Győztes alkat és musicalsztár

Rákász Dani hatalmas. Mindene nagy. A mellkasa asztalméretű, a keze, a mosolya, sőt a fogai is nagyok, ahogyan az ambíciói és az akaratereje is. Igazi győztes alkat. Kicsit amolyan supermanes módon. A tornasornak mindig az elején állt, de mert volt rajta egy kis pluszsúly is, sportokat keresgélt, végül egy tánciskola mellett döntött. Ma Berlinben a Dirty Dancing musicalváltoztának főszerepét táncolja – igazi gigaprodukció. Ja, és előtte elvégezte a külkert. Volt némi szülői nyomás – legyen „rendes szakmája” –, de azért érdekelte is. „Itt vált a véremmé, hogy ha valamit el akarok érni, azt magamnak kell csinálnom. Bár már egy kisebb csúcson vagyok, sült galambot repülni még nem láttam!” Erőt a hétköznapi emberekből merít, és mindig emlékezteti magát, mennyire szerencsés, hogy egészséges és boldog életet élhet. A musicalvilág közben konstans versenyfutás és tehetség-karbantartás. Dani második éve nyomja ezt a maratont.
Nyugaton nincsenek fix társulatok, a szerepekért tehetségek küzdenek egymással, ezért a tánc- és az énektudást, a színjátékot, a dalokat és monológokat, a piruetteket úgy is tréningben kell tartani, ha közben megy a heti hét előadás, próbákkal, beszéd- és balettórákkal. „Persze hiányzik a család, a barátaim, de egyrészt a fapados társaságok és a net miatt elérhetők, másrészt annyira boldoggá tesz, amivel foglalkozom, hogy azt sem bánom, ha ritkán tudok pihenni. Egy-két hét után már úgyis égeti a talpam a semmittevés.” Sokan vágynak erre a pozícióra, de nem a castingolt ezrek állnak ott, hanem ő. „Kitartás, minőségszeretet, akaraterő. Talán a legfontosabb, hogy tudjuk, minden döntésünkért csak mi és egyedül mi vagyunk a felelősek. Ha utálom a munkahelyem, de nem merek felmondani, akkor én vagyok a felelős. Ha túlsúlyos vagyok, de nem tudom otthagyni a mogyorókrémet az áruház polcán, megint csak én. Ha egy állásajánlatra nem megyek el, kötöznivaló bolond vagyok, nem tiszteltem az ezüsttálcán felkínált lehetőséget. Szerintem a legtöbbször az a baj, hogy nem látjuk, hogy a lehetőség nemcsak érkezik, hanem mi magunk is megteremthetjük. Persze ez erőfeszítés, a kényelem pedig nagy úr.” Mosolyog – persze –, és kocsiba pattan, mert négy óra múlva Bécsben beugrik valaki helyett az esti előadáson.

Szöveg: Winkler Nóra
Fotó: Trunkó Bálint
Smink: Békefi Zsóka