„Az igazi munka a leckeíráson túl kezdődik”

Balázs, András, Anna, Sára, Tibor, Csilla – röviden ez a hat érv döntött amellett, hogy az eredetileg építészként végzett Füst Katalin, félretéve a szakmáját, hivatásként az anyaságot válassza. Férjével (egyben volt évfolyamtársával) rögtön az egyetem után összeházasodtak, és rövid időn belül meg is született az első gyermekük – majd sorban még öten, kisebb-nagyobb korkülönbséggel. A legkisebb lány, Csilla 2005-ben császármetszéssel érkezett – Kati ekkor töltötte be a negyvenet, és a komplikációkat valamiféle jelnek tekintette: „Tudtam, hogy itt a vége, pedig ha tehetném, még hatan lennének.”
Kati már a negyediknél tudta, hogy nem lesz könnyű dolga, ha valaha el akar majd helyezkedni, így apránként el is kezdett kikacsintani a tűzhely mögül: az ő kezdeményezésére alakult meg a Nagycsaládo-sok Országos Egyesületének helyi, vagyis hernádi szervezete, ahol azóta is elnökhelyettesként veszi ki a részét a munkából. Az utolsó gyerek és a közel két évtizednyi kihagyás után már élesben is felmerült a hogyan tovább kérdése, mégpedig néhány vaskos hiányjellel: „Az otthoni, zárt környezetben akarva-akaratlanul is beleragadtam kicsit a vedd fel, tedd ide, rakd oda típusú közlésekbe és feladatokba, az informatika előrehaladása pedig egyenesen rémisztőnek hatott – a négy falon kívüli világban, pláne munkakeresőként ezek komoly hátrányok.”
A kissé magasnak tetsző lécnek azért futhatott neki mégis teljes erőbevetéssel, mert a családja támogatta, és időközben megtalálta azt a célt, amelyért nem sajnálta az áldozatot: tanodát álmodott a falu és környéke rászoruló gyermekeinek. Ennek az előkészítése szép csendben már menet közben megtörtént: szabadidejében Kati többek között vállalkozási ismereteket és projektvezetést tanult a Tempus Közalapítvány dolgozó anyáknak szóló programjában. A tőmondatokból koncepció lett: a tanoda terve elkészült, és egy 2009-es EU-s pályázaton végre a megvalósítása is zöld utat kapott. A szegénysorban élő és halmozottan hátrányos helyzetű gyerekeknek szóló intézmény 2010 tavaszán kezdte meg a működését, hogy egyéni igények és nehézségek szerint zárkóztassa fel mindazokat, akik otthon nem számíthatnak segítségre. A tanoda ingyenes foglalkozásaira mostanra több mint ötven, iskoláskorú fiatal jár, akik személyre szabott segítséget és figyelmet kapnak ahhoz, hogy egyszer mindannyian érettségi vagy piacképes szaktudás birtokában repülhessenek ki onnan. „Nem napközit működtetünk, hanem egy olyan helyet, ahol az igazi munka a leckeíráson túl kezdődik.” A speciális központ sikeréhez a szaktanárok mellett az önkéntesek is hozzájárulnak: „Mindenki abban segít, amiben tud – egy vegyészmérnök anyuka például kémiát, egy Angliából hazaköltözött idős hölgy angolt tanít, a kortárs segítők pedig a saját gyerekeink.” Egy biztos: Kati nemcsak a saját életének adott új tartalmat és célt, hanem esélyt is több tucat családnak a gyerekek által.

Lezárult a pályázat  Szeptemberi lapszámunkban felhívást tettünk közzé, és azóta is minden  hónapban  arra biztatjuk a magyar nőket: merjenek továbblépni, ha úgy érzik, elakadtak a  munkájukban, a magánéletükben, és ne mondjanak le arról, hogy  régóta dédelgetett  álmaikat megvalósítsák. A Marie Claire az Újrakezdésért – Kampány a Nőkért 2010  pályázat célja az volt, hogy a nehéz gazdasági helyzet és az olykor kilátástalannak tűnő  körülmények ellenére is biztassuk és támogassuk a magyar nőket, hogy merjék   újrakezdeni az életüket, higgyenek magukban, és ha szükséges, változtassanak. A  közel ezer pályázat, amely beérkezett, minket igazolt: számtalan, irigylésre és tiszteletre  méltó történetet olvastunk, bátor és vállalkozó szellemű nők történeteit (minden    jelentkezőnknek jár egy főhajtás és őszinte gratuláció az elszántságáért), akik közül  óriási kihívás  az öt legjobbat kiválasztani. Ezen dolgozunk most. A nyertes pályázókat  pedig a  márciusi Marie Claire-ben mutatjuk be.

Szöveg: Orosz Sára
Fotó: Sárosi Zoltán
Stylist: Laczkó Mónika
Smink: Békefi Zsóka
Haj: Krepsz Gábor

[Marie Claire, 2011. február]