Hátrányos helyzetű családokban fordul elő a legtöbbször, de a magasabb iskolai végzettség vagy a kiegyensúlyozott családi háttér sem véd meg mindig attól, hogy a kamasz lány, aki még maga is gyerek, teherbe essen. Ki átoknak, ki áldásnak tartja, sokan pedig fel sem fogják, hogy mi történik velük. Pedig nemcsak ők, de a családjuk is nehéz döntések sora előtt áll.
Túl késő az abortuszhoz
„Borzasztó hónapok vannak mögöttünk – veszi át a szót a kezeit tördelő Zsuzsa, az édesanya. – Mivel túl későn derült már ki, az abortusz szóba sem jöhetett. Elmentünk a fiú szüleihez, akik széttárták a karjukat, és azt mondták, nem szeretnének ebben az egészben részt venni. Főként, hogy a srác letagadta a lányommal való testi kapcsolatot. Egyedül nevelem Fruzsinát, szerény anyagi körülmények között, így fel sem merülhetett, hogy megtartsuk a kicsit. Már megvannak az örökbe fogadó szülők is.” Fruzsináról az iskolában nem tudják, hogy babát vár. A hivatalos magyarázat szerint édesanyja betegsége miatt lett magántanuló. Ezért kérte, hogy álnéven szerepelhessen a cikkünkben. Ő is és az édesanyja is próbálják érzelmileg függetleníteni magukat a magzattól. Kérdés, hogy lehet-e egyáltalán. „Hiába nagy a hasam, valahogy nem érzem át, hogy gyerekem fog születni – mondja Fruzsina. – Kényelmetlen, hogy elefánt vagyok, nem tudok rendesen öltözködni, és az utcára sem igen megyek ki, mert szégyellném, ha meglátna így egy ismerős. Rettegek a szüléstől, de várom már, hogy vége legyen, hogy visszakapjam a régi életem.” „Nem akarok arra gondolni, hogy az unokám növekszik odabenn – mondja szomorúan Zsuzsa. – Mondtam is az örökbeadást intézőknek, hogy látni sem akarom a kicsit, ha megszületett. A végén még haza akarnám hozni, és az tragédia lenne a jövőre nézve, hiszen Fruzsit is alig tudom eltartani.”
A nagyszülők érzik a súlyát
A Gólyahír Egyesület (www.golyahiregyesulet.hu[1]) olyan szervezet, ahol úgynevezett krízisterheseket segítenek át a szülés előtti hónapokon – náluk lelhetnek megnyugvást a várandós tinik is. Ők intézik a nyílt örökbeadásokat, segítenek a fiatal lányoknak, hogy dönthessenek: hazavigyék-e a babát, vagy odaadják egy örökbe fogadó párnak. Emellett azok a várandósok, akik titkolják a környezetük elől a terhességüket, a krízisotthonban tölthetik az utolsó, nagypocakos heteket is. „Sokszor úgy tűnik, ezek a lányok fel sem fogják igazán, hogy ők szültek, hiszen maguk is gyerekek még – mondja Mórucz Lajosné, a Gólyahír Egyesület elnöke. – Van, hogy arra megyek be frissen szült lányokhoz a szobába, hogy a varratokkal mit sem törődve ugrándoznak, és az örökbe fogadó szülőkön viccelődnek. Persze a felszín alatt valamennyien összetörnek, és még évekig hordozzák magukkal azokat a lelki sebeket, amelyeket a túl korai terhesség, a szülés és az újszülöttől való elválás okozott. Sokszor az újdonsült nagyszülők azok, akiket mindez láthatóan megvisel, de legtöbbször nincs választásuk. Valamennyien családot tartanak el, a tizenévesnek pedig az a dolga, hogy iskolába járjon. Átlátják, hogy a gyerekük jövőjét és a sajátjukat is tönkretehetik azzal, ha hazaviszik az újszülöttet, akinek a legtöbb esetben »nincs« apukája. A fiatalemberek nagy többsége ugyanis ilyenkor tagad, vagy egyszerűen csak eltűnik, így az örökbeadás tűnik a legemberibb megoldásnak. Nagyon ritka, amikor egy család úgy dönt, hogy hazaviszik a picit. De volt már rá példa, hogy amikor a kamasz anyuka a szülés után meglátta a kislányát, nem volt képes a kórházban hagyni.”
Elbóbiskolni az iskolában
Ötezer tinianya évente Ma Magyarországon átlagosan tízezer tinédzserterhességet regisztrálnak, ezek csaknem felét abortusszal megszakítják. Az anyává váló tinik jelentős része pedig az örökbeadás mellett dönt. A tinédzserkori terhességért részben az információhiány, az elégtelen felvilágosítás okolható. |
Anett olyan lány – most már anya –, aki képtelen lett volna odaadni a babáját. Csupán másodikos középiskolás volt, amikor a ma már féléves Dominika megfogant. Anettnek akkoriban – bár még csak tizenhat éves volt – egyre komolyabb lett a kapcsolata a nála csaknem tíz esztendővel idősebb Sándorral. A kisbabával Sándor szüleihez költözött, és mikor Dominika már csak reggel és este szopott, Anett visszaülhetett az iskolapadba. „Tudod, jó, hogy van egy kislányom, de a társaság, az iskola már nagyon hiányzott. Egy-egy nehezebb éjszaka után, amikor Domi rosszul alszik, majdnem elbóbiskolok a suliban, de mégis nagyon jó velem egykorúak között lenni. Olyankor én is gondtalannak érzem magam. Megesik, hogy nincs kedvem hazarohanni a babához. Órák után néha beülök a lányokkal egy üdítőre, és van, hogy ottfelejtem magam – meséli kislányosan nevetgélve Anett. – De mindig hazaszólok Sanyinak vagy a mamának, hogy csak este megyek. Ebből van a legtöbb vita köztünk: nehezen tudom elfogadni, már nem úgy van, mint régen, hogy oda mehetek, ahová éppen akarok.”
A fiú szemszögéből
„Nem lehettem túl lelkes, amikor megtudtam, hogy Anett gyereket vár. Nem voltam meggyőződve arról, hogy ez egy jó kapcsolat – veszi át a szót Sándor. – Nagyon kislány volt még, mindenen megsértődött, és sok dolgot nem úgy látott, ahogy az egy felnőtt nőtől elvárható. De tántoríthatatlan volt, meg akarta tartani a gyereket, így a szüleimhez költöztünk. Nem volt más választásunk, mert nem keresek olyan jól, hogy külön háztartásban eltarthassam Anettet és a kicsit is. Úgy érzem, a párom még mindig nem nőtt fel az anyasághoz, sem egy komoly párkapcsolathoz. Azért bízom benne, hogy az idő formálja majd őt, és együtt nevelhetjük fel Dominikát.”
Szöveg: Szurovecz Kitti
Fotó: Járdány Bence, Molnár Zoltán
A folytatást keresd a júliusi Marie Claire-ben.
[Marie Claire, 2010. július]
References
- ^ www.golyahiregyesulet.hu (www.golyahiregyesulet.hu)
‘),