Tolerancia lépésről lépésre

2013. július 22.

Tanárképzős koromban több alternatívnak nevezett pedagógiai módszerrel is megismerkedtem, ám igazán egyiknek sem váltam akkora rajongójává, hogy elképzeljem, a saját gyerekem is ilyen vagy olyan módszerű iskolába jár majd. Ez a véleményem az Ec-Pec Alapítvány programjának ismeretében megváltozott.

„Szervusz Lala, örülök, hogy jókedved van, szép jó reggelt kívánok” – kezdi a köszöntőláncot Ani néni, avagy Hundzsáné Tarjáni Anna a harmadik osztályban. „Szervusz Ani néni, én is örülök, hogy jókedved van, szép jó reggelt kívánok” – válaszol Lala, majd továbbfordul a következő gyerekhez, és már jöhet is az újabb köszöntő. Így indul egy átlagos reggel az Esztergomi Arany János Általános Iskolában, ahol a Lépésről lépésre (LL) pedagógiai program működik. Nincsenek feszengő és álmos gyerekek, pedig fél nyolcra bent kell lenniük, és már túl vannak a hiányzók ellenőrzésén is. Aztán ülnek, várnak, és közben játszanak, beszélgetnek, olvasgatnak. „Nemrég el kellett mennem valahova, a helyettesítő tanár sem tudott bejönni, és a kollégák 11 órakor vették észre, hogy az osztályban három órája nem járt tanár” – meséli büszkén Ani néni, az egyik első olyan tanító, aki 1994-ben a Soros Alapítvány által támogatott Open Society Institute által kidolgozott program kísérleti megvalósításába belekezdett. Akkor egyetlen osztályban indították el az integrációra fókuszáló oktatást, azóta az iskola teljes alsó tagozata, nyolc osztály is e szerint a módszer szerint tanul.

Teknősbéka a tevékenységközpontban

Az első, ami feltűnik, a tanterem elrendezése. Nincs tábla, helyette a falra ragasztott, kézzel írt hetirend, üzenetek, jegyzetek és egy flipchart tábla. (Miért is olyan fontos, hogy krétával tudjunk írni?) Az LL osztályokban fel sem vetődik, hogy az oktatás  szigorú rendben történjen: a gyerekek a földön (!), egy szőnyegen ülnek. Ráadásul az egész osztályra vonatkozó feladatokból van a legkevesebb az individuális igényekre építő programban.

A termet a gyerekek magasságához igazódó polcok tagolják kisebb területekre, úgynevezett tevékenységközpontokra – van, ahol néhány pad áll egymással szemben, hogy kis csoportban, párban is közösen lehessen feladatokat megoldani, és van, ahol fotelekben üldögélve lehet elmélyedni egy-egy tevékenységben. A?polcokon olyasmi, amire egy tanítási napon szükség lehet – könyvek, szótárak, tankönyvek, eszközök. Ha ugyanis felvetődik egy kérdés, amelyre adott esetben a tanító néni sem tud válaszolni (és ezt hajlandó beismerni egy kupac kilencéves előtt), a gyerekek felállhatnak az óra közepén, odasétálhatnak, és választ kereshetnek a kérdéseikre. A?teremben laknak állatok (például egy teknősbéka) és növények, a gyerekek maguk gondozzák őket.

Integráció integráció nélkül

Az esztergom-kertvárosi iskolában a gyerekek 32 százaléka halmozottan hátrányos helyzetű, azaz a szülők egyike vagy mindketten maximum nyolc általánost végeztek, így a jegyző gyámügyi intézkedés alá vonta a gyereket. Az LL programot gyakran olyan iskolákban választják a pedagógusok, ahol nagy arányban tanulnak szociális okok miatt hátrányos helyzetű gyerekek, ám jól működik olyan intézményekben is, ahol ilyen problémákkal nem küzdenek. „Az egyik legnagyobb különbséget a hagyományos oktatási formákhoz képest a szülőkkel folytatott intenzív viszony jelenti. Itt az az alapelv, hogy a szülő ismeri a legjobban a gyereket, így a tanár nem azért fordul hozzá, hogy elmondja, milyen gond van vele, hanem, hogy megkérdezze, mitévő legyen egy problémás helyzetben, vagy azért, hogy megdicsérje a gyereket. Ez nagyon fontos volt a roma szülőkkel való viszonyban – ők voltak a leginkább meghatódva attól, hogy a tanárok ilyesmivel fordultak hozzájuk. És persze adódnak humoros epizódok is, az egyik anyuka például azt javasolta, hogy keverjek le egy nagy pofont a gyereknek, ha valami gond van vele” – meséli Ani néni.

Az Ec-Pec Alapítvány további programjai Toleranciaprogram:
Célja, hogy képzésekkel és tréningekkel segítse elő a tolerancia minél szélesebb körű elterjedését. A képzések elsődleges célcsoportja sok éven keresztül az oktatás területén dolgozók köre volt, mára azonban más szférákban is tartanak hasonló képzéseket (szülőknek, gyerekeknek, szociális munkásoknak, újságíróknak).

Munkaerő-piaci (re)integrációs program:
A foglalkoztatási esélyegyenlőség szempontjából hátrányos helyzetű személyek munkaerő-piaci (re)integrációját támogató program célja, hogy oglalkoztathatóságot javító ismeretbővítéssel, készség- és képességfejlesztéssel javítsák elhelyezkedési esélyeiket.

