Rezzenéstelen arccal késelő 12 éves fiú, nevelőapját hidegvérrel lelövő kislány, rabló-garázda kamasz – mi a közös bennük? Valami, amit elvesztettek vagy soha nem kaptak meg. Szülők, akik elhagyták, bántották vagy nem eléggé szerették őket. A környezet, amely nem segített, ha baj volt. Ha szerencséjük van, segítséggel kikerülhetnek a bűnözés körforgásából, és újra azzá válhatnak, akik valójában: gyerekké. A Marie Claire újságírója javítóintézetben járt, hogy kiderítse, kik és miért esnek bűnbe fiatalon.
„Minek az ilyeneknek, mint az én szüleim, gyerek? K…ni tudnak, de gyereket eltartani, felnevelni, óvni, szeretetet adni már nem” – Lakatos Szabina élesen csattan fel. Eddig egyhangúan, maszkszerű arccal mesélte, hogy került a javítóba. Akkor válik szenvedélyessé, amikor a családjáról beszél. A szüleiről, akik elhagyták. A kistestvéreiről, akiket hamarosan újra láthat. Három év bezártság után. Két hónappal a tizennyolcadik születésnapja előtt. Február 28-án, három év után szabadul a Rákospalotai Leányjavító Intézetből. „Juli néni az Alföldi utcai otthonban jobban ismer, mint a saját anyám. Őt szólíthatnám anyunak.” Szabina bölcs és éleslátó. Precízen jelöli meg sorsában azokat az elemeket, amelyektől az lett, aki. Néhány hónapos volt, amikor szülei először adták intézetbe. Egyikből a másikba küldözgették. „Anyám berakott, apám kivett. Aztán apám rakott be, és anyám vett ki.”
Apja valaha villanyszerelőként dolgozott, és édesanyjának is volt munkahelye. Előbb az apja, majd az anyja is inni kezdett, és onnantól a dolgok romlani kezdtek. A család rövid idő alatt egzisztenciálisan és érzelmileg is széthullott. 2004-ben Szabinát és testvéreit rendőrök vitték be a Tegyeszbe (Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálat – a szerk.): akkor egy ideje már ő nevelte három kisebb testvérét. Iskolába nem jártak. Legalább egy éve „tescózásból” egészítették ki a családi kasszát: Szabina gyakran édesanyjával együtt járt lopni az áruházba. Szülei nem egyszer ültek már: ahogy a felnőttek ki-be jártak a börtönökbe, úgy kerültek a gyerekek hol az egyik, hol a másik nevelőintézetbe, időnként pedig haza. Szabina még kiskorú volt, amikor lopni kezdett. A bűncselekmények meg az élet a szipuzással, majd később a heroinozással váltak komolyabbá. A sorozatos lopások mellé egy súlyos testi sértést is összeszedett. „Valaki bedrogoztatta a testvéremet. Ezért megvertem, hogy rosszba vitte az öcsémet. Úgy csináltam, hogy mindenki lássa, ahogy szenved. Amikor a családomról van szó, bosszúálló vagyok. Ha már én lőttem magam, a testvéreim ne tegyék.”
Végül egy csoportosan elkövetett fegyveres rablás miatt került a javítóba. „Hétcentis késsel, hármasban kényszerítettünk két rocker lányt, hogy az Etele térről bejöjjenek velünk a nyolcba. De csak hétezer forint volt náluk, meg két vacak Nokia 3310-es.” Szabina ma már ostobaságnak tartja mindezt, de azt is mondja: az élet nem nagyon hagyott neki más választást. „Apám, anyám elhagyott, eltaszított. Nem volt semmi. Hová fordultam volna, ha nem a droghoz?” Az anyag mellett időnként összevagdosta magát: volt, hogy csak heccből dekorálta ki a karját, de volt olyan is, hogy késsel hasba szúrta magát. Utal rá, hogy a fizikain túl másféle erőszakot is átélt. „Előfordult, hogy meg akartam halni. Nem egy öngyilkossági kísérletem volt.” A heroin végül zárt osztályra juttatta. „Tiszta bolond voltam, mindenkit ütöttem-vágtam.” Az anyagozásról nem magától jött le: a legkeményebb elvonó az előzetes, Szabina ott sok Dormovit, Xanax és Rivotril segítségével vészelte át a kezdeti poklokat. Büszke rá, hogy évek óta tiszta, és egy éve már altatót se szed. „Apunak egyszer bedobtam egy exet (extasy – a szerk.) a kávéjába, pörgött tőle, aztán kicsit rosszul is lett, már túl öreg hozzá.”
Éveken át csak az anyját gyűlölte. Itt, az intézetben döbbent rá, hogy az apja is ugyanolyan hibás volt mindenért. A szülei együtt ittak, az anyja pedig egy ideig lőtte magát. „Egyszer rám fogta, hogy én tettem a polcra a tűt, pedig akkor még csak szipuztam” – idéz fel egy fájó eseményt. Az anyja három-négy hónapja, apja januárban szabadult. A három év alatt, amióta Szabina Rákospalotán van, anyja egyszer sem látogatta meg. Az apja néhányszor volt benn, de Szabina most rá is dühös: januári szabadulásakor nem hozzá, hanem a haverokhoz sietett bulizni.
