Emberek a természet közelében. Csodabogarak, vagy megelőzik a korukat? Egy biztos: kiegyensúlyozattnak tűnnek, és talán boldogabbak is az átlagembereknél. De vajon élhető ez az életforma az ezredforduló után? Megteremthető az egyensúly a természetközeli és a civilizált életmód között?
Kopp, kopp, esik az eső. Rá a tetőre, majd onnan szépen lecsorog a csatornavezetékekben egy csőrendszeren keresztül a földbe, ahol egy tartály összegyűjti. Ha valaki a házban zuhanyozni szeretne, beindul egy szivattyú, s az esővíz immár mosdóvízként szolgál. A lecsorgó szennyvíz sem csatornába ömlik: gyökérzónás tisztító van az udvarban, ami azt jelenti, hogy ezt az anyagot a növények hasznosítják. Jól látszik, hogy a zóna fölötti tuják legalább tíz centivel magasabbak szomszéd társaiknál, s a színük is zöldebb valamivel.
Eger fölött, a várostól jó pár kilométerre, a Noszvaj irányában elterülő szőlődombokon járunk: a környéken főként pici hétvégi házak, apró borospincék bújnak meg. Az egyik nagyobb, frissen cserepezett házban lakik Krüzsely Gábor festőművész. „Ökomódon” él: fával fűt, esővízzel főz és mosakszik, az autóját gázzal üzemelteti. Egyetlen „luxusa” az áram: mivel a munkájához rengeteg fényre van szüksége, s olykor éjszaka is dolgozik, nem bízhatta magát aggregátorra, netán a szél vagy a nap energiájára, az ő háza is a várost ellátó hálózatra csatlakozik.
A harmincas éveiben járó, nemzetközi hírű festő a ”80-as évek végén Ukrajnából érkezett Magyarországra: ott az ungvári iparművészeti, itt az egri tanárképző főiskolán tanult. A barokk városban évekig albérletben lakott, és megpróbált a képeiből megélni. Egyszer beütött a szerencse: bekopogott egy pesti, Váci utcai galériába, a tulajdonosnak megtetszettek a képei, s még abban a hónapban el is adott belőle négyet. „Ez volt a kezdőtőkém, ebből a pénzből vettem meg itt a hegyen a kis hétvégi házat, amit aztán átalakítottam” – meséli. A kis kandallóban közben halkan pattog a tűz, az igazi meleget azonban a fal mögé bújtatott fatüzelésű kazán adja. Gábor egy darabig maga vágta fel a hasábokat, aztán egyszer megijedt: mi lesz, ha úgy elmereng közben a gondolataiban, hogy véletlenül lecsapja az egyik ujját, és többé nem tud festeni? Azóta felvágva rendeli a tüzelőt, így biztonságosabb.
|
Az elsők * A világ első modern ökofaluja 1931-ben épült Izlandon (Sólheimar). * Európa vezet az ökotelepülések számát illetően (138), a további sorrend: Észak-Amerika (110), Latin-Amerika (58), Ázsia (52), valamint Afrika és a Közel-Kelet (21-21). * Az Egyesült Államok 14-szer nagyobb arányban veszi igénybe a természet javait, mint amennyi indokolt lenne, ezzel az első helyen áll a világ országai között. Az amerikaiakat a hollandok követik tizenkétszeres szorzóval. A magyar arány négy-ötszörös. Ebbe a komplex fogyasztási kosárba egyebek között a felhasznált benzin, az áramfogyasztás, a ruházkodás és a fűtés tartozik. |
Bevallja: nem „született” ökogondolkodású. Panelházban nőtt fel, természetesnek tartotta, hogy központi fűtés van, és ha tekert egyet a csapon, jött a meleg víz. Egerben is először a kényszer vitte rá arra, hogy távol a várostól olyan házat építsen, amely saját magát látja el vízzel, meleggel. Ám később megszokta, ma pedig már természetesnek tartja, hogy nem folyatja órákig a vizet, ha mosogat vagy épp fürdik. „Itt megtanulja az ember, hogy a víz a legnagyobb érték. Ha hetekig nem esik, akkor lajtos kocsival kell felhozatni a hegyre a vizet: ez nem olcsó mulatság. Így inkább megtanultam beosztani azt, ami van, s ma már akár egy