Az integrációt persze nemcsak a családokkal ápolt jó viszony teszi lehetővé, hanem az is, hogy igazából nincs irányított integráció: nincs speciális oktatási mód, forma, különóra, csoportosítás arra, hogy a bármilyen okból hátrányos helyzetű gyerekek felzárkózzanak. Itt mindenki egyenlő, mindenkiről azt feltételezik, hogy a többiekhez viszonyítva azonosak a képességei, és ha ez véletlenül nem így lenne, az órákon folytatott egyéni vagy kis csoportos munka során elég figyelem jut rá, hogy ne érezze, le van maradva. És mivel a program másik lényeges eleme a közösségépítés, a gyerekek egymásnak is segítenek. Tarjáni Anna szerint a program igazi csapattaggá nevel, így tűnnek el a fejlődési vagy szociális okok miatti lemaradások a gyerekek között.

Kicsöngetnek. Automatikusan felállnék. Ezzel teljesen egyedül vagyok a tanteremben – a gyerekek és Ani néni ülve maradnak. Az LL osztályokban nem a csengő, hanem a tanulási ritmus, a tevékenységek vagy a gyerekek fáradtsága dönt az óra végéről.

„Itt embernek érzi magát a pedagógus”

„Gyertek, angyalkák, gyertek, lelkecskéim” – szólítja a gyerekeket Szabó Lászlóné Marika, aki egykor szintén az elsők között csatlakozott az LL programhoz. Most elsős osztályt tanít Esztergomban. „1996-ban az ragadott meg a programban, hogy az egyéni elképzeléseimet jobban meg tudtam valósítani, mint a hagyományos rendszerben – meséli Marika néni. – Én kétszer ugyanúgy még sosem tanítottam egy betűt, mindig a gyerekekhez alkalmazkodom, és ez nem hagy beszűkülni.” Tarjáni Anna egyetértően nyilatkozik a kezdetekről: „Amikor 1994-ben a Soros Alapítvány képzésén 11 iskola tanáraival közösen részt vettünk, meg voltam döbbenve, hogy így is lehet tanítani. A legszembetűnőbb különbség a gyerek és a pedagógus viszonyában van: azzal, hogy például együtt ülünk a földön, azonos szemmagasságban, én nem főnök vagyok, hanem inkább segítő, falkavezér.”

Pap Sára, a programot koordináló Ec-Pec Alapítvány ügyvezető igazgatója elmondta, jelenleg is zajlik a felmérés, hogy az országban hány óvoda, iskola, de leginkább hány tanító használja a módszert. Az idők során az alapítványnál rájöttek, az oktatási program önmagában nem elég, hogy a szülők, pedagógusok előítéletein változtassanak, így egyik programjuk követte a másikat (lásd keretes írásunkat fent).

„A tanári hivatásra születni kell, ez az LL programban nyilvánvalóvá válik – próbálja a normális iskolai folyosói hangzavarban kifejteni Ani néni, ahogy a felső tagozatosok között szlalomozunk, akik legszívesebben ki sem térnének a fényképezőgép elől. – Ehhez kreativitás kell, mi találjuk ki, egy adott tanagyagot milyen keretek között tanítsunk, nem lehet rutinból csinálni. Szenzációs projektjeink voltak az évek során – meséli, és ezzel arra utal, hogy az LL programban tematikus keretek között tanítják a Nemzeti Alaptantervben előírtakat. Tavaly például az ”56-os projekt keretein belül a negyedikes gyerekekkel megnézték a Tanút, kosztümöket, tárgyakat gyűjtöttek, hogy a gyerekek jobban megértsék a történelem-tananyagot. – Persze minderre az állami költségvetésből nem futja, úgyhogy mi is pályázunk.”

Egy fecske is csinálhatna nyarat

„Baj viszont, hogy nálunk ez a program csak az alsó tagozatban létezik, hiszen iskolaotthonos formában lehet alkalmazni, amikor mindent két pedagógus tanít. Felső tagozatban, ha csak egy-egy tanár foglalkozik ezzel, már nem működik. De azért egy LL osztályban indult gyerekben mindig megmarad a tanulás iránti igény” – teszi hozzá Ani néni.

Pap Sára is sajnálja, hogy itthon az LL program nem része a hivatalos tanító- és tanárképzésnek. „Nálunk az előítéletek kezelése sem része a pedagógusképzésnek – meséli Sára –, így előfordulhat, hogy mondjuk valaki egy jól szituált Balaton környéki településről bekerül egy alföldi iskolába, és fogalma sincs, mihez kezdjen a szegénységből adódó problémákkal.” Sára szerint az LL program jó példa arra, hogy van esély az integrációra, legyen szó mélyszegény, szociálisan hátrányos helyzetű vagy roma gyerekekről, igaz, ez sok pénzbe és főleg rengeteg tanári munkába kerül.

További információ:
Ec-Pec Alapítvány
Cím: 1072 Budapest, Rákóczi út 22.
Telefon: 06.1.486.2850
E-mail: ecpec@ec-pec.hu[1]
Honlap: www.ecpec.hu[2]
Számlaszám: 10700347-25282201-51100005

Szöveg: Papp Bojána
Fotó: Reviczky zsolt

[Marie Claire, 2009. március]

References

  1. ^ ecpec@ec-pec.hu (marieclaire.hu)
  2. ^ www.ecpec.hu (www.ecpec.hu)

‘),