Szirupos történet happy enddel a közepén

Bea eredetileg pszichológusként végzett, de fejvadászként épített karriert. Szakmai sikereit kiegyensúlyozott házasság és pedáns rend keretezte, de a túlzott kiszámíthatóság idővel zátonyra futtatta a kapcsolatát. Sokakat már ennél kisebb kudarc is depresszióba taszít, ő viszont a bezárkózás helyett tágra nyitotta saját világa virtuális kapuit: egy közösségi portálon véletlenszerűen botlott abba a dán férfiba, akivel olyannyira egy hullámhosszon voltak, hogy hirtelen felindulásból közösen menekültek el egy hétre Tenerifére a tél elől. Bea azóta is belepirul a magyarázatba: „A jól nevelt úrilány helyét minden átmenet nélkül egy kalandvágyó csaj vette át, akit addig nem is ismertem, ráadásul még a szüleimnek is füllentenem kellett – frászt kaptak volna, ha az igazsággal állok eléjük.”
Negyven fölött mindenképpen bájos azon izgulni, hogy mit mondjon otthon az ember lánya, cseppet sem lenne viszont meglepő amiatt aggódni, hogy milyen lesz egy hetet egy ismeretlennel tölteni – ez utóbbi azonban valahogy fel sem merült, főként, mert mindketten különösebb várakozások nélkül vágtak bele a nyaralásba. Ezt ígéretek helyett 3–4 hetente újabb – a változatosság kedvéért már dániai – találkozók, majd egy teljes hónapig tartó autós Európa-túra követte, mire mindkettejüknek feltűnt, hogy jócskán túl vannak a barátságon. Időközben Bea gondolatai a munka helyett is egyre inkább északon jártak, amikor Christian hirtelen pánikba esett a távkapcsolat reménytelensége miatt. Magyar nyelvterületen dánként boldogulni bonyodalmasabbnak tűnt, mint fordítva, így Bea döntött, és csomagolt – mindezt anélkül, hogy bárki is újrakezdési biztosítást kínált volna a repülőjegy mellé.
Fejvadászként a tapasztalat és az intuíciók mellett egy dolog számít igazán: a kapcsolati tőke és a piacismeret – Bea ezen a téren márpedig a nulláról indult Dániában. Mindkettejük számára újdonság volt viszont az a halászfalu Koppenhágától 15 kilométerre, ahol karnyújtásnyira van a tenger és a kikötő, és ahol a két, budapesti illetőségű macska is megtalálta a számításait. A drag?ri házat egyelőre közösen bérlik, de úgy eluralkodott rajtuk az állandóság érzése, hogy nemrég tavat ástak a kertben az odaálmodott tavirózsáknak – a barátaik így már csak a toronyórát reklamálják az idillből aranylánccal. Mást már nem is igen lehet, mert Bea időközben el is helyezkedett: külső tanácsadóként dolgozik a szakmájában. A tökéletes összképhez a helyiek nyitottsága is kellett: Christian örökbefogadott gyerek, ahogy kicsit már Bea is az a dánok között. Bringázik, sportol, fesztiválozik, kertet ás, és tavat épít – nyugdíjas ritmus, így hívja. A végére már csak a szabadkozás marad: unalmas történet az övé, bárkivel megtörténhet…

Szöveg: Orosz Sára
Fotó: Sárosi Zoltán, Christian Willesen
Stylist: Laczkó Mónika
Smink: Békefi Zsóka
Haj: Krepsz Gábor

A folytatást keresd a decemberi Marie Claire-ben.

[Marie Claire, 2010. december]