Simon Kornél– Smart & Sexy

A színpadon, közönség előtt szerettek egymásba Gryllus Dorkával a Pinceszínház Varsói melódiájában. „Szemérmetlenül játszottunk”, emlékszik vissza Kornél mosolyogva, „a színpad nagy kerítő”, idézte Tolnay Klári szavait Dorka a Marie Claire tavalyi címlapsztorijában. És bár a magánéletüket igyekeznek óvni a nyilvánosságtól, a találgatásokat és a pletykákat megelőzendő: Dorka a televízióban, élő adásban jelentette be, hogy babát vár. Abból sem csinálnak titkot, mennyire odavannak egymásért. A budai oldalon gyakran látni őket egymásba feledkezve, vagy éttermekben, ahogyan az asztalon a kezüket egymáson tartva belekóstolnak a másik levesébe. Látható és érezhető, ahogyan a világ kívül marad azon a burkon, amelyet maguk köré vonnak. Később megtapasztalom, a külön világ megteremtése Kornél különleges képességének köszönhető. Észre sem lehet venni, ahogyan belép valahová, ám amikor megérkezik, és leül, maga köré ösztönösen nyugalmat és kellemes meghittséget varázsol.
„Nem vagyok egy sztáralkat, de még csak az a fajta színész sem, aki nem tud nyugodtan leülni egy kávéházban addig, amíg mindenki észre nem vette, hogy megjelent.” Kornél a Társas játék című, népszerű HBO-sorozat főszereplőjeként lett országosan is ismert. Az, hogy a sorozat női rajongói szerint ő a legvonzóbb férfi, meglepi, sőt bele is pirul egy kicsit. „Jólesik, de még ettől függetlenül sem jellemző, hogy megismernek az utcán – nem is ezért lettem színész.” Simon Kornél nem hizlalja az egóját hamis illúziókkal, szerinte vagy van tehetsége az embernek, vagy nincs. Ha van, akkor felelős azért, hogy elfecséreli, vagy pedig fejleszti, és kihozza belőle a legtöbbet. Kornél öt évig volt egy pár fős utazó meseszínház tagja, „az egész országot bejártuk, legtöbbször én voltam a Mikulás a csapatban”. A Színház- és Filmművészeti Egyetemre már 24 évesen jelentkezett, de nem vették fel. „Talán ezért is olyan fokozott a diploma- és a tudáséhségem.” Az interjúra a Karinthy Színházból, a Szegény Dániel próbájáról és egy sikeres vizsgáról érkezik. 35 évesen, befutott színészként ült be az iskolapadba: kommunikáció szakos diák lett.  
35 évesen is új utakat keresel. Erre a diplomára miért van szükséged?  
Valamiért azt gondolom, hogy az emberhez diploma is kell. A kommunikáció szakot azért választottam, mert szeretnék többet írni, filmeket, forgatókönyveket, de a kreatív írás hasznos lehet egy rendezőnek is. A kommunikáció mint tudomány érdekel. Mivel nem értelmiségi családból jövök, mindig is izgatott az értelmiségi lét, és köszönöm, jól érzem magam színészként, de mégis, néha jólesik egy magasabb, intellektuálisabb zsámolyra állva nézni a világba. Nekem a tanulás fontos, és mindig is nagy vágyam volt – a színjátszás nem elégíti ki minden igényemet. Korábban felvételiztem pszichológia szakra, fel is vettek az ELTE-re, de a színészet miatt az végül abbamaradt. Belecsöppentem az utazó meseszínházba, amellyel vastagabb humorú vásári komédiákat is előadtunk a mesék mellett. Az egész társulat elfért egy autóban, az összes díszlet meg összehajtogatva a kocsi tetején.   
Mire tanított meg a meseszínházazással töltött négy év?
Életem leglazább időszaka volt. A havi har-minc–negyven előadásnak a szakma iránti alázatot és a gyerekekkel való kommunikációt köszönhetem. És bár láttam a határait akkor is, amikor benne voltam, mégis jó visszaemlékezni rá, boldog nosztalgiával teszem, mert visszatekintve olyan, mint egy road movie. Plusz az országban szerintem nekem énekelték el a legtöbbször a gyerekek a Hull a pelyhest.  
A szüleid színésznek szántak?  
Rám bízták a döntést. Apukám ezermester, ebből a készségéből örököltem is, szinte bármit meg tudok javítani, ami elromlik. Elég messziről kerültem a szakmába. Borsod megyéből származom, de ha megkérdezik, honnan jövök, három várost is említek. Először Kazincbarcikát, ahol születtem, aztán Szegedet, ahol fölnőttem, és Szentest, ahová dráma tagozatos gimnáziumba jártam.  
A Szegedet kitaláltam volna, néha becsúszik egy-egy szögedies szó…
(Nagyot nevet.) Ez azt jelenti, hogy teljesen feloldódtam.   
Egyébként nehezen megy?  
Vívódó, önmarcangoló típus vagyok. Vannak komplexusaim. De tudom, hogy jobban teszi az ember, ha szembenéz velük. Nem vagyok bizonytalan, de vannak olyan helyzetek, amelyekben igenis labilis vagyok, és befolyásolhatóvá válok, de mélyen belül tudom, mit akarok. Rosszabbul járnék, ha nem vállalnám, arról nem is beszélve, hogy színészként még hasznát is veszem. Egyébként is, ez alkati kérdés. De nem adom föl, mindennap igyekszem javítani magamon. Gyerekként sokszor kerültem új közegbe, sokszor kellett újra és újra beilleszkednem közösségekbe, és ezzel együtt újra és újra elismertetnem magam. Megtörtént, hogy ez csak napi verekedéssel sikerült.   

Szöveg: Szűcs Péter
Fotó: Dobos Tamás
Styling: Laczkó Mónika
Stylistasszisztens: Molnár Anikó
Smink: Békefi Zsóka
Haj: Krepsz Gábor
Ruhák: Neil Barett, Intimissimi, Humanic

A folytatást keresd a márciusi Marie Claire-ben.

[Marie Claire, 2012. március]