Csillogó, kék szemű, szép arcú nő. Még csak 39 éves. Már van egy 18 éves lánya, és egy jutalomként érkező hat és fél éves kisfia. Feleség és anya. Boldognak látjuk. Tetoválást hord a bal felső karján. A mellrák elleni harc jelképét, a rózsaszín szalagot. Mert Kővári Zsuzsa egy mellrákból gyógyuló feleség és anya.
A Balatonnál nyaraltunk, és semmi de semmi félelem vagy aggódás nem volt bennem. Azért akkor is, mint mindig, a mosakodásnál ellenőrzésként megtapintottam a mellemet. Amúgy ezeket az egészségügyi kérdéseket mindig komolyan vettem, rendszeresen jártam szűrésekre. Abban az évben például tavasszal. A nőgyógyászati vizsgálat alkalmával megnézték, hogy minden rendben van-e a mellemmel. Rendben volt. Én ennek ellenére időről időre megtapintottam. 2004 augusztusa volt. Fürdés közben találtam egy elég nagy csomót. Nagyon megijedtem. Még ott, a Balatonnál elrohantam egy rendelőbe, hogy azonnal nézzék meg, mi lehet ez. Csak annyit tudtak mondani, így nem lehet megítélni, milyen természetű a csomó, de ha vége a nyaralásnak, járjak utána. Visszaérkezve Budapestre, rögtön elmentem orvoshoz, beutaltak mammográfiára. Még nem tartozom abba a korosztályba, amelynek tagjait behívják szűrésre. Főleg harminchat évesen nem. De történt valami a testemben, és én ott álltam válaszra várva. Ám nem is válaszra, sokkal inkább megnyugtatásra számítottam. Az orvos azonban közölte velem, hogy ez bizony egy elég nagy csomó, és legyen bármilyen természetű, ki kell onnan venni. Ajánlott egy sebészt, és persze elküldött biopsziára.
| Fiatalkori emlőrák
Igaz, hogy az emlőrák leggyakrabban a 45–65 év közötti nőket érinti, de sajnos egyre többször alakul ki rosszindulatú elváltozás fiatalabb korban is. Ráadásul ilyenkor az emlőrák agresszívebb formában jelentkezik. Ne ess rögtön kétségbe! Fontos tudni: ha időben, azaz még korai szakaszban felfedezik a kóros elváltozást, 95 százalék az esélye, hogy az emlőrák gyógyítható. Ehhez az kell, hogy rendszeresen végezd el az emlő vizsgálatát, és ha elváltozást észlelsz, fordulj orvoshoz! Infó: www.rakliga.hu[1] |
Még a szövettani vizsgálat előtt felvettem a sebésszel a kapcsolatot. Elszánt voltam, éreztem, hogy egy percet sem veszíthetek. Gyorsan és a leghatásosabb módon akartam megszabadulni attól a valamitől. A mintavételre az apukám kísért el, mert a férjem, Zoli épp nem ért rá. Tudtam, hogy gondol rám, és mivel összetartó család vagyunk, apu személye is fontos támogatás volt. Várakozás közben felfigyeltem egy nőre, aki rettentően ideges volt. Félt. Aztán sírva, de boldogan borult a párja nyakába, hogy nincs baj. Ilyet jó látni. Reményt ad. Amikor engem vizsgált a doktornő, én óvatosan megkérdeztem: ugye ez nem egy rossz dolog? Mire ő egyszerűen visszaszólt: dehogynem, ez egészen biztosan nagyon rossz dolog, maga rákos. Az ágyon feküdtem a vizsgálóban, és darabokra hullott a körülöttem levő világ. Hirtelen nagy ürességet éreztem, és a helyzet abszurditását. Olyan valószínűtlen volt minden. Sírtam, mert ilyenkor sír az ember. De belül nem hittem, hogy ez tényleg megtörténik. Mentem ki apuhoz, aki ismer, tudja, hogy nem vagyok sírós. Akkor viszont nagyon bőgtem, máshogy, mint előtte bármikor. Ő pedig már tudta, hogy baj van. Borzasztó erővel kapaszkodtam belé, és próbáltam felfogni, mi történik. Kint, ahol parkoltunk az autóval, leültem a járdára, egymás után gyújtottam rá a cigikre, és csak azt ismételgettem: hogyan lehet egy harminchat éves nőnek mellrákja?
Azt hittem, és ez az érzés sokáig megmaradt bennem, hogy ez nem velem történik. Hogy ez egy film, amit nézek, csak nagyon beleéltem magam. De a végénél majd rájövök, hogy tényleg fikció. Hogy ez okozott-e bennem bizonyos fajta bénultságot? Hát érdekes, egy percig sem. Borzasztóan gyorsan történt minden. Felhívtam a férjemet. Máig megborzongok annak a szónak a ridegségébe, ahogy belemondtam a telefonba: rosszindulatú… Nagyon kiborult. De mire hazaértem, összeszedte magát. Erőt sugárzott és kitartást. Készek voltunk a harcra. Mindketten.
Szöveg: Boda Ildikó
Fotó: Molnár Zoltán
A történet folytatását megtalálod az októberi Marie Claire 76. oldalán, ahol Zsuzsa elmeséli, hogy betegségén hogy segítette át a családja, és hogy mennyi energiát kapott és kap a rák leküzdéséhez.
[Marie Claire, 2007. október]
References
- ^ www.rakliga.hu (www.rakliga.hu)
‘),
