„Mindent egy lapra tettem fel”

Az egyik legeredményesebb hazai műugró lányt tizennyolc éve ki sem lehet parancsolni a medencéből: junior-Európa- és világbajnoki címei után Barta Nóra a felnőttmezőnyben is rendre a dobogókról integet a közönségnek, sőt huszonhat éves kora ellenére máris háromszoros olimpikon. Két éve is éppen egy újabb kihívás izgatta, amikor az ártalmatlannak hitt hátfájások után kettős porckorongsérv diagnózisával állt elé az orvosa. A műtéti várólistára az 580-as sorszámmal került fel, és minden bizonnyal még ma is ezen lépdelne előre kitartóan, ha egy égből pottyant támogató nem dönt úgy, hogy kifizeti a soron kívüli operációt. Ezt követően tíz deka titánnal a gerincében és tizenkét kiló súlyfelesleggel nemhogy edzeni nem tudott, de hetekkel később még a cipőfűzőjét is csak összeszorított fogakkal tudta bekötni.
Edzője – Ligárt Balázs, a holland szövetségi kapitány – és a környezete féltése ellenére egyetlen dolgot biztosan tudott: őt semmiféle gerincműtét nem tarthatja vissza attól, hogy másfél év rehabilitáció és felkészülés után ismét az élmezőnyben versenyezzen, méghozzá itthon, a margitszigeti Európa-bajnokságon. Innentől kezdve Nóra minden egyes edzői és orvosi utasítást szentírásnak vett, miközben a pókerből kölcsönzött taktikával tanulta újra a saját gyakorlatait: „All-int játszottam, vagyis mindent egy lapra tettem fel. Tudtam, ha így sem sikerül, önvád nélkül köszönhetek el az élsporttól – de ami rajtam múlik, azt megteszem.”
A felkészülés hónapjai alatt éppen csak annyit evett, hogy „ne forduljon le a deszkáról”, miközben a gyötrelmesen lassúnak tűnő fejlődés sokszor mélységesen elcsüggesztette: „Ha hússzor nem akartam feladni, akkor egyszer sem.” Ahhoz, hogy a mélypontok utáni másnapokon mégis újra meg újra az uszodába siessen, elsősorban a gondolkodásán kellett változtatnia. „Régebben folyton dühöngtem, ha egy-egy mozdulatom nem sikerült tökéletesen, most viszont minden apró részeredménynek örülni tudtam.” Optimizmusa mellett a sikerhez furcsa módon nemcsak a mögötte álló csapat és hit, de a szkeptikusok is hozzásegítették: akik leírták, azoknak még inkább meg akarta mutatni, mit tud az „új háta”.
Mindezek után egy örökkévalóságnak tűnt, amíg Nóra a Hajós Alfréd Sportuszodában a döntő ugrás előtt kiparancsolta a torkából a pulzusát, és ugrott – előbb le a vízbe, majd fel a dobogóra. Ez az Eb-bronzérem számára olimpiai arannyal ért fel, nem véletlenül „bömbölte végig” a díjátadót. Az uszoda büféjében másnap a megszokott sajtos pogácsa helyett egy önfeledt homlokcsapás kíséretében kakaós csigára módosította a rendelést, innentől ugyanis „jöhet egy kis pihenés, kalóriabűnözés és foci”. A csavarok a hátában maradnak, de „most már pajtik, nincs velük baj” – mosolyog Nóra, aki továbbra is Hollandiában edz, és innentől elsősorban a londoni olimpiára készül. Gőzerővel.

Szöveg: Orosz Sára
Fotó: Sárosi Zoltán, MTI
Stylist: Laczkó Mónika
Smink: Békefi Zsóka
Haj: Krepsz Gábor

[Marie Claire, 2010. október]