Egy átlagos keddi napra kísérőm akadt: Alexa Noémi, a korrupció ellen küzdő Transparency International hazai vezetője. Nem voltak illúzióim, bár eddig többnyire a politikusokhoz kötöttem ezt a fogalmat. A nap végére azonban világosság vált: a korrupció állandó kísérője a mindennapjainknak.
Az eset Noémit is felháborítja, mint ahogy az a tény is, hogy a gyerekek mindössze tíz százalékának jut hely a bölcsődékben. A korrupcióval kapcsolatos első leckét már reggel nyolckor megtanulom: nem mindig más a hibás. Noémi szerint bármennyire is szeretnénk a bölcsit, egy ilyen helyzetben bizony magunkba kell nézni: tényleg rászorulók vagyunk? Tényleg mi vagyunk a leginkább jogosultak arra a helyre? „Ebben a társadalomban egy kalapban vagyunk mindannyian, felelősséggel tartozunk mások felé” – mondja Noémi, én pedig elgondolkodom: na igen, de miért mindig csak én legyek a jó? „Valakinek el kell kezdeni – kapom a választ. – Ez olyan, mint egy hólabda: egyre több embert vonz magához. Ha elutasítjuk a korrupció minden formáját, egyre többen követnek majd minket, és előbb-utóbb eszébe se jut senkinek, hogy pénzt húzhatna ki a zsebünkből” – magyarázza Noémi, miután a kislányomat a bölcsődében hagyva felpattanunk a villamosra.
Szeretne jogosítványt, hölgyem?
Ma még számos olyan helyzet adódik a mindennapjainkban, amikor mások pénzt próbálnak kovácsolni a kiszolgáltatottságunkból, és ez a helyzet a nőkre fokozottan igaz. Gyakran hangoztatott sztereotípia például, hogy a nők rosszabbul vezetnek, mint a férfiak, és ezért nehezebb helyzetben lehetnek a jogosítvány megszerzésekor is. Eszembe jut saját oktatóm, aki a sikeresen bejegyzett vezetői vizsga után búcsúzóul odaszólt, hogy azért mentem csak át, mert ő a vizsga előtt adott a vizsgáztatónak egy tízest, és jó lenne, ha ezt most megadnám neki. Csak álltam, még mindig vigyorogva, hogy közel harmincévesen végre van jogsim, és biztos voltam benne, hogy nem adott neki semmilyen tízest. Kiszolgáltatott helyzet volt, és végül adtam neki pénzt.
„A korrupciónak pontosan ez a legfőbb jellemzője, hogy kiszolgáltatottá tesz” – mondja Noémi. – Ez a legnagyobb bajunk például a hálapénzzel is. Más kérdés, hogy ez nagyon összetett kérdés, amit csak az egészségügy teljes átalakítása oldhatna meg. Ha ugyanis látjuk, hogy az orvos jól keres, jól él, meg van fizetve, akkor eszünkbe sem jutna neki pénzt adni.” Ezen a ponton Noémivel kisebb vitába keveredünk. Még élénken emlékszem, milyen bizonytalanul érzi magát egy nő szülés előtt, és úgy gondolom, a fogadott orvossal egy pluszszolgáltatásért fizetünk, hogy az orvos, esőben-hóban, hajnali kettőkor is legyen ott velünk. Noémi meglátása viszont az, hogy az orvosnak adott hálapénzzel akaratomon kívül hátrányos helyzetbe hozok másokat – akinek ugyanis nincs pénze saját orvosra, már valószínűleg nem fogja megkapni ugyanazt a szintű egészségügyi szolgáltatást szülés közben. Arról nem is beszélve, hogy az orvosoknak számlát kellene adniuk a hálapénzről is. Nehezen várható el ugyanakkor egy terhes nőtől, hogy nagy hassal, büszkén odébbálljon, és másik orvost keressen, ha a nőgyógyásza a szülés előtt nem sokkal közli vele, hogy mennyire számít majd a baba megérkezése után. A legtöbben ilyenkor maradnak, többnyire azért, mert kiszolgáltatottak.
