Lukács András táncművész és koreográfus, akinek a deszkák tényleg a világot jelentik. Testét a táncban, lelkét a koreográfiáiban tárja a nézők elé. A budapesti Operaház után rögtön Frankfurtba került egy világhírű koreográfus társulatába. „Huszonévesen egy táncosnak élnie kell a lehetőségekkel” – mondja András, aki imádja Budapestet, most mégis Bécsben él, a Staatsoper társulatánál dolgozik és táncol.
Bécs ideális város lehet egy olyan típusú embernek, mint amilyen te vagy. Nem lüktet annyira, mégis nagyon kifinomult helyszín, éppen olyan, amilyenre egy művésznek szüksége van.
Budapest sem pörög annyira, mint London vagy New York, de nem is szabad a világvárosokat összehasonlítani. Mindegyik más miatt jó, és mindegyikben más miatt érezheti magát otthon az ember. Ami biztos, hogy a bécsiek nagyon nyugodtak. Mi, magyarok ennél sokkal szenvedélyesebbek vagyunk.
Bécsben remek kávéházak vannak, akárcsak Budapesten.
Bécsben fantasztikusak a kávéházak, és az a különlegességük, hogy bárként is működnek. A premierek utáni bulikat és a születésnapokat mindig egy ilyen elegáns helyen tartjuk.
Mindig ott kell otthon érezned magad, ahová a munka szólít, mégis hol élnél a legszívesebben?
Lisszabonban többször voltam, és nagyon megfogott az a város. Megpróbálnék ott élni, de nem tudom, hogy meddig sikerülne. Budapestet szeretem, de ahhoz, hogy itt élni és dolgozni is tudjak, sok mindennek kellene összejönnie.
Lisszabon dekadens és romantikus, és egy táncost akár az atlanti szellő is inspirálhatja, ami ott mindig friss.
Amikor először voltam ott, arra gondoltam, hogy igen, itt el tudnám képzelni az életemet. Az inspiráció miatt, elsősorban. Lisszabon az óceán partján fekszik, és gyönyörű az építészete. Engem nagyon vonz a régi, mert lelke van. Feltölt, és a munkámra is jó hatással van. A koreográfiáimba mindent beépítek, amit magam körül látok, és amit közben érzek. Sokan azt gondolják, hogy a táncosoknak teljesen más az életformájuk. Valójában sokkal kevesebbet szórakozunk, mint azt sokan gondolnák. Egyszerűen nem marad rá idő és energia. Tizenkilenc éve minden délelőttöm a balettórámról szól. Ez az alaptréning, de van, amikor tíztől tízig ki sem tudok jönni a színházból. Tréning, próba, és aztán jön az előadás. Nagyon szigorú napirend szerint élek, de szerencsésnek érzem magam. Azt csinálhatom, amit igazán szeretek. Másképpen ez nem is működne…
Szöveg: Szűcs Péter
Fotó: Sárosi Zoltán
‘),
