Táncos-koreográfus, a Szegedi Kortárs Balett művészeti vezetője, világfi és életművész. Intézményesült alkotó, aki új bemutatóval készül a Tavaszi Fesztiválra. Tamást lenyűgözi a női szépség, az új Csajkovszkij-darabjában, a Csipkerózsikában is a szerelmet keresi.
Szegedről érkezett Budapestre, hogy előadást nézzen, és előtte nyilatkozzon. Ugyanabban a szállodában száll meg, ahol nyolc éve mindig. „Kentaurral fogok együtt dolgozni hamarosan, ő hívott a Vámpírok bálja 100. előadására” – kezdi Tamás, aki Budapest egyik finom ízléssel berendezett kávézóját választotta a beszélgetéshez. „Szeretem, ha dizájn van körülöttem.” Máris mutatja a telefonján legfrissebb szerzeményét, a hófehér kanapét, és a saját tervezésű ágytámlát, miközben megrendeli a gyümölcsös vargabélesét ásványvízzel. Amellett, hogy újabb otthonát tervezi, bemutatóra készül. A tavalyi nagy sikerű Hattyúk tava után újra Csajkovszkijt dolgozott át, ezúttal a Csipkerózsikát viszi színpadra Szegeden, szigorúan felnőtteknek. „Érdekel a történet szexuálpszichológiai megközelítése, sőt, csak az érdekel – nevet sokatmondóan. – A szerelem keresése a fő motívum a darabjaimban” – magyarázza tovább az inspirációt a koreográfus. A Hattyúk tavában például az ideális nőt kereste, a Csipkerózsikánál már más foglalkoztatja.
Milyen nálad egy mese, amely felnőtteknek szól?
Szabadon asszociálok a Csipkerózsikában található motívumok mentén. Van egy 15 éves lány, aki egy orsószúrásnak köszönhetően találkozik az első vér megrázó élményével, majd elalszik, és az ébresztő csókra vár. Ez a mese, még inkább a francia eredetije, tele van szexuális utalásokkal és szimbólumokkal. Azon túl, hogy ezeket együtt megfejtjük a közönséggel, a társadalom változásairól is szól majd a darab. A zenemű 1890-ben íródott, tehát romantikus, és az eredeti történet szerint a főhősnő száz évig alszik. Az is foglalkoztatott, hogy milyen lehet az ébredés egy ártatlan korból a huszonegyedik századra. Ha „reálisan” gondolkodunk, akkor is döbbenetes a helyzet. Nemcsak azért, mert teszem azt, a körút tele lett autókkal, hanem mert az emberi kapcsolatok, férfi és nő egymáshoz való viszonya is óriásit változott. Na és persze a zene. Azt sem mondhatom tipikusnak. Az előadás jelentős részéhez élőben mixeli a hangokat egy DJ.
Azt honnan tudjuk, hogyan éreztek egymás iránt 120 éve?
Leginkább a műalkotásokból. Ha csak a baletteket nézzük végig, már akkor komoly lenyomatát találjuk az adott koroknak. Remélem, hogy az én darabjaim is sokat mondanak majd az utókornak arról, hogyan éltünk, és hogyan viszonyultunk egymáshoz. Rettenetesen fontosnak tartom, hogy a színház a ma létező helyzeteket mutassa meg a színpadon. Persze egy darab lehet klasszikus és örök érvényű, de nem lehet muzeális. Izgalmasabb a kihívás, ha egy rendező korunk kérdéseit megfogalmazva, saját közegünk problémáit felmutatva állítja színpadra a darabot.
Fölráznád az embereket?
Szeretnék hozzájuk szólni, hatással lenni rájuk, és van hitem arról, hogy ezt hogyan kell tenni. Évek óta egyensúlyozom azon, hogy a gondolataimat „fogyasztható” formában tálaljam a közönségnek. A legfontosabb, hogy a néző azt érezze, kapott valamit egy előadás által. Ha ez megtörténik, akkor jól végeztük a dolgunkat.
Hogyan kerülsz kapcsolatba a közönséggel?
Amióta kevesebbet vagyok színpadon, sokkal könnyebben. Mászkálok a nézőtéren, beszélgetek, és a szünetben meghallgatom, mit mondanak.
Nagyon szereted a nőket, sőt inspirálnak is az alkotói folyamatban. Hogy bánsz velük?
Ezt ők tudnák megmondani. Én csak a rajongó vonzódásomról tudok beszámolni. Imádom a nőket.
Jó a te szerelmednek lenni?
Szerencsés vagyok, mert csodálatos nők voltak az életemben. Hosszabb kapcsolatokban éltem, és tudom, hogy mindannyian ragaszkodtak hozzám. Nyilvánvalóan ebben az az erős férfiúi biztonság is benne van, amelyet nyújtani tudok. Stabil ember vagyok. Létezésemben, habitusomban is. Olyan, akibe lehet kapaszkodni. Alapvetően a művészetem is erről szól.
A nőkhöz fűződő viszonyodról?
Csakis. Persze.
Úgy kezdtük ezt a beszélgetést, hogy szerelemkereső állapotban vagy.
Most éppen igen (mosolyog).
Egy sikeres művész talán nehezebb helyzetben van, amikor párt keres, soha nem lehet biztos abban, hogy önmaga miatt szeretik, és nem egy karrier lehetősége miatt például.
Nem lehet leválasztani rólam a karrieremet, a pozíciómat. Az mind én vagyok. Azok a dolgok, amelyek körülvesznek, hozzám tartoznak. Ha nem lennék olyan, amilyen vagyok, akkor nem lennék az, aki vagyok. Ha valakinek ez tetszik, akkor úgyis az egészet szereti. Azt tapasztaltam, hogy vagy tetszem egy nőnek – és akkor nagyon –, vagy egyáltalán nem foglalkozik velem. De az sem reménytelen (nevet).
Szerencsés dolgod van, mert így már csak választanod kell.
Nem. A nő választ. De én hamar észreveszem, ha valakire hatással vagyok, és ha kedveli a nagydarab, kopasz, értelmiségi alkatot, akkor tudom, hogy van esélyem. Persze van olyan, aki rám se néz. Én nem vagyok jóképű, „olaszos” srác. Nem is szeretnék az lenni. Jól vagyok magammal.
És hajat szeretnél?
Isten ments! Azt se tudom, mi az a fodrász. Előfordult, hogy valaki nálam tusolt, aztán fésűt meg hajszárítót kért. Megszáradt magától… (Nagyon nevet.)
Szöveg: Szűcs Péter
Fotó: Trunkó Bálint
Smink: Békefi Zsóka
A folytatást keresd a márciusi Marie Claire-ben.
[Marie Claire, 2009. március]
‘),
