A legnehezebb döntés – Lombikbabák: mennyi a túl sok?

Gittáéknak a negyedik lombik hozta meg a terhességet, a két éve tartó próbálkozás után alig mert hinni a szemének, amikor meglátta a kirajzolódó csíkokat a gyorsteszten. Már a laboreredmények is ikerterhességre utaltak, de a babák számáról csak a negyedik-ötödik heti ultrahangvizsgálaton lehetett meggyőződni. „Nagyon sokáig hallgatott az orvos, féltem, hogy nincs egy baba sem. Aztán azt kérdeztem, hogy három van-e.” Az orvos odafordította felé a monitort, és megmutatta, hogy két magzat egyértelműen látszik, de van egy harmadik is, csak az ő szívhangját nem tudja kivenni. „Ha van is harmadik baba, majd a természet megoldja” – mondta az orvos, a többes terhességeknél ugyanis előfordul, hogy a leggyengébb embrió magától elhal.
Már régóta szerettek volna gyereket, ezért tisztában voltak azzal, hogy a lombikos terhességeknél gyakrabban fordul elő (akár többes) ikerterhesség, mivel a jobb eredmény érdekében általában két vagy három megtermékenyített petesejtet ültetnek vissza, és ebből mind a kettő vagy akár mind a három is megtapadhat. A hármas ikerterhesség viszont komoly kockázattal jár: a babák gyakran születnek jóval idő előtt, nagyon kis súllyal, amiből akár maradandó károsodásuk is származhat, valamint nagyobb a vetélés esélye is, mint egy vagy két baba esetében.
A nyolcadik heti ultrahangon vált egyértelművé, hogy náluk a természet mégsem oldotta meg ezt a kérdést, a kezelőorvos három, egyformán fejlett magzatot látott a monitoron. A meddőségi klinikán nagyon kockázatosnak tartották mindhárom baba kihordását, ekkor került szóba először a redukció, vagyis az egyik magzat elpusztítása azzal a céllal, hogy a másik kettő rendesen tudjon fejlődni és megszületni. A döntést rájuk bízták, de azt mondták, hogy a törékeny alkatú Gitta esetében mindössze tíz százalék esélyt látnak arra, hogy mindannyian – a három baba és az édesanya – egészségesen vészeljék át a terhességet és a szülést.
„Az ember évekig gyerekre vágyik, aztán arról kell döntenie, hogy ne három legyen, hanem csak kettő. Szörnyű érzés azt »mondani« valamelyik gyereknek, hogy köszönjük, hogy jöttél, de nincs rád szükségünk… Több, tragikus kimenetelű hármas terhességről hallottunk, ezért már az elején elhatároztuk, hogy ha ilyen helyzetbe kerülünk, a redukció mellett leszünk. Megkértem a férjemet, ha én el is gyengülnék, ő segítsen meghozni ezt a döntést” – emlékszik vissza Gitta.
Redukció esetén általában a legkisebb, leggyengébb magzattól válnak meg, illetve számít az elhelyezkedésük is. Gittáéknál viszont mindhárom baba egyformán fejlődött. „Két nagyon nehéz hetünk volt. Beszélni kezdtem hozzájuk, hogy segítsenek, döntsék el ők, melyikőjük legyen… És az utolsó ultrahangon látszott: az egyikőjük elmaradt a másik kettőtől a fejlődésben.” A beavatkozás a magzatvízvételhez hasonlóan indul: az orvos egyszerre kezeli az ultrahangot és vezet be egy tűt a kismama hasába. Aztán megkeresi a kijelölt magzatot, megszúrja, és belefecskendez egy speciális oldatot, amelynek hatására a magzat meghal. Később még hetekig látszódik az ultrahangon, de szívhangja már nincs.
„Érzelmileg nem volt könnyű, de a mai napig azt mondom, végig kellett csinálni” – mondja Rajnai Gitta, akinek ikergyerekei, Brúnó és Maja normális időben, normális súllyal születtek meg, pontosan öt évvel ezelőtt. Nemrégiben a kezükbe került egy könyv az emberi testről, ahol a rajzokon szerepelt egy hármas terhesség is, és Gitta elmondta az ikreknek, hogy az első időben az ő hasában is három baba volt. A gyerekek csodálkoztak, kérdezősködtek, az anyukájuk azzal nyugtatta meg őket, hogy a harmadik baba visszament oda, ahonnan jött, később pedig egy másik anyukánál született meg.

Kevés orvos végzi
„Nagyon nehéz döntés a szülőknek, és nagyon rossz érzés a beavatkozást végző orvosnak. Nyugodtan mondhatjuk, hogy én magam sem szeretem, de szükséges, hogy olyan orvosok végezzék ezt a műtétet, akik nagy gyakorlattal rendelkeznek az ultrahanggal vezérelt szülészeti beavatkozásokban” – mondja dr. Hajdu Krisztina genetikus, aki azon kevés orvosok egyike, akik rendszeresen végeznek redukciót, ő évente körülbelül harmincat.
Tapasztalatai szerint a párok úgy jönnek hozzá, hogy a döntést már meghozták – elsősorban orvosi, kisebb részben anyagi okok miatt döntenek úgy, hogy a magzatok számát redukáltatják. „Van, akit ez nagyon megráz, és sajnos nincs megfelelő pszichológiai háttértámogatás, nem tudom kihez küldeni őket, így igyekszem magam segíteni nekik, felelek a kérdéseikre ezen a téren is.” A doktornő hallott már olyan családról is, akik évekkel később is gyertyát gyújtanak azon a napon, amikor a redukció történt. „Hiszek benne, hogy a magzatok kommunikálnak, de a terhesség ilyen korai időszakában felruházni a magzatot gondolkodási, érzési képességekkel csak felesleges lelkiismeret-furdaláshoz vezethet” – véli a doktornő.

Szöveg: Tiefenthaler Eszter
Fotó: Pályi Zsófia
Fotóasszisztens: Hirling Bálint, Radvánszki Gábor

A folytatást keresd a novemberi Marie Claire-ben.

[Marie Claire, 2011. november]