Vannak helyzetek azonban, amikor egyszerűbb a határozott, karakán viselkedés, mint a szülésnél – a jogosítvány megszerzése tipikusan ilyen eset: nem fizetek a vizsgáztatónak, inkább nem autózom, ha nincs még meg a megfelelő tudásom. Ugyanez a szabály lép életbe, ha mondjuk megállít a rendőr, mert gyorsan mentem, vagy nincs becsatolva a biztonsági övem. Az ember legtöbbször zavartan pislog, bűnbánóan mosolyogva a rendőrre néz, és megkérdezi, nem intézhetjük-e el máshogyan. Ahelyett hogy töredelmes beismerő vallomás után lógó orral kifizetné a büntetést.
| Korrupcióellenes csomag Miután a jogvédők többször felvetették a kormány tétlenségét a korrupció elleni küzdelemben, idén ősszel új korrupcióellenes terveket fogadott el a kabinet. Már januártól új törvények lépnének életbe, amelyek szigorúan büntetnék a korrupciót, védenék a bejelentőt, és létrejönne egy új hivatal is. Büntetésül a korrupcióval elért előny kétszeresét is kiszabhatnák. Magyarország 2001 óta 15 hellyel csúszott hátrébb azon a nemzetközi listán, amelyet az alapján készítenek, hogy elemzők és üzletemberek milyen súlyosnak látják a problémát az adott országban. A legkevésbé korrupt ország tavaly Dánia, Új-Zéland és Svédország volt. |
Jegyeket, bérleteket!
Morális vitánkat az egyre hangosabb tömeg szakítja félbe a villamoson: az utazóközönség egy emberként áll ki egy jegy nélküli utas mellett, a végén azt sem engedik az ellenőrnek, hogy megbüntesse. A bliccelő korrupt BKV-t és milliós végkielégítéseket emleget, mint utóbb kiderül, nem ő az első olyan utas, aki elhatározta, nem vesz jegyet addig, amíg a közlekedési cég nem tisztázza magát. Érdekes módon még a jeggyel rendelkező utasok is egyetértenek a bliccelőkkel – némileg hibás logika alapján –, hiszen mégiscsak igénybe vesznek egy szolgáltatást, amelyért illik fizetni. Hirtelen a korrupció elleni harc éllovasának érzem magam, jegyet ugyanis mindig vásárolok, és egész úton büszkén szorongatom a meglehetősen drága papírfecnit.
Az ellenőr végül megadóan elkullog, mi pedig leszállunk. Az önkormányzati hivatalba igyekszünk mindenféle engedélyekért, ugyanis éppen felújítjuk a lakást. Ez önmagában sem egyszerű dolog, most azonban még több bennem az aggodalom egy problémás ablakkivágás miatt. A félelmem nem alaptalan, Noémi megerősíti, nem egy lakossági bejelentés érkezett hozzájuk, hogy a hatósági engedélyeket csak bizonyos ellenszolgáltatásért cserébe állítják ki. Előfordul az is, hogy az engedélyért nem pénzt, hanem vacsorát kap az ügyintéző. A kérvényező asztalt foglal egy elegáns étteremben a hivatal munkatársának és teljes családjának, majd a jóízűen elfogyasztott libamájas lakoma után megkapja az engedélyt. Sokan maguktól választják ezt az utat, mert attól tartanak, hogy az életben nem lesz új ablak a szobán.
Szöveg: Kalas Györgyi
Fotó: Járdány Bence
Smink: Békefi Zsóka
A fotókon szereplő helyszínek csak illusztrációul szolgálnak, nem ezek a cikkben bemutatott történetek valódi helyszínei.
A folytatást keresd a decemberi Marie Claire-ben.
[Marie Claire, 2009. december]
