Bircsák Eszter rendíthetetlen energiával veti bele magát az első magyar médialabor, a Kitchen Budapest (KIBU) kurátori szerepébe. Minden pillanatban azzal foglalkozik, hogy az ötletek, amelyek jobbá, környezettudatosabbá, sőt szórakoztatóbbá tennék a jövőnket, ne vesszenek kárba. A WAMP-pal közösen kiírt pályázatukban is fiatal tervezők „világmegváltó” ötleteinek biztosítanak bemutatkozási lehetőséget az őszi TENT London dizájnvásáron.
Csak ha negatív értelemben használják. Persze nehéz egy ilyen típusú intézményt itthon elfogadtatni úgy, hogy gyakorlatilag a munkának nem lesz kézzel fogható termék az eredménye. Ez nem mindenki számára értelmezhető. Ugyanakkor ez a szemlélet a legklasszabb dolog, amelyre én egyetemistaként vágytam. Hiszen ide bárki eljöhet, hogy kipróbálja magát, és a kreativitására, a nyitottságára van bízva, mit és hogyan alkot.
Melyik ötletből lett végül termék?
A hímes pendrive ma is kapható. Ez egy matyó hímzéssel díszített, hordozható USB, amelyet fülbevalóként is hordhatsz.
A WAMP-pal közös Designer Challenge pályázat ötlete honnan jött?
2009-ben jártunk a TENT London kiállításon. Ezúttal nem kész termékeket, hanem ötleteket vártunk, amelyeket aztán a kísérletező kedvéről híres dizájner, Anab Jain vezetésével egy workshopon dolgoztunk ki. Tíz embert válogattunk ki, akikből öt csapatot verbuváltunk – remek dolgok születtek. Anab Jain arra sarkallta a résztvevőket, hogy ne feltétlenül új tárgyakban gondolkodjanak, hanem álljanak kritikusabban a meglévőkhöz, például a gazdaságosabb kihasználás érdekében.
Mint például?
Már megvan a nyertes: játszóterekre olyan energiagyűjtő és -átalakító berendezéseket helyeznénk el, amelyek – mivel a gyerekek hintáznak, libikókáznak, vagyis egy csomó energiát generálnak – képesek lennének a környékbeli lámpákat működtetni. De a saját háztartásunkban is használhatnánk a kerti hinta energiáját.
Mit nyer egy tervező a vásáron?
A rengeteg látogató 70 százaléka befektető, vagyis terméket keres árusításra. Esetleg éppen az ő ötlete tetszik meg valakinek. Tőlünk még tanácsadást, segítséget is kap.
Magyar szakos vonalon indultál. Hogy került képbe nálad a dizájn, a művészet?
Nyelvész szerettem volna lenni – egészen addig, amíg el nem kezdtem a magyar szakot. Be kellett látnom, hogy mégsem az én világom. Aztán áthallgattam kicsit a művészettörténet szakra…
Mindig megvolt benned a művészet iránti fogékonyság?
Az korán kiderült, hogy jól rajzolok. De nem éreztem, hogy óriási tehetség lennék.
Mások is így gondolták?
Nem, ezt én döntöttem el.
A KIBU előtt dolgoztál kisebb galériákban, sokáig a Trafóban.
Mindent óriási lelkesedéssel csináltam. Már az egyetemen is attól szenvedtem, hogy meg kell maradni a hagyományos keretek között. Szerintem fontos hagyni, hogy a különböző területek együttműködjenek. Azt láttam, hogy ha két különféle tudás találkozik, abból mindig nagyon értékes dolog születik.
A KIBU-t neked találták ki.
Igen, majdnem a kitalálása óta itt dolgozom. Egy olyan innovációs kutatólabor, amelynek az ereje a sokféleségében rejlik. A kutatóink között van programozó, építész, biológus, feltaláló és jogász…
Másokat segítesz, hogy kibontakozzanak. Mi a helyzet az önmegvalósítással?
Visszatért azért az alkotás az életembe: a KIBU-ban tanultam meg forrasztani, megint rajzolok, és belefolyok a projektek tervezésébe is. Boldoggá tesz, amit csinálok, és úgy érzem, a helyemen vagyok.
A szüleid értik, amit csinálsz?
Nem, de nyitottak, és nagyon büszkék rám. Anyukámmal november óta együtt ügyködünk az Enni jó lekvárok projekten. Egy barátnőjével különleges lekvárokat, chutney-kat, szószokat készítenek, én meg a kommunikációt és a dizájnt adom. Vagyis az én tudásomat ötvöztük az övékkel. Látod, egy újabb bizonyíték, hogy két különféle területből születhet valami egészen jó, új dolog.
Szöveg: Tóth-Szántó Krisztina
Fotó: Trunkó Bálint
Smink: Oláh Zsófia
‘),
