Kórházbezárások, ágyszámcsökkentések és persze tiltakozások. A kórházi változások miatt a várandós anyák közül sokan másik orvost, másik kórházat vagy másik várost kénytelenek keresni, hogy életet adhassanak.
„Ha megkérdezték, mi leszek, ha nagy leszek, már óvodás koromban is azt válaszoltam: anyuka. Harminc évet kellett várnom erre, és most a terhesség minden pillanatát élvezem. A felhőtlen boldogságomat eddig semmi nem zavarta meg, a várandósságom alatt egyszer sem voltam nyugtalan vagy izgatott. Ennek az idilli állapotnak akkor lett vége, amikor március közepén bejelentették, hogy a budapesti Szent Margit Kórház szülészete ”nulla” ágyat kapott az átszervezések után.” Reiniger-Lami Klára festi le ezekkel a szavakkal az elmúlt hetekben átélt viszontagságokat. Április végére várja első gyermekét: kisfiú lesz, a Marci nevet választották neki a férjével. Apás szülésre készülnek, de minden eddigi tervüket felborította a kórházi ágyszám csökkentésének híre. Az első gyerekét váró asszony szerint minden jobb, mint a bizonytalanság. „Minden összekuszálódott, egyetlen biztos pont van az életemben, a férjem, aki ott lesz majd velem, és bárhol szülök is, bárki lesz is az orvos, ő majd megnyugtat és biztosítja a lelki békémet” – mondja Klára.
„Hármas ikreket várok, de még nem tudom, hol szülök.” Alig húszéves Horváth Madléna, de úgy tűnik, egyre nehezebb helyzetek elé állítja az élet. Öt éve szeretik egymást a párjával, aki alkalmi munkákból próbálja fenntartani a családot. Úgy gondolták, az a jó, ha minél hamarabb megszületnek a gyerekek, hisz azzal válik teljessé az életük – de nem akart összejönni a terhesség. Így Madléna és párja a mesterséges megtermékenyítés mellett döntöttek. A Fővárosi Szent János Kórház lombikbébiprogramjába kapcsolódtak be, s nagy volt az örömük, amikor kiderült: a fiatal lány mindjárt hármas ikrekkel terhes. A feketeleves azonban csak később következett. Kezelőorvosa azt ajánlotta, a Schöpf-Merei Ágost Kórház vezetője, a szakmájában nagy tekintélynek örvendő Garamvölgyi György szülész-nőgyógyász professzor segítse világra gyermekeit. Madléna tavaly decemberben veszélyeztetett terhesként be is feküdt az intézménybe. Március végén azonban, amikor már csak négy-öt hét volt hátra a terhességéből, feszültté vált az anyai örömök miatt amúgy is izgatott kismama élete: kiderült ugyanis, hogy a kórház bezárása miatt valószínűleg egy másik intézményben szülheti meg a kisbabáit. „Talán a budapesti II. Számú Női Klinika befogad, és az is lehet, hogy oda velem jöhet a professzor úr, de nem tudok semmi biztosat” – mondja kétségbeesve. A párja igyekszik nyugtatgatni, reggel és este is jön, a kedvenc süteményeit hozza, erős családfőként próbál mellette állni. Ám egyre inkább úgy tűnik, az eseményeket nem ők irányítják, legfeljebb sodródnak velük. Figyelik a kórházi bezárásokról szóló tudósításokat, megpróbálnak azokból is kiszűrni valamilyen hasznos információt, de az egymásnak is ellentmondó hírek nem segítenek. Amikor ott jártunk, még a kórházban dolgozó bábák sem tudták, meddig maradhatnak az osztályokon a kismamák, s ki az, akinek egy másik helyre kell átmennie, hogy megszülhesse gyermekeit. Madléna számára teljes ágynyugalmat írtak elő. Ennek ellenére úgy tudja, néhány nap múlva talán pakolnia és költöznie kell egy olyan kórházba, ahol senkit sem ismer, s ahol még sohasem járt. Fél, tart a jövőtől. A bájos kismama szorongó arcán csupán akkor jelenik meg egy félszeg mosoly, amikor az ikreire terelődik a szó. „Két fiú lesz és egy kislány, csak már látnám őket, és végre, biztonságban, otthon lehetnénk” – sóhajt nagyot.
