„Forradalmi családmodell”

2013. július 22.

A biciklis futárok ősgenerációjának emblematikus figurája – azóta ügyvezető igazgató –, a legnagyobb kerékpáros civilmozgalom, a Critical Mass egyik atyja és frontembere, és még számot is írtak a testéről bő tíz évvel ezelőtt. Van rendes neve is, Sinka Károly, de inkább a Sinyát használja. A városi bringázás új fejezeteiről faggattuk.

A teljesen  alulról építkező, nagy sikerű kezdeményezések jó része vagy kifullad, vagy szép lassan elveszti az arcát az évek során. A Critical Massnek mi a titka?
Talán az igazán civil jellege, az, hogy mindenki a magáénak érzi. Sohasem felvonulókat és/vagy látogatókat, mindig szervezőket és segítőket toboroztunk, így egy kicsit mindenki tevőlegesen is hozzátett a melóhoz valamennyit, és ettől szerethetőbb lett. Meg aztán ez elég hálás ügy, itt nem valami ellen, hanem valamiért kell protestálni – ez mindig sokkal könnyebb, mint a negatív kampány. Pénzügyi háttér és politikai befolyás sincs mögötte, ami még szimpatikusabb, és ezeket mindig első számú szempontokként kezeljük. Ebből nem engedünk.
Hogy lett kőkemény, hangos bringásból komoly tárgyalópartner belőled, aki a városi közlekedésről, úthálózatokról egyeztet fontos emberekkel?
Most már megint nem az vagyok. A szakmai részét átvette egy másik civilszervezet, mert én agyvérzést kaptam a bürokratáktól. Borzalmasan belefárad az ember egy idő után, hogy politikusokkal beszélgessen, akiknek az egyik fülén be, a másikon ki minden. Rettentő volt látni, hogy nemcsak hogy nem érdekli őket a pozitív üzenet, de még a fáradságot sem veszik a megértéséhez. Ezerszer hasznosabb, ha építesz egy hatalmas tömegbázist, amely magáért beszél. Jelenleg a budapesti bringás közlekedők mindezt tökéletesen megoldják. Én nem fogok többet politikusokkal tárgyalni, teljesen feleslegesnek érzem, keressék ők a választók kegyeit. Tényleg a tömeg az egyetlen megoldás, a legjobb út az érdekérvényesítéshez. A Magyar Kerékpárosklub a szakmai szervezet, a Critical Mass meg a vasököl – jól működő, forradalmi családmodell. (Nevet.)
A BuBi (Budapesti Bicikli) végre behozza hozzánk is a Nyugaton már jól működő, városi, olcsó bringabérlő rendszert. Mit várunk tőle, és mekkora eredmény ez?
Hatalmas! Pár évvel ezelőtt ezt azért még senki sem gondolta volna komolyan, most meg már a finisben van a projekt. Nagyon jó megoldás arra, hogy egy várost megtanítsunk egy másfajta, alternatív közlekedési formára, amely ráadásul egyre több nyugati nagyvárosban hibátlanul működik. A turistáknak tökéletes, ráadásul a város lakóinak is hatalmas segítség lesz az első félórás ingyenes használat – ennyi idő alatt tulajdonképpen át lehet menni az egész belvároson.
Környezetkímélés ide vagy oda, a nagyvárosi biciklizés sokak szerint még mindig (élet)veszélyes műfaj. Igazuk van?
Nem! Miért lenne? Az összes fellelhető statisztika azt mutatja, hogy a bringás balesetek száma évek óta nagyjából ugyanazon az értéken mozog, míg a budapesti bringások száma évről évre megduplázódik. Ez alátámasztja azt az elméletet, miszerint a kerékpáros közlekedés biztonságosabbá tételének legfontosabb pillére a „még több bringást a buliba”. Minél többen vannak, annál hamarabb tanulja meg mindenki – autós és biciklis is – a közös közlekedés új modelljét. Így kellemesebb a közlekedés, és kevesebb a konfliktus.
Jól menő biciklisfutár-céget navigálsz, imádnivaló punkzenekarod van (Kegyelemkettes), utazol, mulatsz – beérni látszik a vetés. Hova tovább?
Hova? Sehova. Tök jól érzem magam a bőrömben, és nagyon remélem, hogy ezt még évtizedekig el tudom húzni. Elég szerencsés embernek mondhatom magam, hogy a munkámat, a hobbimat, a kollégáimat, a haverjaimat és úgy egyáltalán mindent, ami körülöttem van, nagyon szeretem. Persze van, ami nem tetszik, van, amin nem nagyon tudok változtatni, de arra meg tökéletes megoldás a vállrándítás.

Szöveg: Fiáth Marianna
Fotó: Trunkó Bálint

‘),