Miczura Mónika – A művész szabadsága

Mi-cu! Mi-cu! Mi-cu! – skandálták Párizsban, mielőtt színpadra lépett. Az új lemez Európa számos országába, sőt a tengerentúlra is eljutott. Egy francia rajongója, egy 22 éves lány gyakran meg is látogatja őt. „Barátnők lettünk, ha Magyarországra jön, nálam alszik” – meséli Mónika, aki beszél franciául, angolul, cigányul és kínaiul. „Mindegyiket csak alapszinten” – jegyzi meg laposan pislogva. A kínaitanulás a kislánya édesapjával kezdődött, de a kapcsolatnak évekkel ezelőtt vége szakadt. „Féltékeny volt a zenére. Azt éreztem, nem szeret igazán, mert nem örül annak, ha azt csinálom, amihez értek. De a lányom egy mese” – lelkendezik. – Nagyon jól tanul, intelligens és gyönyörű. Arra nevelem, hogy azzal foglalkozzon, amivel igazán szeretne, így boldog ember lesz.” Miczu négy lánytestvére mellől 14 évesen került el Békéscsabáról, először Szentesre, majd Budapestre. „Nem zenész családból származom, de olyan közegben nőttem föl, ahol az éneklés mindennapos volt.” Virrasztások, keresztelők vagy a pomána (amelyen hat héttel a temetés után elengedik a szerettük lelkét) alkalmából összejöttek, és zenés kíséret nélkül énekelt a család és az ismerősök. Mónika kevés mulatozásra emlékszik, ötéves volt, amikor az édesapja meghalt, lassú balladák szóltak a szülői házban. Mónika édesanyja is gyönyörűen énekelt, de az álmait a lánya valósította meg. Az énekesnő szerelme, élet- és zenésztársa Moldvai Márk, a Neo zenekar alapító tagja. „A magánéletem van annyira különleges, hogy inkább megtartom magamnak” – mondja, de a szerelemről a legnagyobb lelkesedéssel beszél.

Ha olyan szenvedéllyel szeretsz, ahogyan énekelsz, akkor nagyon jó lehet veled.
Biztos. (Nagyot nevet.) Szerintem mindenki tud nagyon szeretni, csak lehet, hogy még nem érkezett meg az az ember, akivel ezt meg is tapasztalhatja. Nekem sikerült. De ahhoz már érettség kell, hogy tudd, ha szeretsz, és téged is szeretnek, hogyan kell megélni és megtartani ezt az állapotot. Szerintem az igazi szeretet ott kezdődik, amikor képtelen lennél megbántani a másikat. Az?igazi meg talán onnan ismerszik meg, hogy képes vagy együtt létezni és gondolkodni a másikkal. Amikor biztosan tudod, nem magadért vagy a másikért élsz, hanem egyszerűen csak vagytok egymásért. Amikor az ő boldogsága a tiéd is, és fordítva.

A másik nagy szerelem az életedben a művészet, amellyel a békéscsabai színházban találkoztál először.
Ezt az énektanáromnak és karvezetőmnek köszönhetem, aki fölfigyelt rám, és elküldött a Twist Olivér című musical szereplőválogatására. Megkaptam az egyik árva gyerek szerepét, és sokat énekeltem az előadásban. Nagyon büszke vagyok rá, hogy akkoriban a békéscsabai cigányok rendszeresen jártak színházba miattam. Ha mindennap felléptem, akkor mindennap jöttek. A húgomnak külön széket foglaltak az ott dolgozók, az csak az övé volt. A tanáraim biztattak arra, hogy felvételizzek a szentesi Horváth Mihály Gimnázium drámatagozatos osztályába.

Gondoltál arra, hogy esetleg külföldön próbálj szerencsét?
Magyarországot semmiképp nem hagynám itt a gyökereim és a családom miatt. Ez mindennél fontosabb. Elképzelni sem tudom, mi mozdíthatna engem el innen. Világéletemben ilyen voltam, két hétnél tovább nem tudok máshol létezni. Muszáj otthon éreznem magam, és ehhez itthon kell lennem.

Példakép lettél. Neked vannak, voltak követendő mintáid?
Példaképe az embernek gyermekkorában van. Békéscsabán azt láttam magam körül, hogy a cigányok öt százaléka piacozott, kilencvenöt meg gyárba járt dolgozni. Tudom, hogy az ottani közösségnek sokat jelentett, ami velem történt. Hogy címlapon és televízióban láttak, hogy hallottak a sikereimről. Kamaszként nekem a Kalyi Jag együttes volt a példaképem. Magyarországon ők voltak az elsők, akik tradicionális cigányzenét játszottak, és mindenkihez szóltak. Olyan erőt és bátorságot adott a jelenlétük, hogy hatásukra a gimnáziumi Ki mit tud?-on cigánydalokból állítottam össze a műsoromat. A Kalyi Jag sikere döbbentett rá, hogy „idegenek” előtt is el lehet énekelni a dalainkat. Korábban csak szűk, intim közegben hangzottak el ezek az énekek, és meg sem fordult a fejemben, hogy ezek valaha a nem cigányok számára is értékesek lehetnek. 16 évesen, Pestre kerülve éreztem először azt is, vannak rendezvények, koncertek, amelyeken részt lehet venni, és énekelni lehet. Lubickoltam a lehetőségekben.