Bánkuti Zsuzsi, akinek nagy szerepe van abban, hogy a Cirko-Gejzír mozi komoly rajongótábort tudhat magáénak. Aki mindig ott van ugyan a cannes-i fesztiválon, de nagyestélyit még sosem volt ideje fölvenni. Gael García Bernallal viszont már beszélgetett egy buliban, a sarokban ácsorogva.
A Cirkó a világ legizgalmasabb rétegfilmjeit hozza be, olyanokat is, amelyeket a nagy forgalmazók már túlságosan undergroundnak ítélnek.
És most, 12 év után elköszön egy kulcsfigura, a mozi filmbeszerzője. Olyan munkát ajánlottak neked Németországban, amelyről sokan álmodni sem mernének.
Pedig nekem volt a világon a legjobb munkám – illetve inkább szerelem volt ez. Fesztiválokra jártam, szabad kezet kaptam, jobbnál jobb filmeket néztem. De minden egyre nehezebb: az egyetlen független moziként naponta új túlélő-stratégiát kell kidolgoznunk. A nézőknek, a támogatóinknak is egyre kevesebb a pénze.
Elfáradtál.
Igen. De szerencsés pillanatban. Ahogy én, úgy Péter is –a mozi alapító-vezetője, Balassa Péter – szenved egy ideje az egy helyben topogástól. Aztán márciusban végül ő mondta ki helyettem, hogy kinőttem a Cirkót, továbblépni itt és most nemigen lehet. Egy német filmforgalmazó cég pedig célozgat rá egy ideje, hogy ha esetleg külföldön folytatnám a karrieremet… Írtam nekik, és egy héten belül megvolt a helyem a kölni irodában. Születésem óta Pesten élek, imádom ezt a várost. Most érzem először úgy, hogy ki kell próbálni, milyen is az élet máshol.
Amit eddig kicsiben, azt ezentúl nagyban?
Ezentúl is filmek forgalmazási jogát fogom vásárolni, ám ez a német cég néha pénzzel is beszáll a gyártásba, így beleszólhat a filmek alakulásába – a forgatókönyvtől a vászonig. Felelősségteljes dolog forgatókönyv alapján eldönteni, hogy foglalkozzunk-e egy filmmel.
Miért te? Csalhatatlan a filmes ízlésed?
Nem tudom, hogy jó ízlésem van-e. Rengeteg filmet nézek, naponta kettő körül lehet az átlag. Tudom, kik a fontos rendezők, producerek, látom a különleges témákat, a speciális filmkészítési módszereket.
Milyen volt az első fesztivál?
Fél éve dolgoztam a Cirkóban, amikor Péter kiküldött Cannes-ba. Vett nekem ruhát meg cipőt, hogy fel tudjak öltözni…
…ezt most írhatom?
Írhatod. Kimentem egyedül, és egyetlenegy filmet sem láttam. Egyrészt azt sem tudtam, hol vagyok, másrészt megállás nélkül buliztam. Mert hát az ott is úgy van, hogy kapcsolatokat a bulikon lehet és kell építeni. Csak a profik közben filmeket is néznek… Aztán segítettek a kollégák, esténként megmondták, hogy mit kell másnap feltétlenül megnéznem, mire kell és mire nem kell figyelnem. Karlovy Varyban, Locarnóban aztán már jobban ment. A nagy fesztiválok kemény melók. Meetingek, csicsergés, alkudozás, rohangálás a helyszínek között. Amikor idén hazajöttem Berlinből, 21 órát aludtam egyhuzamban.
És beleszoktál a nagyestélyibe?
Az csak az esti vetítésekre kell, és én bizony még egy ilyenen sem voltam. Sosem értem időben haza a szállásomra – amely néha fél óra gyaloglásra volt a fesztiválpalotától –, hogy átöltözhessek estére. Díszvacsorákon persze voltam már – tornacipőben.
Sztárok?
Sétáltam közöttük sokat, de beszélgetni nemigen szoktunk. Gael García Bernallal egyszer azért alaposan kiveséztük a kajakínálatot egy partin ácsorogva, megvolt a véleményünk a buliról, nem volt egy üveg pezsgő sem. És emlékszem, amikor Mundruczóék a Deltával kint voltak a cannes-i szemlén, odamentem a bevonulásukra. Olyan nagyszerű érzés volt. Ők a vörös szőnyegen mentek végig, én pedig oldalt sírtam.
A Cirkóból mi marad?
Az utolsó napomon Péter odahívta a barátainkat, vetítettünk, koccintottunk búcsúzóul. A Cirkó nekem a gyerek és a szülő egyszerre, akit most el kell engednem, de ezután is segíteni fogom, ahol csak tudom.
Szöveg: Lukács Zsolt
Fotó: Trunkó Bálint
Smink: Bánkuti Eszter
‘),
