Harminc fölött a nulláról

Tizennyolc évesen, Egerben töltött gyerekkorral a háta mögött Juhász Tünde pályaválasztásáról egy egyszerű szempont döntött: Budapesten akarta folytatni az életét, a Külkereskedelmi Főiskola pedig megfelelő ugródeszkának tűnt. Innentől kezdve a karrierje egyenes vonalon haladt előre: biztos státusz, vonzó fizetés, hosszú évek a banki szférában. Megnyugtatóan berendezett mindennapjait egy hobbinak szánt próbálkozás állította a feje tetejére: egy amatőr színházi társulat kurzusán négy mondat erejéig a színpadra sodródott – innentől pedig nem volt megállás.
A próbák hangulata és a felkészülés izgalma olyan elsöprő hatással voltak rá, hogy harmincegy évesen beadta a derekát – a jelentkezését pedig a Gór Nagy Mária Színitanodába. A felvételi korhatár ugyan huszonöt év, de Tünde bemutatkozó produkciója erősebbnek bizonyult a számoknál. Másnap felmondott a banknál, majd az összes addigi megtakarítását a hároméves tandíj fedezésére és a következő évek megélhetésére tette félre. Harminc fölött döbbent rá, hogy „egyáltalán nem mindegy, kivel és mivel tölti az ember az idejét”. Édesanyja a hír hallatán az őrület jeleit vélte felfedezni a lányán, és őt még csak-csak sikerült megnyugtatnia valahogy, az iskolapadban azonban maga Tünde bizonytalanodott el egy pillanatra: „Tisztában voltam azzal, hogy a korombeli színésznők már vagy tíz éve a pályán vannak, de arra nem voltam felkészülve, hogy tinédzserek között kell megállnom a helyem.”
A kezdeti megszeppenést követő három év soha nem tapasztalt intenzitással és tartalommal telt. A próbákon napról napra saját képességeinek a határait feszegette, miközben éjjel-nappal olvasott, drámát elemzett, és apránként igyekezett behozni reménytelennek tűnő lemaradását a komplett film- és színháztörténet terén. Kiugrását a legkevésbé sem tartja őrületes merészségnek, inkább szerencsésnek érzi magát, hogy a tipródás pillanatában csak önmagának tartozott felelősséggel: „Nem volt olyan körülmény az életemben, ami visszatartott volna – egy ilyen élethelyzetben márpedig majdnem minden megoldható, csak akarni kell.” Ahhoz, hogy a világgal megengedőbb legyen, önmagával szemben vált keményebbé – ez legalább számon kérhető. Ma már rá sem ismerne korábbi önmagára, aki heti két aerobikedzéstől már szuperhősnek érezte magát. Most hajnalban fut – a fogcsikorgató decemberi mínuszokban is –, és minden létező percet kihasznál.
Tünde tavaly végzett a tanodában, aztán egy volt (eredetileg közgazdász) csoporttársával színpadra állított, kétszereplős darabbal fesztiválokon és kamaraszínházakban mutatkoztak be, sikerrel. Azóta újabb szerepben próbál, miközben egy kommunikációs tréningeket tartó cégnél is dolgozik, ahol színházi emberek vezetik a programokat. Úgy érzi, most a helyén van. Jobban, mint eddig bármikor.

Szöveg: Orosz Sára
Fotó: Sárosi Zoltán, Zelensky Miroslav, Kővágó Nagy Imre
Stylist: Laczkó Mónika
Smink: Békefi Zsóka
Haj: Krepsz Gábor

[Marie Claire, 2010. november]