14 éves volt, amikor Rákospalotára került: nehéz volt megszoknia a monotóniát, a túlzott rendet és a szabályokat. Nem az intézet, ő változott az évek alatt. „Itt nincsenek barátságok. Mindenki földobja a másikat” – Szabina hangja keményen pattog. Pedig ez itt nem börtön: a lányoknak van olyan csoportja, amely egyedül, bármikor elhagyhatja az intézményt, mások kéthetente mehetnek ki. Szabina balhés „kemény drogosként” került be. Nevelői szerint ma már jól kezeli a konfliktusokat, szívesen tanul, és ha munka van, ő jelentkezik elsőként. A Menyecske utcai intézetbe testvéreihez kerül vissza: be szeretné fejezni a nyolc osztályt, és dolgozni akar. Szabina tehát „megjavult”. Kérdés persze, mi történik vele, ha visszatér ugyanabba a közegbe, ahonnan jött. „A mi felelősségünk, hogy elérünk-e valamit egy gyereknél, vagy csak beáll a sorba. 16-17 évesen azonban mi már elég későn lépünk be az életébe. Csak bízni tudunk eddigi teljesítményeiben” – mondja Treszkán Júlia, Szabina kedvenc nevelője.
| Minél előbb, annál jobb
„Egy sor kockázati tényező van, amelyek egy gyerek fejlődését letéríthetik az optimális fejlődési pályáról” – mondja Szilvási Léna. A szociológus szerint ilyenek a genetikai sérülések, az anya terhesség alatti alultápláltsága vagy káros szokásai, amelyek következtében sérülhet a baba idegrendszere vagy koraszülöttként jöhet a világra. Az sem mindegy, hogy az anya és a baba mit él át a szülés folyamán, és hogyan alakul viszonyuk közvetlenül utána. „Később az számít: ki tudja-e bontakoztatni veleszületett képességeit. Kap-e elég érzelmi stimulációt gyermekkorában, környezete elég érzékenyen reagál-e rá. Lát-e pozitív mintákat családjában. Ha senki sem dolgozik, hanem bűnözik körülötte, arra neki valamilyen magyarázatot kell találnia” – magyarázza Szilvási Léna. A képesség, hogy egy szülő elfogadással, szeretettel reagáljon gyermekére, független a szociális helyzettől. A rossz társadalmi helyzetű és elmaradott térségekben élő gyermekek azonban veszélyeztetettebbek a többieknél. |
A gyermekek és fiatalkorúak bűnözése két kérdést vet föl: hogyan, mitől váltak bűnelkövetőkké, és mi segít nekik visszailleszkedni a társadalmi normák közé. Pszichológusok és szociológusok szerint ma már elég pontosan megmondható, milyen előzmények után lesz valakiből bűnelkövető (lásd keretes írásunkat). A közvélekedéssel ellentétben azonban sem Magyarországon, sem a világban nem nő a gyermekkori, azaz 14 év alatt elkövetett bűncselekmények száma. Magyarországon évente a gyermekkorúak 0,25 százaléka, azaz 3500-4000 gyerek válik bűnözővé. A bűncselekmények egyre súlyosabbak, az elkövetők pedig mind nehezebb sorsot cipelnek a hátukon. A taxisgyilkosok, S. Kitti esete és Kocsis Franciska brutális meggyilkolása azt a látszatot keltették a hazai közvéleményben, mintha a lányok brutálisabbak lennének a fiúknál. Statisztikák szerint ennek az ellenkezője az igaz. A bűncselekmények túlnyomó többsége vagyon elleni bűncselekmény, az elkövetők többsége fiú, és a csoportos elkövetés a jellemző. „A fiatalkorúak leggyakrabban mobiltelefont vagy MP3 lejátszót rabolnak. Tipikus elkövetési mód a Pásztor fivérektől ismert einstandolás: körbeállják a gyenge, ellenállásra képtelen áldozatot, és erőszak nélkül, puszta erőfitogtatással vagy verbális fenyegetéssel elveszik a tulajdonát. Van, hogy valamilyen ürüggyel elcsalják, és a félreeső helyen még kiszolgáltatottabb a sértett. A lányok főleg bűnsegédek vagy csalik. Ritka, hogy önálló elkövetőként jelenjenek meg” – sorolja saját, a Pesti Központi Kerületi Bíróságon szerzett tapasztalatait dr. Dénes Vera bíró. Bár a büntetési tételek felnőttekre és fiatalkorúakra ugyanazok, a büntetéskiszabási gyakorlat utóbbiak esetében jóval enyhébb. Első bűntényesekkel szemben a bírók többnyire intézkedést (ami próbára bocsátást vagy javítóintézeti nevelést jelent – a szerk.), büntetésként pedig felfüggesztett szabadságvesztést alkalmaznak. A bírónő ennek ellenére túlságosan szigorúnak tartja a magyar gyakorlatot. „Svájcban 2007 januárjáig a fiatalkorúak legfeljebb egy évet kaphattak, akár emberölésért is. Ezt tavaly emelték fel négy évre, de csak a tizenhatodik évüket betöltött és a legsúlyosabb bűncselekményeket elkövetett fiatalkorúak esetében. Magyarországon ezzel szemben összbüntetésként akár tizenöt-húsz év is kiszabható.”
Szöveg: Varró Szilvia
Fotó: Dezső Tamás
A folytatást keresd a májusi Marie Claire-ben.
[Marie Claire, 2008. május]
‘),
