Fából vaskarika lenne, ha valaki hasznot szeretne hajtani egy jótékony céllal alakult cégből? Vajon lehet egyszerre társadalomtudatos és nyereséges egy hazai vállakozás? Igaz, jelentős befektetést igényel, de a szállodatulajdonos, a dizájner és az egykori termelésvezető is azt mondja, a szociális biznisz kifizetődő.
Első pillantásra semmi nem különbözteti meg a Hotel Pandát egy tetszőleges négycsillagos szállodától: mosolygós recepciós fogad, aztán egy felszolgáló siet megkérdezni, iszom-e valamit. Először akkor tűnik fel, hogy valami máshogy működik, amikor negyedszer is megköszöni, hogy kértem egy kávét – ennyire kedvesen máshol nem szokták a rendelést felvenni.
Tavaly áprilisban nyitotta meg kapuit a pasaréti szálloda, ahol a munkatársak 95 százaléka megváltozott munkaképességű, azaz leszázalékolt, siket vagy gyengén halló, súlyos pszichiátriai betegségben szenved vagy kerekes székes. „35 éve kezdtem dolgozni, akkor még semmit nem lehetett érzékelni az előítéletességből, ez a rendszerváltás után kezdődött – meséli Szolcsek Gyuláné, Irén, a hotel könyvelője. – Most viszont érdekesen néznek rám egy állásinterjún, ha egyáltalán visszahívnak.” Hasonló tapasztalatokról számol be Kis Anita, a hotel értékesítési vezetője, akinek jobb kezét művégtag pótolja.
„Ezt csak fekete humorral lehet kibírni – mondja Hegyi László recepciós, és ezzel váltótársa, Kléger Róbert mélyen egyetért. – Volt egy kolléganőnk, aki az egyik nap azért nem jött be dolgozni, mert a macskája depressziós lett. Teljesen megváltoztatja az ember személyiségét a sok gyógyszer.” László nyolc éven át heti öt napot dolgozott portásként egy állami szociális foglalkoztatóban. „Úgy éreztem, hogy az az intézmény egyáltalán nem értünk működött. Itt viszont valódi munkát végzek.”
„A koncepciót Ádám, egykori iskolatársam inspirálta. Agydaganat miatt leszázalékolták, neki akartunk segíteni. Sok helyre elkísértük, nem akartuk, hogy kihasználják, vagy rosszul bánjanak vele” – mondja Kocsy Béla, a szálloda igazgatója. Az eredetileg villanyszerelő, a hotelben szakácsként dolgozó Ádám is azt meséli, hogy volt olyan munkahelye, ahol vakokkal és gyengén látókkal együtt apró gyöngyszemeket számoltattak velük. „A vakok egyébként profik voltak, nekik érzékenyek az ujjaik. De én, aki homályosan látok a daganat miatt, fél óra után rosszul lettem.” A szálloda igazgatója – miután kidolgozta a szálloda ötletét, és megszerezte a szükséges engedélyeket – eldöntötte, hogy kibővíti az ötletet, és több megváltozott munkaképességű alkalmazottat is felvesz.
„Amikor meghirdettük az állásokat, rengetegen jelentkeztek. A felvétel után mindenki részt vett egy tréningen, ahol leginkább önbizalmat szereztek, meg egy kis angol tudást. Ha az eredetileg tervezett munka nem ment, új elfoglaltságot kerestünk az alkalmazottaknak.” Ádám például az adminisztrációs részen kezdett, innen került a konyhára, mert hamar rájött, hogy főzni jobban szeret, mint a számítógép előtt üldögélni. „Az egészben az a legjobb, hogy visszatért az önbizalmam, és hogy értelmes munkát végzek. Eddig még senki nem mert panaszkodni a főztömre” – mosolyog cinkosan.
A szálloda működésében nem csak az az egyedülálló, hogy négycsillagos minőségben ilyen nagy arányban foglalkoztatnak megváltozott munkaképességűeket, hanem az, hogy várhatóan nyereséges is lesz. Kocsy Béla elmondta, hogy a (piacképes) munkabérek 60–70 százalékát teszi ki az állami normatíva, a többi az üzemeltetésből jön be. Megtekintjük a hazánkban egyedülálló szaunát is: tíz centiméterrel megnagyobbították az ajtónyílást, így kerekes székkel is be lehet férni. „Nem mondhatni, hogy nagy beruházás volt, de ilyen még sincs máshol” – mondja az igazgató.
„Igaz, sokkal több pénzre volt szükségünk az elején – mintegy 30 százalékkal nagyobb volt az összbefektetésünk, és a felkészítési idő is kétszer-háromszor hosszabb, mint máshol, hiszen mindent aszerint kellett kialakítanunk, hogy a munkavégzés lehetséges legyen –, de megérte. Az alkalmazottak például sokkal lojálisabbak a céghez, és ez nem csupán emberi, hanem üzleti szempont is. Megéri ebbe pénzt fektetni.”
