Kercza Márta: „Lehetett még egy gyönyörű kisfiam”

2013. július 22.

Amikor meglátom, rögtön az jut az eszembe, milyen finom, szép nő. Aztán, ahogy beszélgetünk, azt érzem, a világ egyik legszelídebb mosolya mögött egy bocsánatkérően zárkózott személyiség húzódik. Évekkel ezelőtt méhnyakrákot állapítottak meg nála. Kercza Márta a műtét után néhány évvel egészséges kisfiúnak adott életet. Soha nem adta föl. Miközben igazán soha nem harcolt. Csak tette azt, amit jónak látott.

„Zavarban vagyok. Távol áll tőlem az, hogy megmutassam magam. Ezt már egészen fiatal lányként megéltem. Miután anyukám révén a muzsika természetes elemként jött a családba, nem volt kérdés, hogy a húgom és én zenét tanultunk. Elvégeztem a konzervatóriumot is. Csellóztam. Rendkívüli módon készültem a záró vizsgakoncertemre. Annyira tudtam azt a darabot, mint semmit korábban az életemben. Ahogy ott játszottam a pódiumon, felnéztem, hogy lássam, a közönség soraiban, hány ismerőst látok. És akkor, ott, kiesett minden a fejemből. Leblokkoltam, nem tudtam, hol tartok. Le kellett állnom. A befejezés után világossá vált számomra, hogy a nyilvános szereplésre alkalmatlan vagyok. Abba is hagytam a zenélést, és kottagrafikusként kezdtem dolgozni, otthon. Nem voltam soha egy álmodozó típus. Hogy majd felnőttkoromban milyen életem lesz. Hogy hány gyerek vesz majd körül.

Éltem, dolgoztam, egy közös ismerős révén megismerkedtem egy fiúval, akivel nagyon szerelmesek lettünk egymásba, hozzámentem feleségül, huszonnégy évesen. Két évre rá megszületett a nagyon várt kislányunk, Tekla, aki ma már tizenhat éves. Szóval semmi rendkívüli. De szép és boldog élet. Hogy terveztünk-e még gyereket? Nagyon kicsi lakásban éltünk Csepelen, és oda valahogy nem kívánkozott még egy baba. Persze ez az érzés rögtön más értelmezést kapott, amikor kiderült, hogy nincs a kezemben a döntés joga.

Védőoltás

A méhnyakrák elleni védőoltások a természetes immunitásunkat erősítik. A védőoltás beadatásának célja, hogy megelőzzük a daganatkeltő HPV-fertőzés (humán papilloma vírus) lehetőségét, melynek jelenléte szervezetünkben hosszú távon méhnyakrák kialakulásához vezethet. Az oltóanyagok a humán papilloma vírusok egyes fehérjerészeit tartalmazzák, nem az egész vírust. A teljes oltási sor három adagból áll a méhnyakrák elleni védőoltásoknál, az első és a harmadik adag között fél évnek kell eltelnie. A védőoltások receptkötelesek, a háziorvos, a házi gyermekorvos és a nőgyógyász is beadhatja annak, aki kéri. A védőoltás, melyet 10-55 éves nőkön vizsgáltak, októbertől hazánkban is elérhető, és bármely életkorban beadható.

Velem is ugyanaz történt, mint sok nővel: annak ellenére lettem beteg, hogy azt hittem, mindent megtettem az elkerüléséért. Rendszeresen jártam nőgyógyászati szűrésre az SZTK-ba, vagy nem is tudom, hogy hívják most. Harminchárom éves voltam, amikor fél évvel a vizsgálat után rendellenes pecsételő vérzést tapasztaltam. Hallottam arról, hogy sokan várnak ezzel egy-két hónapot, hátha a hormonegyensúlyban történt valami apró zavar. Én rögtön elhatároztam, elmegyek az orvoshoz. A húgom kérte, hogy forduljak ahhoz, akiben ő nagyon bízik. Így kerestem fel Pálfalvi László doktor urat. Az első vizsgálat után egy újabbat javasolt, hogy biztos legyen az eredményben.

Nem ijedtem meg. Hát jó, legyen egy újabb vizsgálat. A laboreredmények után aztán a doktor úr közölte velem a hírt: méhnyakrákom van. Csak néztem. Nem értettem. Hogy nekem? Hát hogyan? Azt mondta, ez egy olyan betegség, ami lassan alakul ki. Veszélye, hogy sokáig nincs semmi tünete. Nem is fáj. Valószínűnek tartotta, hogy ez fél évvel ezelőtt még csak egy könnyen gyógyítható méhszájseb volt. A fél év szíven ütött. Hiszen éppen annyival korábban voltam a szűrésen! Nem tudom, mi történhetett. Elnézték volna? Vagy még nem volt?

Hogy összeomlott-e bennem a világ? Persze, megijedtem. De olyan gyorsan történt minden, hogy nem volt időm tépelődni. November végén fordultam először orvoshoz. December elején tudtam meg, hogy rákos vagyok, ”99. január elejére meg már be volt ütemezve a műtét. Közben azért átéltünk egy nagyon nehéz karácsonyt. Ilyenkor az emberben óhatatlanul felmerül, hogy lesz-e még része jövőre is ebben az ünnepben. Meg hát ott a stressz, hogy ezekben a napokban mennyit rosszabbodik az állapotom. Sok idő nem maradt a kesergésre. Talán a családom is szerencsés természetű, mert bár nagyon féltettek, senki sem dermedt meg a hírtől. A kórházban az operáció előtt a doktor úr mindenre felkészített. Elmondta, hogy kidolgoztak egy olyan műtéti eljárást, hogy ha az állapotom megengedi, megmentik a méhemet, és akkor később még gyereket is szülhetek. Két lehetőség kínálkozott, amit csak akkor tudott kiválasztani, ha feltárta a területet. Vagy a teljes eltávolítás, vagy a jobbik megoldás.

Hogy mikor tudtam meg, hogy melyik valósult meg? Akkor, amikor már teljesen magamhoz tértem. Négyórás hasi műtét volt, nagyon mély altatásban. A húgom ott volt velem, amikor kezdtem ébredezni, és ő már tudta, hogy megmentették a méhemet, de olyan kába voltam, hogy látta, nem vagyok képes felfogni, mit mond. Amikor teljesen éber lettem, jött Pálfalvi doktor úr, és elmondta, hogy a legkisebb rosszat találta, tehát csak a méhnyakat és a környező nyirokcsomókat kellett eltávolítania, hogy nem talált semmilyen áttétet, így nem kell sem sugárkezelésen, sem kemoterápián részt vennem. Mosolygott. És mondta: lehet még egy gyerekem. Örültem persze, de amikor mindenféle csövek lógnak ki az emberből, nem az az első gondolata, hogy szülni fog.

Szöveg: Boda Ildikó
Fotó: Sárosi Zoltán & Tucsek Tünde

Márta történetének folytatását keresd a novemberi Marie Claire 87. oldalán.

[Marie Claire, 2007. november]

‘),