Pár napja érkeztél vissza Erdélyből egy jótékonysági gyerektáborból…
Böjte Csaba atya és alapítványa Erdélyben több ezer többszörösen hátrányos helyzetű gyermek nevelését vállalta fel. Ezeknek a gyerekeknek szerveztek egy egyhetes tábort Szovátán, szülőföldem környékén, ahová engem hívtak meg vendégként énekelni. Nagyon fontosnak tartom az ilyesfajta kezdeményezéseket; szükséges, hogy több oldalról is megerősítsük ezeket a kis közösségeket. A törődésen és szereteten kívül – amit otthonról sajnos nem kaphattak meg – szükségük van másfajta élményekre is. Nem szabad elfelejteni, honnan jöttünk, mit hozunk otthonról, és hogy kötelességünk visszaadni minél többet abból, amit kaptunk. Szeretném megmutatni ezeknek a gyerekeknek a saját példámon keresztül, hogy mindig van remény a célok eléréséhez. Az összetartozás érzése, az összefogás szárnyakat tud adni még a legreménytelenebb helyzetben is. Hinni kell abban, hogy jó emberek mindenhol vannak, akik segítenek, mellettünk állnak, akikre számíthatunk a nehéz időkben is.
Népdalokkal kezdtél, musicalekkel, majd operettel folytattad… honnan jött végül az operaéneklés ötlete?
Pár évvel ezelőtt éppen a szolnoki színházban dolgoztam egy operett főszerepen, amikor a korrepetitoromnak feltűnt, hogy különleges hangi adottságaim vannak. Az ő ötlete volt, hogy keressem fel Hamari Júlia művésznőt (világhíres operaénekesnő, évekkel ezelőtt visszavonult – a szerk.), és esetleg próbálkozzam meg az operaénekléssel is. Mivel azon a nyáron a művésznő éppen nem tartott kurzust, másoknál próbálkoztam. A nagy hangterjedelmem miatt azonban nemigen tudtak beskatulyázni egyik hangfachba sem, így sokáig csak találgatták, milyen irányba képezzék a hangomat. Közben valahogy mindig úgy éreztem, lefaragnak belőlem egy részt, hogy belepasszoljak egy-egy sémába. Művészileg válaszút elé kerültem, szükségem volt megerősítésre, hogy jó úton járok, hisz egy pályán lévő szép karriert hagytam el egy bizonytalan jövőért.
Mennyire volt nehéz egy ilyen nagy névhez mint Hamari Júlia bejutni?
A művésznő már évek óta nem vállal magántanítást. Én ezt nem tudtam, ezért egy éve újra próbálkoztam nála; elküldtem neki egy cédényi anyagot e-mailben. Alig pár óra múlva már válaszolt is: vállal, mert ő „még utoljára meg akar engem csinálni”. Ő volt az első, aki azt mondta: „Kata, tőled nem szabad elvenni semmit.” Mindenben nevel, én pedig mindenben kikérem a véleményét, még akkor is, ha tudom, nem feltétlen fogunk egyetérteni. Második anyukámként szeretem és nézek fel rá.
A művésznő külföldön él, hogyan tudtok mégis rendszeresen próbálni?
Van, hogy hosszabb időre Magyarországra jön vagy én utazom ki hozzá, de főleg Skype-on keresztül gyakorol velem. Naponta, beleértve a hétvégeket is négy-öt órát dolgozunk. Ennek persze csak egy meghatározott része énektechnika, a többi a szerepek átbeszéléséről és a mentális megerősítésről szól.
Színész végzettséged is van. Ez mennyiben segít egy-egy szerep megformálásában?
Nagyon sokat. Ha technikailag megvan egy szerep, akkor a játék már csak hozzáad, és segít a megformálásban. Jól érzem magam még akár modern rendezésekben is, ha átgondolt koncepció áll mögötte. Ilyen volt például a Báthory musical is, aminek címszerepét a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon énekeltem, valamint még most is játszom a Kolozsvári Magyar Operával, óriási sikerrel.
Korábban tagja voltál több színháznak, többek közt az Operettszínháznak, a Thália Színháznak, vidéken pedig Szolnokon, Győrben és Zalaegerszegen is játszottál. Miért döntöttél úgy, hogy szabadúszó leszel?
Egy idő után muszáj volt ezt a döntést meghoznom, mert társulati tagként nem nagyon tudtam az intenzív tanulásra időt fordítani és mellette a sok felkérésnek is eleget tenni. Dolgozom a Duna TV-nek, az RTL Klubnak és különböző rádiócsatornáknak, játszom a Kolozsvári Operánál is, nem beszélve a sok-sok koncertről itthon és külföldön: ez csak szabadúszóként megy.
Mik a közeljövőre vonatkozó terveid?
Jelenleg az Éj Királynője szerepére készülök…Előtte azonban még – a tavalyi évhez hasonlóan –augusztus 16-19. között újra éneklek a Székesfehérvári Koronázási Játékokon, illetve a MOM Művelődési Központban is lesz két önálló koncertem „A népdaltól az operáig” címmel. A címválasztás nem véletlen, a saját életutamat öleli fel. Szülőföldemről, Székelyföldről indultam népdalénekléssel, onnan jöttem át Magyarországra, ahol a musicalen és operetten keresztül érkeztem meg az operák világába. Ezt az ívet szeretném megmutatni a zenén keresztül ezen a két estén.
Mi az, ami kikapcsol ennyi munka mellett?
Az imádott Fogarasi-havasaim 2500 méter felett. Nagygalambfalváról származom, ahonnan nagybátyám, Kányádi Sándor is. Talán a gyönyörű táj teszi, de gyerekkoromtól kezdve folyton mozgásban voltam: hol barlangásztam, hol hegyet másztam vagy éppen bicikliztem. Gyakran csak egy magas fa tetejéről szemléltem a „világot”. Ha hazalátogatok a szüleimhez, mindmáig szeretek elvonulni pár napra, fel a hegyekbe. Ahogy egyre magasabbra kapaszkodom, úgy ritkul a növényzet: előbb-utóbb már csak a felhők, a sziklák és a kristálytiszta levegő maradnak. Meg a zene.