Valóra váltható utópiák
Faramuci helyzetnek, akár kizsákmányolásnak is tűnhet a gondolat, hogy egy gazdasági vállalkozás a mások elesettségére, hátrányos helyzetére, szegénységére, kisebbségi voltára épülő tevékenységből, szolgáltatásból vagy termékből éljen meg. Pedig minden vállalkozásnak alapvető célja, hogy fenntartsa önmagát, innovatív legyen, és értékeket hozzon létre – miért ne tehetné mindezt úgy, hogy közben segíti, támogatja a leginkább rászorultakat?
„Két nagy típus létezik az ilyen vállalkozókból – mondja Matolay Réka egyetemi adjunktus, aki évek óta oktatja a Corvinus Egyetemen a társadalmi vállalkozások tárgyát. – Az egyik csoportba azok tartoznak, akik maguk is érintettek, a másikba pedig azok, akik szakértői valamilyen társadalmi problémának. Általában igaz, hogy erős a belső motivációjuk, és ez hajtja őket, emiatt igazán kitartóak. Ugyanez az erő azonban olykor veszélyeztetheti a vállalkozás sorsát: ha a lelkes innovátor kiég, vagy elkölti a családi vagyont, vagy akár képtelen kiengedni az irányítást a kezéből.”
„Amikor elkezdtük, még nem hívtuk magunkat társadalmi vállalkozásnak, bár a tevékenységünk ugyanez volt – meséli Jakab Áron, a Bárka Műhely dizájnere és vezetője. 26 értelmi sérült alkalmazott dolgozik az itteni gyertyaöntő, papírmerítő, fa-, szappan- és szövőműhelyekben. Kezdetben lakóotthont nyitott az alapítvány, amely később terápiás célú foglalkoztató tevékenységbe is kezdett. A műhely azzal kapott lendületet, hogy Jakab Áron annak idején Moholy-Nagy-ösztöndíjasként a termékek dizájnjával kezdett foglalkozni. Azóta egymást követik a változások: profiltisztítás, termékfejlesztés, célcsoport-meghatározás – csupa olyasmi, amit az üzleti életből egy fejlesztő csapat segítségével megtanultak. Létrehoztak egy márkát, a fruit of care-t, amely már igazán a piaci keresletre épül. „Két éve fejlesztjük a márkánkat, szeretnénk, ha tíz éven belül régiószerte ismert lenne, és több tucat más szervezet is csatlakozna hozzánk. Most leginkább a nagyobb cégekre nyitunk a termékeinkkel: ha ők megveszik azokat, nemcsak teljesítik vállalt kötelezettségeiket, de jól is tudják kommunikálni társadalomtudatosságukat” – meséli Áron, én pedig újból elcsodálkozom, mennyire egyszerű, logikus, organikusan fejlődő és hiteles tud lenni egy-egy ilyen vállalkozás.
Kiemelt magyar példák
1. AUTONÓMIA ALAPÍTVÁNY, EQUAL-BRIDGE PROJEKT
A projekt keretein belül munkanélküli helyi roma lakosoknak – 50 főnek – biztosítottak képzést, majd létrehoztak egy asztalos- és kovácsműhelyt, amely ma képzési központként és turistalátványosságként is működik.
www.equal-bridge.hu[1]
2. Retextil Alapítvány
A Retextil Alapítvány 2004-ben alakult Pécsett annak érdekében, hogy terjessze és átadja a háztartási és ipari textilhulladék újrahasznosításának egy speciális és eredeti módszerét. A Retextil olyan technika, technológia, amelynek segítségével háztartási textilhulladékból lakberendezési tárgyakat készítenek. Az alapítvány 24 megváltozott munkaképességű alkalmazottat foglalkoztat.
www.retextil.hu[2]
3. Ízlelő Étterem
A Kék-Madár Alapítvány által 2007-ben megnyitott szekszárdi étteremben fogyatékkal élők dolgoznak, többek között hallássérült szakácsok és kerekes székes felszolgálók. A családbarát vendéglő koncepciója országosan híres lett, leginkább a főztje miatt.
www.izleloetterem.hu[3]
4. Fruit of care
A Bárka Műhely által készített és forgalmazott termékcsalád, amelyet értelmi sérültek készítenek. A 2008 márciusában bevezetett márka társadalomtudatos vállakozásoknak kínál számos céges ajándéklehetőséget, logózást, dizájnolást vagy csomagolást. A vásárlók az interneten és a kézművesvásárokon találkozhatnak termékeikkel.
www.fruitofcare.hu[4]
Szöveg: Papp Bojána
Fotó: Reviczky Zsolt
A folytatást keresd a márciusi Marie Claire-ben.
[Marie Claire, 2009. március]
References
- ^ www.equal-bridge.hu (www.equal-bridge.hu)
- ^ www.retextil.hu (www.retextil.hu)
- ^ www.izleloetterem.hu (www.izleloetterem.hu)
- ^ www.fruitofcare.hu (www.fruitofcare.hu)
‘),
