Wolf Kati –A boldogságfaktorról

Mintha neki találták volna ki az X-Faktort. Sokakat ismer a szakmában, a műsor két énektanára, Myrtill és Orsi jó barátnői. Édesapja zeneszerző, édesanyja karvezető, Katinak szolfézstanárságról van papírja. Szombatonként alázatról és profizmusról tett tanúbizonyságot, a show után a férje és a két gyereke várta haza, miközben anyuka „kereste magában a dögöt”, hogy még dívásabb legyen, hogy üssön és süssön a színpadon, mert ha csak szikrázik, az itt már régen nem elég. „A szerdai X-Faktor-klubkoncerteken a Vastag testvéreket, Nikolast és Norbit olyan rajongóvisítozás fogadta, mint annak idején a Beatlest. Jó, nekünk, nőknek is örültek és tapsoltak, de értem őket, azt is, hogy miért a fiúkra szavaznak többen, hiszen tinilány koromban én is halálosan bele voltam zúgva Pierre Cossóba, abba a fiúba, aki a Házibuli című filmben játszott.” Wolf Kati pár héttel ezelőtti kiesése minden generációt megmozgatott: ezrek sajnálkoznak, és biztosítják kedvencüket a szeretetükről. A legtöbben a Facebook-oldalára írnak, azok az anyukák például, akik karrier és gyerek között ingáznak, és elhiszik Katinak, hogy „nem kell választani, meg kell élni mindkettőt”. Segítség persze kell, de a kudarcot sem nehéz feldolgozni (ha kudarc egyáltalán), „ha szülők, anyós, barátnők és társ várja otthon az embert, és az a sok energia, amellyel a gyerekeim feltöltenek”.
Kati mindig mindenkire mosolyog, és mindenkihez van egy kedves szava. 36 évesen kiforrott személyiség, de sokszor érezte magát 18 évesnek a tehetségkutató versenyen: „Belesimultam a közegbe. Nincs bajom a korommal, nem fájnak a csontjaim, és a kiesés után sem nehezedett meg a lelkem.” Megállapodunk abban, hogy harminc fölött az ember, ha nem is mindent, de nagyon sokat tud a szerelemről – ezt érezni is lehetett a dalokban. Kérdem, hogyan ismerte meg a férjét. „Szerelem volt első látásra”, de többet nem árul el, mondván, a lapok visszaélhetnek az információval, a férjéről meg nem szeretne nyilatkozni. Így állapodtak meg. „Én még nem tudom, hogyan kell okosan nyilatkozni” – mondja visszafogott mosollyal. Mesél az első bulvárszalagcímről, amely miatt összefeszültek a férjével, aztán arról, hogy ők, a versenyzők a műsor sajtósa szerint szinte még civileknek számítanak, nem lehetnek felkészülve a médiaőrületre, amely kezdi őket behálózni.
Kati már nem fog nagyot változni. De nem is kell neki – maradt két lábbal a földön. Nem sírt a kiesés után, miért is tette volna? Szült két gyereket, énekelt eleget, és látott már sokat a világból, sőt a televízióból is, például valóságshow-k és tehetségkutatók csillagainak tündöklését és bukását. Nem érheti meglepetés, és ő különben is hosszú távra tervez. Szakmailag is, emberileg is. „Húsz év múlva is szeretném megtölteni a koncerttermeket, és már most gőzerővel dolgozunk ezen, a legelső és legfontosabb, hogy legyen valaki, aki menedzsel.” Kati mindenesetre megtalálta magában azt, ami ahhoz kell,  hogy mindenki felkapja a fejét, ha a színpadra lép.  
Látszik rajtad, hogy rendben volt a gyerekkorod.
A szüleim a mai napig szeretik és megölelik egymást, ez erős érzelmi töltetet ad az embernek. A gyerekkorom pedig már-már sziruposan-giccsesen szép volt. A szüleimnek köszönhetően minden stimmelt, aminek stimmelnie kellett, két báty, óriási jövés-menés, az anyukám mindennap meleg étellel várt haza. Lázadó tinédzserként szinte irigykedve néztem a világsztárokat, akik vagy Harlem legdurvább negyedében nőttek fel, vagy az utcán, ültek börtönben, drogoztak, és abból a közegből mentette ki őket a tehetségük. Volt idő, amikor egy kicsit azt kívántam, velem is történne már valami, csak egy kicsi olyan, ami nem tökéletes, de csak nem történt. Ma már tudom: úgy volt jó, ahogy volt. Egy olyan alapot hoztam magammal otthonról, amely mindent megad ahhoz, hogy boldog lehessek. Annyira idilli környezetben nőttem fel, hogy azzal foglalkozhattam, ami igazán érdekel. A zenével.
