Miklósa Erika és Csoszó Gabriella lelkes támogatói a fiatal tehetségeknek. Bár a nemes ügyért eddig issokat tettek, a következő fél évben a Marie Claire kampányának „keresztanyáiként” is ez lesz a feladatuk.Addig is – saját tapasztalataik megosztásával – adnak inspirációt a fiatal pályázóknak.
„Tartós szenvedély” – így nevezi Csoszó Gabriella az újabb generációk útjának egyengetését, a tanítást. „Azt, hogy tanítok, a véletlenek sora hozta, nem volt előre látható, hogy szerelem lesz belőle” – meséli. Bár tanári diplomával is rendelkezik, nem vonzotta ez a pálya, leginkább azért, mert elriasztotta a hagyományos iskolarendszer. Aztán alapítója és oktatója lett egy különleges iskolának, ahol olyan megközelítést és módszereket alkalmaznak, amelyekre szerinte leginkább szükség van a tehetség kibontakoztatásához. „Kreativitás, játékosság, szabad stílusgyakorlatok, ellesett pillanatok, a jelenkori képi nyelv, korszerű technika. Ezek azok a fogalmak, amelyek mentén elgondoltuk a
fotográfia oktatását a fiatalok, a gyermekek számára.” A saját elképzelései szerint kialakított kurzusokon számára is élmény részt venni, fejlődni és változni. „Nem kevésbé izgalmas és örömteli a volt és a jelenlegi diákok fejlődését látni, a sikereiket a szemem sarkából követni. Sokan közülük ma már kollégáim.”
A Mosoly Alapítvánnyal létrehozott kezdeményezés pedig – ahogy Gabriella fogalmaz – az egyik legszebb oktatási program, amelyet csak álmodhatott magának. Ebben az egyedülálló projektben segítségre szoruló gyermekek sajátítják el a digitális fotózás alapjait, élik át az alkotás folyamatának élményét. A gyerekeknek sokféle problémájuk akad, de a hangsúly nem ezen, hanem a tehetséggondozáson van. „Képeik sok örömet és tapasztalatot adnak nekünk, az őket oktató fotográfusoknak, sokszor mi tanulhattunk a tanítványainktól. A fotók frissessége, érzékenysége, a kompozíciók játékossága és könnyedsége, a pillanatszerűség, a megragadott erős hangulatok mindnyájunkat ámulatba ejtettek.”
Gabriella a fotózásra majdhogynem véletlenül talált rá, az egyetemen eleinte csak egy tantárgy volt. Aztán szerelem lett – mire elvégezte az iskolát, már fotós volt. „Amikor először néztem rá egyben az összes addig készült fotómra, az elmondhatatlan érzés volt, egy bizonyosság, amikor tudod, hogy megérkeztél. Nincs több kérdés. Ez a dolgom.”
Miklósa Erika operaénekesnő
Miklósa Erikát annak idején úgy fedezték fel, ahogy azt a leggyakrabban hollywoodi szélesvásznakon látni, de ennek is van tanulsága: a csoda valóság, megéri hinni benne. Dr. Maday Lilla egy esküvőn hallotta énekelni a gimnazista Erikát, azonnal felkarolta, és nagyon sokat foglalkozott vele. Felvázolta előtte a szabályos utat, de Erika a konzervatórium második évében előénekelt az Operaházban, ahol szerződtették – alig húszévesen –, és attól kezdve a színpadnak élt. A hagyományos, intézményes megoldások sora így elakadt, diplomáját nemzetközi énekversenyek első helyezésével és Európa legrangosabb dalszínházaiban elfogadott szerepekkel pótolta, évekkel később azonban a zeneelméletben is utolérte magát: „Annyit szívtam magamba, amennyit amúgy is megtanultam volna, ha a Zeneakadémiát végzem el.” Ha a pályája elején elfogta a csüggedés, mindig melléállt valaki, aki biztosította, hogy az ilyen nehéz pillanatokat a hivatás természetes részeként kell elfogadni: Komlósi Erzsébet, Hamari Júlia és tizenhárom éve állandó zongorakísérője, Harazdy Miklós. „Egy művésznek nem is kell határozottnak, keménynek lennie. Maradjon csak sebezhető.” Miklósa Erika a jelent igyekszik megélni minden pillanatban. Ha mégis el kell képzelnie, mivel fog foglalkozni tizenöt év múlva, a lelki és művészi terápia gondolata áll a legközelebb hozzá. Most is előfordul, hogy a kollégái hozzá fordulnak egy nehezebb helyzetben. Nem hosszú távú válságmenedzselésről van szó, hanem arról, hogy megtalálja azt az éltető és átsegítő szót, amellyel a fogaskerekek közé szorult pici kavicsot kipöccenti, azután minden megy tovább úgy, ahogy kell. Addig is a honlapján külön felhívás szólítja meg azokat a fiatal énekeseket, akik valamiért éppen elakadtak a tanulmányaikban. Rendszeresen castingol, és bár ezek az alkalmak nem helyettesítik az énekórát, sok mindenben segíthetnek: Erika tanácsot ad a repertoárt, a szerepkört, az irányt, a menedzselést és az önmenedzselést, a megjelenést illetően. Forduljatok hozzá bizalommal.
Szöveg: Tiefenthaler Eszter, Esze Dóra
Fotó: Hajdu András
[Marie Claire, 2009. október]
