Egyedüli nő abban a tízfős csapatban, amelynek tagjai egy bécsi versenyen elért eredményük után 130 ezer dollárral a zsebükben vághatnak neki a következő nemzetközi pókerversenyeknek. Szilasi Viki kisbabát vár, és azt tervezi, hogy a szülés után hamar visszatér a kártyaasztalhoz.
![]()
Az autóban kezdünk beszélgetni, úton a teázó felé. Nyugodtan vezet. Amikor parkolunk, figyelem, ahogy kombinál, mi az optimális hely a bejárat-parkolóautomata-sorompó elhelyezkedése szerint. Szilasi Viki a világon számon tartott kevés női pókerversenyzők egyike. Ötvenezer indulóból a között a tíz nyertes között van, akik százharmincezer dollár támogatást kapnak, hogy nagyversenyeken képviseljék csapatukat. Miután Vitray Tamás médiaosztályában végzett, tíz évig a médiában dolgozott, ösztöndíjjal került a BBC magyar adásához Londonba, és ott is maradt dolgozni. Közben levelezőn szerzett egy programozói diplomát, mert imádta a matekot, és ezzel bárhol lehet dolgozni. Játszani mindig szeretett, amőbabajnok is volt, a póker alapjaira szintén kártyázó kanadai férje, Eliot tanította meg, akivel közös szoftverfejlesztő céget vezetnek. „Beleástam magam a szakirodalomba. A pókerben rövid távon számít a szerencse, de utána nem elég. Játékelmélet, döntéselmélet, kombinatív képesség, logika, minél több szempont figyelembevétele – hosszú távon ezeken múlik a siker. És a gyakorláson.” Ez napi hat óra, gép előtt. „Én online pókert játszom, sokszor több asztalnál egyszerre, a férjem csak élőt, készpénzeset. Van, hogy elkísérem, de ha órabér szerint nézem, nem éri meg.” Tudod még élvezni? – kérdezem. „Persze. A legjobbak az élő nagyversenyek. Ráadásul ezeket luxusszállodákban tartják, őrületesen jó reggelikkel. És ha a meccsek hajnalig mennek, délig várnak minket az omlettek.” És átjön az a sok döntéselmélet a mindennapjaidba? – érdeklődöm. „Szerintem fordítva van. Már gyerekként is praktikus-logikus voltam. Egyszer hívták be a szüleimet az iskolába, a matektanár, hogy elveszem a többiek kedvét, mert amint felteszi a kérdést, már válaszolok is.” Közben telefonál a férje Kanadából. Aggódik, mert Viki, aki a következő heteket olasz, francia, spanyol versenyeken tölti, majd Las Vegasba repül, és onnan haza hozzá, kisbabát vár. „Ahogy megtudtam, abbahagytam a lovaglást, pedig az alapvető az életemben, és nem kávézom, pedig korábban literszámra ittam. Addig versenyzem, amíg biztonságos. Annyit repülök, hogy a bónuszok miatt első osztályon utazhatok, úgyhogy a tengerentúli járatokat teljes kényelemben töltöm. A 2011-es téli nagyversenyre, ez másfél hét a Bahamákon, már hármasban megyünk.”
Szöveg: Winkler Nóra
Fotó: Trunkó Bálint
Smink: Békefi Zsóka
