Romák, ortodox keresztények, zsidók és székely parasztok: nagy szerelmek, boldog esküvők, különböző tradíciók. A kimondott igenen túl közös még, hogy a házasulók mindannyian magyarok, és nyáron esküdtek örök hűséget egymásnak. Élnek még és fontosak a tradíciók… A Marie Claire különböző esküvőkön járt, hogy belessen a boldogság mögé.
Roma esküvő
![]()
Mariann, a menyasszony hosszú törtfehér selyemruhában fogad, de mint kiderül: ez csak hasonlít egy menyasszonyi ruhára, nem az. A szekrényből aztán előkerül az igazi habos, flitteres. Aranykorona tartozik hozzá, ebbe dobálja a násznép a menyecsketáncra szánt pénzt. A polgári esküvő délután öt órakor kezdődik, a katolikus templomi szertartás egy órával később. Ám mindezek előtt zajlik az évődős-cukkolós menyasszonykikérés, a vőlegény rokonságának „kiseprűzése” – a roma esküvők két legjellegzetesebb szokása. Érkezik a fehér ruhás, kalapos, tekintélyt parancsoló vőfély az ötven-hatvan fős rokonsággal. A menyasszonyos ház bejáratát a lány rokonai lócákkal torlaszolják el. Itt is, ott is a család legtekintélyesebb tagjai állják a sarat: az előbbiek mindenáron bemennének, az utóbbiak pedig igyekeznek távol tartani a „lányrablókat”. Mindezt olyan szenvedéllyel, tűzzel teszik, hogy ha valaki nem tudná, milyen eseményen van, azt is gondolhatná, két roma család viszálya a tetőfokára hágott.
A vőfély virágnyelven fogalmaz: a kertjükből elveszett egy bimbózó virágszál, azt jöttek keresni. Közben mutatja a lány fényképét: ezt a becses kincset szeretnék visszavinni magukhoz. A menyasszony rokonsága kendőkbe bugyolált egy sebhelyes arcú fiút, őt penderítik a vőfély elé, mondván, itt van, akit keresnek. A jelenet groteszk, lehetne akár bántó is, hiszen a fiú valóban quasimodói figura, eltorzult vonásokkal. Itt azonban mindenki a legnagyobb természetességgel viszonyul hozzá, sőt nagy figyelem övezi őt, hiszen kitüntetett szerep jutott neki.
Görögkeleti esküvő
![]()
Petar és Deszánka ortodox szerbek, akik otthon is az egyház útmutatásai alapján tartják a húsvétot, a karácsonyt, ünneplik január 13-án a szerb szilvesztert, 27-én pedig Szent Száva napját. Számukra természetes volt, hogy frigyüket ortodox szertartás keretében pecsételik meg a pomázi szerb templomban. A menyasszony kikérésekor egy láncot kellett jelképesen elszakítania a leendő férjnek: ha ez sikerül neki, csak akkor „viheti el” más városba a lányt. Itt ugyanis szeretnék egyben tartani a helyi ortodox közösséget, például úgy is, hogy a lányok ne kerüljenek más településre, s ne máshol szüljenek gyerekeket. A „lánctépés” nem sikerült, Petarnak pénzzel kellett megváltania asszonyát, amely egyben azt is jelenti: a közösség megtartotta ezt a párt is Pomáznak.
A szerb ortodox esküvő egyik fontos szereplője a koma, aki egyben a tanú is. Ő adja oda a gyűrűt a fiatal párnak, és ő vigyáz arra, hogy el ne lopják a szent szőnyeget, a „tyilimet”, ahol az immár férj és feleség a házasságkötés után áll, és fogadja a násznép gratulációit. Ha a koma nem elég éber, úgy az elcsent szőnyeget neki is pénzzel kell megváltania. Aprópénz hull abba a teknőbe is, amelyet a menyasszony a lakodalmas terembe menet lép át, kezében borral és kenyérrel – így oszt áldást a közösség az ifjú párra. A fiatalok a budapesti Tabán szerb néptánccsoportban ismerkedtek meg, lakodalmukon is főként a szerb néptánc volt a jellemző. Nemzetiségi ételeket nem rendeltek, a magyar konyha hagyományos sültjei gazdagították a vegyestálakat.
