Török Ferenc, a jóképű harmincas filmrendező a Moszkva tér, a Szezon és a hamarosan bemutatásra kerülő Overnight után újabb „generációs” mozit készít: „Anyám a múzsája a következő filmemnek.” A filmrendező nőkről, szerepekről és családról mesél a Marie Claire olvasóinak.
Vajon mit csinál egy filmrendező, amikor nem rendez? A válasz egyszerű: fejben dolgozik tovább. A látszólagos semmittevések, kávézások és beszélgetések lelassult tempója mögött a következő film képzeletbeli tekercsei forognak tovább. Egy szeptemberi délutánon találkoztam Török Ferenccel és feleségével új, „frissen költözött” budai lakásukban. Megérte felgyalogolni a századfordulós, árnyas bérház legfelső emeletére – hűvös erkély, régi bútorok és finom kávé illata fogadott. A dobozokból nemrégiben kivarázsolt, félig kész konyhában ültünk le, s míg a kávét iszogattuk, kiderült, hogy Feri az átmeneti időszakot is jól hasznosítja. Miközben új filmje forgatókönyvén dolgozik, gyereket nevel, bevásárol, vagy éppen konyhát épít…
Forgatókönyvet írsz egy nőről. Meglepő fordulat a több, férfiakról szóló mozi után…
Ebben az is benne van, hogy meguntam ezeket a férfihősöket. Elég nagy a kihívás, hiszen egy olyan női főszereplővel kell azonosulnom, aki idősebb nálam, és egy másik generációban nőtt fel. Anyám a múzsája a következő filmemnek. Az, hogy ez így alakult, talán nem is véletlen: érzelgősebb is lettem, és nap mint nap találkozom a környezetemben olyan apukákkal, akik tök jó fejek, nevelik a gyereküket, de már a második vagy a harmadik házasságban élik túl önmagukat. Ezekben a helyzetekben valahogy mindig az egyedül maradt anyámra gondolok, vagy azokra a nőkre, akiket otthagytak, és akkor, amikor már nagyon nem olyan könnyű új életet kezdeni. Az új filmem is egy családi konfliktusról szól. Egy elhagyott ötvenes nő áll a középpontban harmincévnyi boldog házasság után. Nagy lehetőség ez a szerep egy színésznő számára, igazi jutalomjáték.
Tehát már konkrét színésznőben gondolkodsz.
Két-három név pörög ilyenkor az agyamban. De többnyire a gyártási szakaszban dől el biztosan, hogy ki lesz a főszereplő. Sokszor vagyok úgy, hogy valakire összpontosítok, de aztán az utolsó pillanatban mindent felrúgok, mert azt gondolom: „Hú, az úgy mennyivel érdekesebb lenne, mert eddig én szőkének gondoltam, de mennyivel vadabb egy vörös színésznővel.” Az Overnight forgatókönyve és forgatása hihetetlen energiákat szívott le belőlem. Megérteni például azt, hogy most jó vagy rossz, hogy esik a BUX, aztán mindezt érthetően megcsinálni. Iszonyú feszülés volt. A Szezonnál a vendéglátóipart kellett feltérképeznem, az is kemény meló volt. Most valami teljesen egyszerűt akarok bemutatni. Férj-feleség, fiú-lány, szóval minden a lehető legegyszerűbb felállásban…
Azt mondtad, édesanyád története inspirált, vagyis ez a film akkor a te életedről is szól.
Igen, ez igaz, ezerszer végiggondoltam, nyilván ez a munka egyfajta önterápia is lesz. A pszichém sokkal mélyebb rétegeivel kell játszanom most, mint a korábbi filmjeimben. A színészválasztás sem lesz persze egyszerű. Korábban már dolgoztam Eszenyi Enikővel és Bánsági Ildikóval, remélem, a következő mozinál sem fogok félni attól, hogy nálam idősebb generációhoz tartozó színésznőkkel forgassak. Az ebből adódó újfajta rendező-főszereplő viszony is izgat, abszolút inspirál.
Mitől tartottál velük kapcsolatban?
Attól tartottam, hogy nem vesznek majd komolyan. Kérdés volt számomra az is, hogyan fogok például egy Kossuth-díjas színésznőnek harmincévesen a világ történéseiről mesélni, miközben már végigdolgozta a legkomolyabb színházakat, és számos rangos filmes munkában is részt vett. Sokáig abban a tévhitben éltem, hogy egy női vagy férfikaraktert elegendő belülről ábrázolni. Bele kell bújni a szereplő bőrébe, és gyerünk… Persze nők esetében ez mindig nehezebb. Hiszen a férfiegómat női karaktereknél nem hasznosíthatom. Aztán később rájöttem, hogy mindez sokkal árnyaltabb. szituációkban és viszonyokban kell gondolkozni, és nem saját magamat kivetíteni a szereplőkre. Egy erős nőt egy zavart férfimosoly sokkal jobban jellemez, mint egy makrancosan becsapott kocsiajtó.
Egy elhagyott ötven év körüli nőt szerinted milyen előítéletek vesznek körül?
Egy ilyen nő a világ szerint halálra van ítélve. Nincsenek igazi sanszai.
Marad a Botox?
Szerintem a Botox nem lehetőség. Az új történetben a sztereotípiák ellen megyek. Azt próbálom majd megmutatni, milyen az, amikor valaki mégis úgy érzi, még nem zárult be minden körülötte. A történetben a család, az anya és a kamasz fia végül egymásra találnak.
Szöveg: Kovács Gabriella
Fotó: Sárosi Zoltán
A Marie Claire októberi számának 58. oldalán kiderül, hogy Török Feri nem mindig jött ki az édesanyjával, és hogy miként készül – immár harmadik – gyermeke születésére.
[Marie Claire, 2007. október]
‘),
