Utazócirkusz – A kulisszák mögött

A tűző napon állok egy miskolci hipermarket parkolójában, egy csapzott láma gyanúsan fixíroz. Állatkerti élményeim szerint köp, az sem nyugtat meg, hogy ez a példány végtelenül kiegyensúlyozottnak tűnik. Az egyik lakókocsiban a krokodil melletti méretes dobozban végeláthatatlan óriáskígyó pihen két darab nyusziformájú dudorral a testén. A másikban kávé készül a bohócnak: belefáradt a vattacukorgép javításába.
A Hungária Cirkusz Miskolcon állomásozik. Artista vezetői Wertheim Carmen és Ádám Henrik hat éve házasok, mind a ketten sokadik generációs cirkuszosok, a nagy artistaklánok szülöttei. „Nincs még egy ilyen házaspár, mint mi, a gyerekeinkben egyesül majdnem az összes nagy cirkuszos dinasztia. Az én oldalamról a Wertheim, a Richter és a Donnert családok, a férjem oldaláról az Ádám család” – a 25 éves Carmen láthatóan nagyon büszke a családfájára. A miskolci előadásban hulahoppkarika-, illúzió- és egyensúlyozó számmal lép fel. Gyerekkoruk óta ismerik egymást: Carmen nyolc-, Henrik tizenkét éves volt, amikor először dolgoztak együtt a porondon. „A férjem egykerekűn biciklizett, én az apukám nyakában ültem, aki pedig egy másik egykerekű tetején” – meséli Carmen. Ő négy-, Henrik hatévesen kezdte a fellépéseket.

Nem vándor, hanem utazó
Az utazócirkuszosok – akik a vándorcirkusz kifejezést ódivatúnak tartják – szezonja az első napsütéssel, március 15-én kezdődik, és októberig tart. A gyerekek iskolaköteles korukban a szezon idején az éppen aktuális helyszínen járnak iskolába, Carmen több mint száznyolcvan általános iskolában fordult meg. „Volt egy beírató könyvem, azzal reggel bementem az igazgatóhoz, és egy-két napig vagy hétig oda jártam. Tanulás kevés volt, mert a gyerekek is, a tanárok is csak velem foglalkoztak, zsonglőrködtem nekik almával, tanítottam néhány trükköt. Év végén mindig osztályozóvizsgákat tettem. Két osztályt a gimnáziumból is elvégeztem, de aztán jobban érdekelt a munka” – meséli Carmen, aki imádja a szép fellépőruhákat. A flitterekkel kapcsolatos mániákussága ragadós, ahogy a hálószobában az ágyra teríti a kedvenc darabjait, nemcsak a vattacukor állandó közelségét, hanem a csillogást is elirigylem tőle. Az utazók közül neki van a legtöbb ruhája, körülbelül száz darab. Minden télen újakat varr, az alapanyagot fürdőruhák, fehérneműk, laza muszlinok, fénytörő gyöngyök és csillogó kagylóhéjak képezik. A smink, a haj, egyáltalán a megjelenés alapvető fontosságú, a külföldi cirkuszokban súlyos pénzlevonás jár a lyukas harisnya vagy a nem eléggé elegáns, szélfútta frizura miatt.
Miskolc előtt az Ádám család által fenntartott Colorado Cirkusz fellépésén jártunk a hűvösvölgyi Nagy-réten. A Colorado kígyós artistája, Téli Tímea terhes, ezért kívülről figyeli a műsort. Másfél éves kisfia beszélni még nem tud, de már a fellépők között áll. A kis Vili az apjáéval megegyező hófehér öltönyben, apró ostorral üldözi a pónikat. A cirkuszban mindenki multifunkcionális, a szájával megdöbbentő ügyességgel apró labdákat köpdöső artista szolgál ki a büfében, majd az előadás után a székek rendezésében is segít. Magyarországon körülbelül tíz (összehasonlításképpen: Németországban több száz) utazócirkusz van, amelyek mindegyike egy családhoz tartozik. A gyerekek hamar munkába állnak, először Vilihez hasonlóan csak a cukisági faktort erősítik, aztán saját számokat tanulnak. A „beleszületettek” nem járnak artistaképzőbe, csak a munkájukhoz szükséges papírokért mennek be diplomázni.
A kétórás előadás változó színvonalú. Ahhoz túl hosszú, hogy teljesen lekösse a gyerekeket, így bár telt házzal kezd a produkció, negyed házzal végez. Váltják egymást a kortárs táncművészeti előadáson is helytálló légiartista-számok és a kínosan egyértelmű bűvésztrükkök. Kedvencem a tűzokádó fakír, aki az előadás közben porondtakarítóként és jegyszedőként is feltűnik. Azzal mindenki egyetért ebben a szakmában, hogy a bohóc helyzete a legnehezebb. „Ha valaki elront egy egyensúlyozó számot, vagy a póni nem ugorja át az akadályt, nyugodtan ki lehet javítani. A bohócnak viszont csak egy lehetősége van, a poén vagy elsül, vagy csúnyán beég.”

Család mindenek felett
Ez a világ hierarchikus, a külvilágtól eltérő szabályok szerint működik. A család mindennél fontosabb, mindenki pontosan tisztában van a legtávolabbi unokatestvérek hollétével, produkciójával. A másik rendezőelv maga a produkció. „A sztárgázsi a reklámszámokért jár, azokkal hirdetjük a cirkuszt. Egy elefánt- vagy oroszlánszám akár napi több százezer forintot is hozhat az idomárnak. Ezek a vadállatszámok itthon szinte megfizethetetlenek, alig akad valaki, aki képes kitermelni ennyi pénzt ezzel a munkával. A publikumot az állatok érdeklik a legjobban” – mondja az egyik artista. Az állatvédők is rájuk koncentrálnak, az előadásokon gyakori az ellenőrzés és a bírság is. Az biztos, hogy nem könnyű az állatok dolga, nem szívesen lennék például teve egyik magyar utazócirkusznál sem. Kellemetlen lehet egy kietlen, szűkös lakókocsiban hetente nekivágni a világnak, hogy aztán ötszáz forintért visítozó kisgyerekeket ültessenek a púpjaim közé.
Résen vannak a gyermekvédők is. Tavasszal az egyik cirkuszból bilincsben vitték el a késdobálót, mivel hatéves lányát állította ki. Bíróság elé kerül, de a cirkuszosok nem értenek egyet az eljárással. „A kívülálló ezt nem értheti. A kislány könyörgött a szüleinek, hadd lépjen fel. A késdobálók soha senkit nem sebesítenek meg, olyan rutinjuk van, hogy nincs sérülés. Ennyi erővel azt is el lehetne vinni, aki átmegy a gyerekével a piroson” – mondja az egyikük.

Szöveg: Munk Veronika
Fotó: Járdány Bence

A folytatást keresd a júliusi Marie Claire-ben.

[Marie Claire, 2009. július]