Zsidó esküvő
![]()
A szertartás délután fél négykor kezdődött, de a vendégek már három órakor megérkeztek. A vőlegény ugyanis a rabbi és a férfiak egy csoportja előtt ekkor hitelesítette aláírásával a házasságlevelet, amely a zsidó frigy elengedhetetlen részét képezi. Ebben a feleség azon jogai vannak felsorolva, amelyek betartására a leendő férj fogadalmat tesz: eltartja, megbecsüli, gondját viseli, ruházza, és minden egyéb kötelességét teljesíti. A házasságban a nő legfontosabb feladata a harmonikus, békés családi élet megteremtése és megőrzése, a férj legfőbb feladata pedig az, hogy gondoskodjon a társáról és a családjáról, valamint hogy megtanítsa a gyermekeit a hagyományok tiszteletére és betartására. Az asszonyszerzésnek a régi időkben három útja volt, ezek közül kellett választani: pénzzel, szerződéssel vagy elhálással lehetett feleséget kapni. E három „módszer” szimbolikusan beépült az esküvői szertartás mai rendjébe is: a pénzen vásárlást a gyűrű jelképezi, az írott okmányt a házasságlevél, az elhálást pedig a heder jihud, amikor a fiatalok a szertartás után rövid időre külön szobába vonulnak el még a zsinagógában.
Tamás üzletember és közgazdász, Judit ügyvéd. Modern, világi életet élnek, sokat utaznak. A zsidó hagyományokat igyekeznek betartani. Fontos volt számukra, hogy az esküvőjüket is a hagyományok és a vallási előírások szerint tartsák meg. A nagy nap előtt Judit mikvébe ment, ahol szertartásos fürdőt vett: ez azt jelenti, hogy megtisztulva állhat leendő férje elé. Mielőtt a hüpéhez, vagyis a baldachinos menyegzői sátorhoz vonultak, a vőlegény lefátyolozta a menyasszonyt. Ez a szokás a bibliai időkre vezethető vissza, amikor Jákobhoz a fátyol leple alatt Ráchel helyett Leát adták hozzá. Ezért a vőlegény a lefátyolozás közben ellenőrizheti, valóban szíve választottját vezeti-e majd a hüpe alá.
Falusi esküvő
![]()
„Tyúkhúsleves legyen csigatésztával, meg főtt hús – a többi már nem is érdekes, ezzel úgyis jóllakom” – emlegeti mindig egy barátom, aki kiterjedt falusi rokonsága révén gyakran jár még ma is igazi, sátoros lagziba. Az erdélyi Serestéy Zsuzsa és Fülöp Márton lagziján is sokan lakhattak jól: csak tyúkból kétszázat vágtak le, az asztalok pedig roskadoztak a házi süteményektől. A rokonok és barátok többsége már csütörtökön megérkezett, és vasárnapig élvezte a házasulók vendégszeretetét. A templomi szertartás után a friss házasok külön-külön tértek haza, hogy este sor kerülhssen a lakodalom talán legkülönlegesebb pillanatára. Szombat este mindkét ház vendégei – élükön a két édesapával – elindultak egymás felé, majd nagyjából félúton találkoztak, felhajtottak egy kupica pálinkát, kezet fogtak, s ezzel szimbolikusan is áldásukat adták a frigyre. Az ilyen lakodalom szervezése már hetekkel, hónapokkal, sőt nemritkán évekkel a nagy esemény előtt elkezdődik.
Szilvásváradi nagyapám például a születésemkor ledugaszolt egy hordó szilvapálinkát, mondván: „Jó lesz majd a lány lagzijába.” Ő sajnos ezt az eseményt már nem érte meg, de húsz-egynéhány évvel később az akkor kibontott, nemessé érett pálinkája mégiscsak odavarázsolta őt közénk. Esztendőkkel korábban elkezdenek félretenni a lányos családok pénzt, italokat, hogy a nagy eseményre minden meglegyen. A lagzi előtti héten disznókat, tyúkokat vágnak, majd elkezdődik a nagy „búcsújárás”. Erdélyben például az a szokás, hogy az esküvő előtt sorra érkeznek a rokonok látogatóba, így mindennap kis ünnepséget csapnak, és külön főznek erre az alkalomra is.
Szöveg: Doros Judit
Fotó: Erdőháti Áron
A folytatást keresd a szeptemberi Marie Claire-ben.
[Marie Claire, 2008. szeptember]