szivattyútartálynyi, azaz negyven liter vízzel is tudok tusolni úgy, hogy tiszta és nett leszek” – mondja csibészes mosollyal. Ha nem muszáj, nem jár autóval, inkább legyalogol a pár kilométerre lévő egri belvárosba. Így nem szennyezi a környezetet, s miközben sétál, gondolkodik és megfigyel. A hegyen leginkább olyan emberek a szomszédjai, akik a társadalom perifériájára szorultak, elszegényedtek, elvesztették a lakásukat, és kénytelenek egy borospincényi helyen meghúzni magukat. „Tudom, hogy vannak, akik csodabogárnak tartanak. Kicsit talán ki is néznek maguk közül, hisz jobb körülmények között élek, és önként vállaltam az itteni életet. Vannak köztük bájos figurák – az egyik férfi például Van Goghra hasonlít, magamban így is neveztem el.” Gábor barátnője Budapesten dolgozik egy multinacionális cégnél. Amikor hétvégén találkoznak, ő is más világba csöppen az egri szőlődombokon. Mindkettőjüknek természetes ez az életforma, ám annak a fordítottja is. A festő a napi munkájához használja az internetet, ezen küldi képeinek fotóját a galériákba, levelez vagy épp repülőjegyet foglal. Sokat utazik a fővárosba, ilyenkor a civilizáció másik áldását, az autót is gyakrabban használja. De a vizet – akárhol jár – sehol nem pazarolja.
Kényelmesen, mégis egyszerűen élni
Gyűrűfű, Visnyeszéplak, Gömörszőlős, Máriahalom, Somogyvámos, Kishantos, Galgafarm – olyan magyarországi ökofalvak, amelyek a fogyasztói társadalom pénzközpontú világa és a természet rombolása helyett az egyszerű, környezettudatos, mértékletesebb és lelassultabb életmódot választották. A civilizáció kényelméről – áramról, meleg vízről, fűtésről – nem mondanak le, de alternatív módon igyekeznek azokat helyettesíteni. Természetes alapanyagból, szalmából, sárral kevert ágakból, vályogból építkeznek, a házakat napelemekkel szerelik fel, a hulladékot komposztálják, újrahasznosítják. Organikus, maguk termesztette zöldséget és gyümölcsöt esznek, és állatokat tartanak, amelyek tejjel, hússal, tojással látják el őket.
Van azonban egy ökofalu, amely kilóg a sorból: a Tata melletti Agostyán-Ágostonliget. Ez egyfajta „tanulótelepülés” vagy ahogyan ők nevezik magukat: az ökofalvak előszobája. Aki ide eljön, elsajátíthatja mindazt a tudást, amire később egy természetes életforma eléréséhez szüksége lehet. Az ötlet, hogy a várostól néhány kilométerre lévő erdős, rétes területen egy ilyen mintaéletmódot alakítsanak ki, Cumpf Attila hivatásos természetvédő-humánökológustól származik. Ő kezdte el a rendszerváltás idején a családjától kapott és a mások által megvételre felajánlott kárpótlási jegyekből megszerezni az itteni földeket. Ma közel húsz hektáron gazdálkodnak: erdőket gondoznak, ősi búzaféléket, más gabonákat termesztenek, vaddisznóval keresztezett mangalicát, kecskét, lovat, aprójószágot nevelnek. S persze embereket is, a maguk módján. Akkreditált képzésükön óvónőknek, általános és középiskolai tanárok százainak mutatták már meg, miként lehet békességben és boldogságban élni a természettel, hogyan lehet a magunk hasznára fordítani annak erejét. A pedagógiai program Labanc Györgyi érdeme: ő korábban Budapesten, a Fővárosi Pedagógiai Intézet Gyakorló Óvodájában óvónőként dolgozott, közoktatási szakértőként szakmai programokat írt, már a kicsi gyerekeket is az élővilág szeretetére igyekezett rávezetni. Később örömmel csatlakozott Attilához, hogy együtt valósítsák meg álmaik faluját a Gerecsében, Tata határában.
Szöveg: Doros Judit
Fotó: Simon Márk
A folytatást keresd az áprilisi Marie Claire-ben.
[Marie Claire, 2008. április]
