, hol vannak, állnak a tömeg közepén, körben egy csomó rendőr, a tömegközlekedés meg áll, mit tegyenek. Úgyhogy utánuk indultunk, hogy megkeressük és megmentsük őket. A forgatást aztán ezzel a hangulattal kezdték el, majdnem azt hitték, nálunk tényleg forradalom zajlik.
Érdekes volt a filmben, hogy szinte végig azt érzi az ember, tudja, melyik taxis lesz az áldozat, aztán végül csak egy másik.
Az egy dramaturgiai csavar a vége felé. Egyfelől, mert azzal, hogy a másik taxis hal meg, a dolog értelmetlensége, kiszámíthatatlansága hangsúlyosabbá vált. Másfelől pedig akiről azt gondolják, meg fog halni, ő az egyetlen a taxisok között, akiben van egy csepp emberi érzés a lányok iránt, aki egy jobb élet után vágyik, s aki tud még szeretni. Ezért nem akartam, hogy meghaljon.
Te hogyan szeretsz?
Feltétel nélkül, odaadóan. Nagyon lojális vagyok a szeretteimmel. Mély kapcsolatokat nehezen alakítok ki különben, nem is szeretek sok embert, mert bizalmatlan vagyok, de ami kialakul, az mind tartóssá válik az életemben.
Interjúkban azt nyilatkoztad, hogy szíved szerint több szexjelenetet forgattál volna…
Igen, mert annak idején nagyon felkapták az ügyet, s ehhez képest ma azt látom, hogy elég felszínes, egyoldalú a feldolgozottsága. Szerettem volna más szemszögből és máshogy megmutatni a történetet. Gondolkodtam rajta, végül arra jutottam, hogy a kulcsmotívum a szex. A két közeg, a középkorú taxis férfiak és a tinédzser lányok ingerszegény világa között a kapcsolat semmi másról nem szól, kizárólag a szexről. Ráadásul a lányok élete annyira kilátástalan és örömtelen, hogy egyetlen dolog létezik, amiben sikerélményük lehet: a szex.
Volt kapcsolatod hasonló sorsú lányokkal korábban, vagy a film előtt végeztél előtanulmányokat?
Egy évet eltöltöttem a Gyermek- és Ifjúságvédelmi Intézetben, de nem a magam akaratából. 14 éves múltam nem sokkal – akárcsak a filmbeli lányok a bűntény elkövetése idején –, amikor egy nagyon hülye éjszakán a haverjaimmal elkötöttünk egy autót, majd okoztunk egy elég csúnya, de szerencsére haláleset nélküli balesetet. Bírósági ügy lett belőle, elítéltek egy évre, de próbára bocsátottak és pártfogói felügyelet alá helyeztek. Minden áldott nap mentem a pártfogómhoz a GYIVI-be, ahol aztán nagyon sok, a filmben látottakhoz hasonló sorsú lányt ismertem meg. Többükkel egyébként még utána is jó kapcsolatban maradtam éveken át. Ebből az időszakból végül is elég sok mindent merítettem a filmhez.
És a taxisokat honnan ismered ennyire jól?
A lányok révén, mert egyébként nincsenek taxis ismerőseim. Az intézetben megismerkedtem pár olyan, főként külvárosi lánnyal, akik úgy keresték a zsebpénzüket, hogy egész konkrétan orálisan elégítettek ki taxisokat. A saját szememmel nézhettem végig, elég közelről, hogy ez tényleg a legdurvább valóság. Láttam, ahogy ezek a férfiak a lányokkal viselkednek.
Szöveg: Wágner Gábor
Fotó: Békefi Dóra
A folytatást keresd a januári Marie Claire-ben.
[Marie Claire, 2008. január]
‘),