A Schöpf-Merei ott jártunkkor felbolydult méhkasra hasonlított: aznap jelentette be a Fővárosi Önkormányzat, hogy piacra dobja a kórház épületét, az intézmény működését ugyanis nem finanszírozza tovább az egészségpénztár. Az orvosok, a nővérek azonban összefogtak: kht.-t alapítottak, s eltökélték, hogy befektetők segítségével, magánkórházként működtetik tovább a közkedvelt kórházat, ahol az anyavédelmi programoktól kezdve a koraszülöttmentésen és -fejlesztésen át a tinik kezeléséig minden a nőkről, az anyákról és a gyerekekről szól.
Kovács László, a debreceni kórház szülész-nőgyógyász főorvosa szerint kell a reform, és szükség van ágyszámcsökkentésre is, de mindezt nem cséplőgép módjára, hanem az emberek számára emészthetőbben kellett volna adagolni. Az átszervezés hibái komoly gondokat okozhatnak, s okai lehetnek emberi tragédiáknak. „Ha csak huszonhét ágyunk marad meg a szülészeten, akkor előállhat a helyzet, hogy megindult szüléssel jelentkező nőket nem tudunk majd befektetni, mert nem lesz hely” – magyarázza. „Szülés után két nappal pedig haza kell küldenünk a kismamákat, mert újabbak várnak a sorukra. A tejelválasztás a harmadik napon indul meg, az anyák jó része tapasztalatlan, az emlők begyulladnak, a baba nem kap rendesen enni, de mi nem vehetjük vissza az anyukát, mert nincs helyünk.”
Debrecenben a szülészet kapujánál lévő babamentő inkubátor mellett egy kisírt szemű, a zsebkendőjét gyűrögető fiatal nőt kérdezünk: „Baj van?” „Nincs baj, terhes vagyok.” „Akkor örülnie kellene.” „Örülök is.” „Hát akkor?” „Most mondták, hogy kirúgták az orvost, akihez eddig jártam. Már csak magánrendelésen fogad. De arra nekünk nincs pénzünk” – sóhajt. „Mindegy, valahogy majd csak lesz…” Nem mondom ki hangosan, amit gondolok: ez a mondat nemcsak az ő terhességét, hanem az egészségügy jelenlegi állapotát is jól jellemzi.
Horváth Ágnes, az Egészségügyi Minisztérium államtitkára:
– Elismerem: azok a kismamák, akik áprilisban, májusban szülnek, kicsit bizonytalan helyzetbe kerültek, de épp ezért találtuk ki azt a néhány hetes átmeneti időszakot, amikor a korábban választott orvosnál – a körzetük szerint kijelölt kórházban – még térítésmentesen világra hozhatják a gyermeküket. Később ez megszűnik, a választott orvosért fizetni kell, egy szülés esetében nagyjából 25-30 ezer forintot. Na de ez még mindig kevesebb, mint az orvos zsebébe csúsztatott hálapénz, ami – pesti »tarifákkal« – egy szülés esetén elérheti a 150 ezer forintot is.
– Úgy véli, egy kismama nem érzi majd a kényszert, hogy hálapénzt adjon a választott orvosnak, aki után egyébként a hivatalos költséget már megfizette?
– A tervezett több-biztosítós modell véget vethetne ennek a rossz rendszernek. Mindenki tudná, mi mennyibe kerül, és a szolgáltatásokat, az orvosait a maga lehetőségei alapján választhatná meg. Az ellátásról hivatalos számlát kaphatna, és a pénze nem a feketegazdaságot gyarapítaná.
Doros Judit riportjában más édesanyák, szülésznők is elmesélik történetüket, elmondják véleményüket az egészségügyi reformról. A májusi Marie Claire magazin 66. oldalán olvashatsz még a hálapénzről, a magánkórházak szülészeti „tarifáiról”, az itthoni és a külföldi vizitdíjakról.
Fotó: Reviczky Zsolt
Mit gondolsz a változó egészségügyről? Kevesebb ággyal tényleg jobb minőségű lesz az ellátás?
Írd meg a Marie Claire-nek a saját történetedet.
Levélcím: 1554 Budapest, pf. 165
E-mail: marieclaire@sanomabp.hu[1]
References
- ^ marieclaire@sanomabp.hu (marieclaire.hu)
‘),
