Szabolcs táncos, koreográfus és színész. A nők kedvence, és ezt már színpadon is eljátszotta a Varázsfuvolában, a Bozsik Yvette Társulattal. Winkler Nóra randevúzott vele.
![]()
Sejti szerintem mindenki, hogy a tánc nem sima ügy, nem annyiról szól, hogy zenére mozgunk kicsit, és jé, a partnerünk is. Több önmagánál, szerepjáték és kapcsolat, ritmusra elküldött felajánlkozás, civódás, erotika, bizalom, összetartozás. Gombai Szabolccsal egy kávéházban találkozunk újra, ahol elővesz a táskájából egy Nők Lapját, benne Müller Péter írása a táncról. Különállás, összefonódás, néha a nő vezet, mert van, amiben ő a jobb, máskor a férfi, van, hogy külön vannak, mert olyan is kell. „Ahogy olvasom, látom magam előtt a jelenetet, a mozdulatsort, a forgásainkat. Nem fogalmazódik meg pontosan, de érzi az ember, a társastánc az élet lenyomata.” Gombai Szabolcs a Honvéd Táncegyüttesben dolgozott hosszú éveken át, ma már szívesen táncol kortárs közegben is, de elkeseríti, ha nem érez szakmai felkészültséget, alázatot. „Ha már két éve táncol valaki, rögtön kortárs táncszínháznak nevezi magát, tíz szomorú néző előtt. Ez nem az a megújító színezet, amire várunk, és inkább csak árt.” Bozsik Yvette-tel szeret dolgozni, élvezi azt a fajta sokféleséget, amit körülötte lát. A férfi tánca a saját darabja. „Hiányoztak a Honvéd táncosai, a közös beszélt nyelvünk. Innen indult az egész. Összegyűjtöttem két CD-nyi zenét, aztán csak figyeltem. Ötletek ugrottak be, mozdulatok, képek. A táncdarab sodró lendületű, inspiráló. Öten táncoljuk.” A beavató színház programban dráma szakos fiatalok nézik az előadást, majd közösen beszélik meg, mit is láttak. „Meg szoktam köszönni nekik, amit mondanak. Belül nem így fogalmazódnak meg a jelenetek, a táncosokat se jó direktben instruálni, szájbarágósan, hogy miről szóljon egy kép, inkább érzéseket lehet átadni.” Ha egy alkotó épp nem tudja megcsinálni, amit kigondolt, a szobrász, festő dühösen félreteheti az anyagot, a zenész pihentetheti a hangszert, de egy táncossal mindig vele van a teste. Vajon nem gyűlöli meg? „Haragot éltem már át, de talán ennyi idő után már nem várok olyat magamtól, ami nem megy – válaszolja. – Az persze rémes, mikor egy hét pihenés után páncélszekrényként működik a testem. A jóga, egy-két gyakorlat is már nagyon jól hat, és ha csak nem fagy, biciklivel közlekedek, az is finoman összedolgozza a testet.” Hívják a barátai, mennek születésnapra inni, páran férfiak. „Régen a falusi hétköznapokban mindenki tudta a szerepét, az életnek keretei voltak, ma ez sokkal nehezebb.” Azért úgy látom, Szabolcs kitart.
Szöveg: Winkler Nóra
Fotó: Trunkó Bálint
