Pindroch Csaba : „És akkor jön egy nagy pofon, a siker”

2013. július 22. |

Négy év után először ad interjút magazinnak. Még útkeresésben van, de a függetlenséget, a szabadságot tartja az egyik legnagyobb értéknek. Minden álma teljesült már, van felesége, gyereke és vidéki háza. A Vígszínházban mennek előadásai, de aktuálisan Szabó Istvánnal is forgat: Az ajtó Szabó Magda világhírű regényéből készülő nemzetközi produkció.

Négy éven keresztül hallgattál. Melyik volt az a pont, amikor úgy döntöttél, nem adod magad a lapoknak?

Volt, hogy megfenyegettek az esküvőnk előtt, hogy hiába titkoljuk a helyszínt, hiába lesz külföldön az esemény, úgyis ott lesznek. Azt javasolták, jobb, ha inkább magunktól odaadjuk a fotókat. Ígértek pénzt, paripát, mindent. Nemet mondtunk, mégis megtörtént, hogy az esküvőnk napján hívatlan lesifotósok jelentek meg a templomban. Csak a közeli barátokat, ismerősöket hívtuk meg Lindával, de így is sokan voltunk. Még meghittebbé tette az esküvőt, hogy a volt fizikatanárom, egy ferences szerzetes adott össze bennünket.
A vakuvillanásoknál úgy éreztem, hogy hiába fogadtunk biztonsági őröket, hogy minden rendben legyen, ennek ellenére a paparazzók a legszentebb pillanatunkat lopták el. Na ekkor telt be a pohár.

Ehhez képest volt olyan korszak, amikor a csapból is Pindroch Csaba folyt.

Annak idején, amikor jöttek az első sikerek, a népszerűséget hozó Valami Amerika, iszonyúan élveztem, hogy okos, fiatal hölgyekkel ülök és beszélgetek. Tetszett, hogy meg is hallgatnak. Az emberek megkapták Pindroch Csabát egy sikerfilmben, plusz napi tízszer a televízióban, egy reklámban, és közvetve megkaptak a bulvárban is. Az apósom rólam szóló mondatát címlapon hozta egy magazin, miszerint ő már megszerette a lánya udvarlóját. Én meg naponta adtam az interjúkat, amíg rájöttem, hogy igazából nem arra kíváncsiak az újságírók, amiket mondok, hanem arra, amit ők szeretnének közölni. Eszköz lettem a kezükben. Ha egy sajtótájékoztatón elhangzott interjúból az egyik magazinban úgy beszélek, mint egy klasszika-filológia szakon végzett bölcsész, egy napilapban meg ugyanabból az interjúból az derül ki, hogy ötven alatt van a szókincsem, akkor valami nagyon nincs rendben. Rájöttem, hogy az újságírók és a lapok a saját olvasóiknak akarnak megfelelni, és engem használnak hozzá. Ezzel nem is lenne gond, ha én is belementem volna abba az adok-kapok játékba, amelybe sok kollégám belesétált korábban. Vagyis hogy juttatásokért kell a megjelenés. Nekem ilyen kimondott-kimondatlan szerződésem nincs, és köszönöm, így is jól vagyok. Így is működik. Nincs kötelezettségem, szabad vagyok és független, sőt lehet, hogy a kevesebb információval még titokzatosabb is. (Nevet.)

Egy színésznek is fontos, hogy beszéljenek róla, és az is, hogy megmutathassa magát.

Igen, voltak olyan pillanataim, amikor gondolkoztam azon, hogy vajon én még érdekes és fontos vagyok-e egyáltalán. Tudom, hogy ez is inkább csak a hiúságról, az egóról szól. Azt is vállalom, hogy még útkeresésben vagyok, tehát nekem még egy kicsit azért fontos mindez… De hát mi is a hiúság? A lapokban rendszeresen megjelennek összeállítások a legszexisebb férfiakról. Többször beválogattak, és voltam már dobogós is. Úgy, hogy két ismert „férfiszépség” mögöttem volt. Na, az ő hallgatásuk volt akkoriban a totális győzelem. Persze a férfi színészek között is vannak hiúsági meccsek, ugyanúgy szenvedünk a megjelenésen, meg hogy kitől kérnek autogramot, meg hogy ki kap több „olyan” pillantást. (Nagyot nevet.) Igen, voltak hiúsági játszmáink a kollégákkal, de 38 évesen, apukaként már egészen másképpen állok hozzá ezekhez a kérdésekhez, sőt egy bizonyos idő után szerintem mindannyiunknak más lesz a fontos.

Neked most éppen mi az? 

Néhány évvel ezelőtt azt mondtam magamnak, hogy család, gyerek, vidéki ház – na, ezekre vágyom. Most akkor mondjam azt, hogy nem maradtak vágyaim? Dehogynem. Megtartani és vigyázni arra, ami van. Szép kertet akarok, meg hogy befejezzem a házat. Meg persze szakmai sikereket. Jólesett, hogy a Rokonok után újra felhívott Szabó István azzal a mondattal, hogy „Csaba, lenne kedved forgatni velem megint?” Öt napot dolgozunk együtt. 

Előfordult már veled, hogy megkérdőjelezted a színészi képességeidet?

Nem. Ezen a pályán mindenki el tudja magát helyezni egy skálán, annak megfelelően, hogy mit tud, és hogy mire képes. Én tudom, hogy karakter vagyok, tudom, hogy miben vagyok jó, és azt is, hogy miben nem annyira. Ha az ember azt hiszi magáról, hogy mekkora nagy színész, könnyen jöhet egy nagy pofon, a siker. Akkor kiderül, hogy nem biztos, hogy te olyan nagy vagy, mint amilyennek gondolnak vagy mondanak, hiába vagy sztárnak kikiáltva, egyedül maradsz. Nekem akkor ott volt Linda. Segítséget kaptam tőle, és újra magamra találtam – csak már egy másik szinten. Megtanultam, hogy csak az az enyém, amit kifizettem. Megtanultam, hogy nem a címlapokról és a partikról kell mosolyogni, hanem a színpadról, és csak akkor kell megszólalni, ha valóban van mit mondani. A feleségem, a gyerekem, a közös főzések, az együtt eltöltött idő mellől én már csak akkor mozdulok el, ha tényleg érdemes valamiért.

Szöveg: Szűcs Péter
Fotó: Trunkó Bálint

A folyatást keresd a novemberi Marie Claire-ben.

[Marie Claire, 2010. november]

‘),

Még több Riporter

Veszélyes élősködőket hoz a globális felmelegedés állattartás

Veszélyes élősködőket hoz a globális felmelegedés