Ghánai–magyar lány. Olyan széles a jókedve, mint a világ, és a saját papjával zenél. Az egyik legkarakteresebb hazai énekesnőt, Senát a fesztiválszezon kellős közepén faggattuk.
![]()
Irtó mélyről jövő nevetése van. Az a fajta, amely mintha a talpból indulna el, és az egész test göcög. Szerintem ez déli dolog, mintha azon nevetnének, hogy mások micsoda komolyan vesznek dolgokat, pedig inkább lazulni kéne. „Így van. Megfigyeltem magamon, hogy itt hajlamos leszek óvatoskodni, belegondolni dolgokba, megmagyarázni mindent. Ha hazamegyek Ghánába, rögtön megnyugszom, nem gondolok túl semmit.” A szülei Miskolcon ismerkedtek meg, a mamája beleszeretett az egyetemen tanuló férfiba, és ment vele Afrikába. A lányok már ott születtek, Sena meg idejött tanulni. „Üzleti tudományt, közgazdaságtant egy angol nyelvű iskolába. Egy idő után rájöttem, hogy nem ez érdekel, de amikor hazatelefonáltam, a szüleim kérték, hogy ugyan csináljam már végig, nem fogom megbánni. Így is lett, de utána hamar átmentem a zenére.” Pedig nem is ez volt a terv. Hanem „hivatalos menyasszonynak, állatorvosnak, profi boszorkánynak, Bob Marley vokalistájának lenni. Itt már látszik a zene, de nem gondoltam, hogy frontember leszek. Csak belekeveredtem. Na, abban aztán jó vagyok. Hogy álljak, és kérdezzem: mégis hogy kerültem ide?” – nevet, nagyon. Ma már négy formációban zenél, leginkább az Irie Maffiából ismerik, de van zseniális szólóalbuma is évekkel ezelőttről, és vannak csendesebb projektjei is, egy francia kiadó pedig nemrég adta ki a lemezüket. „A szüleim is megnyugodtak. Nem telefonálok haza pénzért. Anyukám ékszertervező, gyönyörű régi gyöngyökből készít színes láncokat. Értékeli, hogy a művészetet választottam. Tudja, hogy ez mit jelent. Így is neveltek minket: ha valamit akar az ember, azért tenni kell, hajtani, munkázni.” De van itt persze más is.
„Apukám bulizós, táncolós, nem is fáj a dereka. James Brown, isten nyugosztalja, vigyázhat! Vasárnaponként templom helyett a tengerpartra mentünk, ott voltak a nagy bulik.” Nemrég egy másik buli is elég jóra sikeredett: „A barátom, akivel együtt zenélünk, megkérte a kezemet. Kimentünk Ghánába. Az a szokás, hogy leül a család, és szétkérdezik a fiút, hogy na, mit akarsz, ki vagy, mit csinálsz, fogod-e szeretni a mi kincsünket. Aha, és miből tartod el? Nagyon vicces volt, meg komoly is, végül hajnalig táncolt mindenki. Az esküvőnk Kapolcson volt, Gáspár atya adott össze, aki református papként végzett, de két nap után inkább beállt az Irie-ba billentyűsnek, évek óta velünk zenél. A falu tele volt afrikai rokonokkal, zenész barátokkal – igazi pajtadiszkó volt. Ez volt az Első Nemzetközi Esküvőfesztivál.” Folyamatosan kacag. A fesztiválszezont még végigkoncertezi, de ősszel leáll. „Fura lesz fröccs nélkül a zenélés, és lett volna még tavaszig jó pár érdekes munka, turné, lemez, de a legjobban most az érdekel, hogy a hasamban van a kisbabánk. Még picike, de már most mindent visz.”
Szöveg: Winkler Nóra
Fotó: Trunkó Bálint
Smink: Békefi Zsóka