Nálad mintha fordítva történnének a dolgok: a megszokottól eltérően először alapítottál családot, és teremtettél biztos hátországot, hogy aztán 36 évesen – elég későn – egy tehetségkutató műsor segítségével a karrieredet is felfuttasd.
Fiatalon jól elvoltam azzal, ami volt. A különböző zenekarokkal és a fellépésekkel. Egyik sem került a figyelem középpontjába, rendezvényeken játszottunk, én meg nem akartam összetörni magam azért, hogy ez másképp legyen. Magamnak is be kellett vallanom, hogy későn érő típus vagyok. Rájöttem, hogy a család mellett a karrier is fontos. Hogy büszkének kell lennem arra, amim van, és tennem kell azért, hogy ez sokakhoz eljusson. Kisebb karrierépítő próbálkozásaim azért voltak korábban is.
Kisebb próbálkozások? Azok milyenek?
Két évvel ezelőtt készítettünk egy lemezt az édesapámmal, aki zeneszerző, de reklám nélkül senki sem tudott a létezéséről. Szerintem ma már csak kétféleképpen lehet énekesi karriert befutni. Az egyik úthoz rengeteg pénz kell, mondjuk egy befektető, aki fantáziát lát egy előadóban, és nagyon sokat költ marketingre meg reklámra, persze a megtérülés reményében. A másik módja egy olyan műsor, amelyben elindultam. Ez szinte felbecsülhetetlen értékű reklámidőt adott. Persze énekelni azért tudni kell hozzá. (Nevet.)
Két gyerek, egy lemez, állandó fellépések és egy jól működő házasság mellett miért akartál egyáltalán világsztár lenni? Miért fontos, hogy mindenki tudjon róla, hogyan énekelsz?
Aki énekesnek megy, vagy színpadra lép, az magamutogató, tetszeni akar. Aki ezt nem vallja be, az hazudik, vagy álszerény.
Azoknak a zenekaroknak, amelyekkel korábban felléptél, megvolt a közönsége. Az művészetről szólt, éjszakai klubokban énekeltél, főleg táncdalokat, később dzsesszt – a televízióban popdalokat a nagy nyilvánosság előtt, és a „világsztárstátusz” lehetősége volt a tét. Ez a két világ azért elég messzire esik egymástól.
Amit korábban csináltam, azt sajnos sokan lenézik. A televízióban azt mondták, az a csillogás és a valódi sztárság, ami ott van. Ami korábban volt, az meg csak vendéglátózás, zenei „szakmunka”. Ezzel nem teljesen értek egyet, sőt nem szeretem, ha degradálják azt a fajta zenélést. Aki esküvőkre, bálokba, rendezvényekre megy zenélni vagy énekelni, az nagyon keményen megdolgozik a pénzéért, sőt sokszor százszor keményebben, mint az, aki félórás, fél play back műsorokkal szórakoztatja a közönséget. Ezeket a félórás sztárokat örömmel elküldeném egyszer-egyszer, hogy nyomjanak le néha egy utolsó hangig élő, ötórás fellépést, de úgy, hogy az utolsó órában is tapsoljon a közönség, és örüljön annak, hogy ők vannak a színpadon. Persze nem lehet összehasonlítani egy energikus, pár perces, látványos műsorszámot egy többórás utcabállal, de meg merem kockáztatni, hogy az éjszakában néha nagyobb tehetségeket találni, mint a már „kész” előadók között.

Szöveg: Szűcs Péter
Fotó: Emmer László
Styling: Laczkó Mónika
Stylistasszisztens: Molnár Anikó
Smink: Kiss Csilla
Haj: Herczeg Csaba – Hairclub
Fotóasszisztens: Rab Roland
Ruha: A nyitóképen: Pinko, ékszer: Monies – Anda műterem, cipő: Jimmy Choo. Az állóképen: Just Cavalli, H&M, ékszer: Monies – Anda műterem

A folytatást keresd a januári Marie Claire-ben.

[Marie Claire, 2011. január]