Rendben, legyen négykor, a Tibinek haza kell érnie fürdetésre, egyezünk meg Liviusszal. Hiába. A kávézóban, ahol beszélgetünk, egy kamerákkal, mikrofonokkal megpakolt stáb sündörög körülöttünk, szó sincs itt semmilyen hazamenetelről – azonnal lecsapnak rájuk, miután végeztünk. A Tibi ráadásul nem bír kikecmeregni egy hetek óta tartó betegségből, lángol az arca a láztól, de órákig hagyja magát faggatni. Mondjuk nem érjük be ennyivel: két nap múlva a Vasúttörténeti Park egy fűtetlen, ámde tüneményes, vörös bársonyos vagonjába invitáljuk többórás fotózásra az urakat (nem győzik dicsérni a leleményességünket). Még jó, hogy a ruhapróba alatt Srí Lankáról meg Thaiföldről megy az eszmecsere – ez segít felülemelkedni az olyan, prózai részleteken, mint a láz vagy a nulla fok.
21 éves a Quimby. Kiss Tibi nemrég kövér albumban jelentette meg a festményeit, gyereke született, egy világszép, egészséges kisfiú. A zenekarral túl vannak gigantikus aréna- meg csarnoknagykoncerteken, csendes-ülős színházi vígságokon, díjakon, vállveregetéseken, rehabon és glóriákon, ledózerolták az összes fesztivált, és nemrég dupla DVD-t adtak ki. A Budapest Bár hasít. A Kutya vacsorája zenekar új nagylemeze pedig már az utolsó előtti fázisban van, és Livius még pszichológusként sem unatkozik: a tréningjeiről a nagyvállalati méltóságok is csak a legnagyobb elismerés hangján szólnak. Na ugye, ez még címszavakban is sok.
Szándékosan nem is az apropókra megyünk, azt az utóbbi időben annyian megtették, mindenféle szaklapok, művészeti és zenei portálok. Csak a két fiúra fókuszálunk. Mindketten ?71-ben születtek, tanárgyerekek, ráadásul kisebb testvérek, Dunaújvárosban nőttek fel, a kisujjukban van a lakótelepi egyenromantika minden szűkösségével és örömével együtt, osztálytársak voltak, a fél világot bebarangolták együtt, megalapították az ország hosszú ideje legnépszerűbb zenekarát, aztán mindenféle árkok és bokrok után megállapodtak – család, fiúgyermek, a sikereik csúcsa… Szirupos, nem? És van hová überelni: Varga Livius vízparti kis házban él filmrendező feleségével, két bolondos kutyával, és azt mondja, ennél most nem kell több. Ez az egy vágya volt egész életében. A nevét pedig szigorúan rövid i-vel és s-sel kéri. Ennyi.
Mi volt a barátságotok eddigi legnagyobb próbája?
(Hosszú csend. Nevetés.) Tibi: Meg vagyok illetődve kicsit, ezt még nem kérdezték. Szerintem minden barátságnak rengeteg próbája van, akadnak apróbb tüskék meg nagyobb mosolyszünetek. Nagyobból volt nekünk is, de nem vagyok benne biztos, hogy el kéne mondanunk…
Akkor nő miatt volt.
Tibi: Volt nő miatt is, igen. (Nevetnek.)
Livius: A klasszikus eset, nem több. Még csikókorunkban történt, megoldottuk. És ez a lényeg, nem maga a sztori. Lehetett volna a barátságunk vége is, de éppen az ellenkezője történt.
Miért nem lett vége?
Livius: Talán mert erősebb volt a szeretet, mint a reflexszerű sértődés.
Tibi: Zavaros eset volt amúgy is, nem voltak tiszták a szerepek, hogy ki a bűnbak, ki az áldozat. Amikor nagy csalódás éri az embert egy barátságon belül, rögtön megroppan a bizalom, és azt összefoltozni az igazán nagy munka. Bizonyos dolgokat az ember megbocsát, de nem biztos, hogy el tud felejteni – jelzőpontként mindig ottmaradnak. Ez nálunk azt jelentette: a barátságunkra innentől kezdve jobban oda kell figyelni.
Ment?
Tibi: Voltak időszakok, amikor túlságosan is. Már-már hímes tojásként bántunk egymással.
Livius: Jaj, az tényleg olyan unalmas, annyira hiteltelen volt mindig, a saját agyunkra mentünk az örökös óvatoskodással! Ilyenben minek lenni… Hiányzott, hogy osszuk egymást, hiányzott a saját arcunk a barátságunkból.
Egymástól többet elviseltek, mint mástól?
Livius: Én a Tibitől igen. Tőle olyan dolgokat fogadok el, amelyekért másokat messze elkerülnék. Mondjuk alig van ember, aki annyit tett értem, mint a Tibi.
Tibi: Persze megvannak a láthatatlan kereteink, amelyeket áthágunk, de ott a jól begyakorolt megbocsátás. Ahhoz mindig lehet nyúlni, ha muszáj. Tapasztalat, hogy bármilyen kisebb balhé élhetőbb miliőt teremt, mint az imént említett hímestojás-viselkedés. Ettől nyilván tüzesebb egy kicsit a kapcsolatunk, de legalább élő.
Egy házasság ehhez képest…
Tibi: Hasonló, abszolút. Ugyanolyan – néha – teátrális rítusokkal, de ez a többi zenekari taggal is így van már, nem csak a Liviusszal. Megvan a dinamikája, az érzékenysége és a stabilitása az egésznek. Amikor például a Livius túl sokat bújja a Bibliát, vagy elkezd nagyon negédesen és giccsesen beszélni valamiről, nagyon jólesik cinkelni egy kicsit… (Nevet.)
Livius: Nekem például olyannyira meghatározó ez a barátság, hogy sok más emberrel a viszonyomat ennek tükrében mérem meg.
Szerző: Fiáth Marianna
Fotó: Emmer László
Styling: Laczkó Mónika, Molnár Anikó
Smink: Kiss Csilla
Ruha és cipő: Dolce & Gabbana, Dsquared2, Danielle Alessandrini, Vagabond
A fotók a ma is üzemképes Árpád motorvonaton készültek. Bővebb infó: www.mavnosztalgia.hu
A folytatást keresd a 2013. márciusi Marie Claire-ben.
[MarieClaire, 2013. március]
‘),
