Kamarás Iván idén először lép fel a Pécsi Országos Színházi Találkozó (POSZT) hivatalos versenyprogramjában. A pécsi színészt a Pesti Színház Ünnep című produkciójának főszerepében láthatjuk a Pécsi Nemzeti Színház színpadán. Iván édesanyja, Uhrik Teodóra balettművész a főpróba óta eddig háromszor látta az előadást, de a POSZT-on még egyszer meg fogja nézni: „Igazi ünnep lesz…”
„Nagyon ritkán fordul elő, hogy közösen teraszozunk…” – kezdi azonnal és egyszerre anya és fia. „Tudod, a balett nem az a bohém pálya, sokkal inkább extrém sport, ami mellett nem sok idő jut a lötyögésre” – folytatja Dóra, aki 18 évesen költözött Pécsre, hogy a Balett alapító tagjaként új életet vagy inkább új művészetet hozzon létre a városban.
„Az egész Pécsi Balett örömmel vigyázott rám, én voltam az első gyerek a társulatban” – emlékezik Iván, aki édesanyjával ellentétben már kamaszkorában is sokat teraszozott.
„Az Elefántos házban ültünk sokat és sokan. Haverokkal és barátokkal tervezgettük a jövőt, rockzenészek vagy világsztárok akartunk lenni” – mosolyog Iván, aki annyira komolyan gondolta a hírnevet akkoriban, hogy tizenhat amerikai színésziskolába adta be a jelentkezési lapját, de mire mindenhonnan megkapta a választ, már felvették itthon a Színművészetire. „Iván végigszorongta a főiskolát, amiben én is hibásnak érzem magam”– mondja az anya, aki kifejezetten szigorúan nevelte fiát. „Ezért is lázadt mindig, mert pedagógusként a tanárnak adtam igazat, és a mai napig előfordul, hogy a gonosz színházi kolléga szemével bírálom őt.” Iván néha ugyan kicsit sértődötten, de elfogadja édesanyja kritikáját, és a nagy szigorból csak annyira emlékszik, hogy amikor harmadikos gimnazista korában megbukott matematikából, nem mehetett el Prágába a Rolling Stones-koncertre. „Mindegy, ezen a nyáron úgyis bepótolom Budapesten a Stones-bulit” – ránt egyet a vállán, és a Maradék zenekarról mesél, amit még iskolásként hoztak létre azokkal a srácokkal, akiket nem vettek be egy zenekarba sem. „A Coda előzenekaraként turnéztunk is, és a csapatból mindenkinek én szúrtam ki a fülét biztosítótűvel, mert a punkért is rajongtunk akkoriban. Rockcentrikus életet éltem, David Bowie volt a bálványom. A Kazinczy blueskocsmában léptünk föl, és vidéki punkformációk koncertjein zúztunk.” Iván már ekkor is színészkedett, az úttörőház színházában játszott, zsebre dugott kézzel szavalt, és esténként kártyázni járt a cimboráival. „Egyszer a Kalamáris étterem ajtajában várt rá a férjem, és elállta a bejáratot, hogy ha Iván megérkezik, ne tudjon bemenni. Éjfélkor ért oda, és be is ment. 16 éves volt akkor” – idézi föl a dackorszakot Dóra. „Konzervatív szemlélettel neveltük, ezért lázadozott mindig, de alapjában véve jó kisfiú volt” – néz büszkén az anya fiára, és nagyon boldog, hogy hamarosan Ünnep lesz Pécsett.
Szöveg: Szűcs péter
Fotó: Már András
‘),
