Hogyan került a cirkusz közelébe?
Négyévesen még klasszikus táncot tanultam, de azt igen hamar unalmasnak találtam. Később balettel és tornával is próbálkoztam, majd egy barátnőm elhívott egy cirkuszi előadásra. Akkor teljesen beszippantott ez a világ. Meggyőztem a szüleimet, hogy ezzel szeretnék foglalkozni, majd elszegődtem egy kisebb társulathoz. 14 évesen kerültem ki Belgiumba egy verseny révén, de 13 évesen már önálló pénzkereső voltam. Egy ideig dolgoztam társulatban, de mindig is tudtam, hogy szabadúszó szeretnék lenni – ami nyilván nem zárja ki azt, hogy olyan ismert társulatokkal is rendszeresen együttműködjek, mint például a Cirque de Soleil, egy-egy különleges produkció kapcsán.
Nem volt furcsa ilyen fiatalon egy másik kontinensen, távol a hazájától egyedül boldogulni?
Európa logikus választásnak tűnt – Kanada mindentől olyan messze van. Szerencsére a társulaton belül mindig akadtak olyanok, akik törődtek velem. És az is segített, hogy elég tudatosan készültem a pályára: az iskolát a lehető legrövidebb idő alatt, magánúton végeztem el, hogy minél több időm maradjon a gyakorlásra. Amit mások öt tanóra alatt sajátítottak el, azzal én egy óra alatt végeztem. Esténként is inkább kihagytam a bulikat, helyette inkább a személyes fejlődésemre koncentráltam.
Ehhez a műfajhoz elég speciális testalkat szükséges. Tart valamilyen diétát?
Állandóan diétán vagyok, ha úgy nézzük, ez azonban nem a klasszikus koplalós fogyókúra. Sokkal inkább arra figyelek, mit és milyen összetételben eszem. Mivel annak idején elvégeztem egy ilyen jellegű képzést is, pontosan tisztában vagyok vele, mi szükséges a szervezetem számára ehhez a fajta munkához.
És mi a helyzet a fellépések utáni pezsgős fogadásokkal?
Alkoholt alig fogyasztok. Egyrészt nem tesz jót a szervezetemnek, másrészt nem is szeretem. Koccintáshoz azonban természetesen mindig a kezembe veszem a felkínált pezsgőspoharat.
Nagyon fegyelmezett életmódot követel ez a szakma: az állandó utazások, fellépések mind-mind erősen igénybe vehetik a szervezetét.
Folyton jetlagem van, szabadságra nem is megyek. (Mosolyog.) Régebben emellett még rendszeresen túl is edzettem magam. De én tudatosan készültem erre az életre, a napi többórás edzések ma is természetes velejárói az életemnek. Miután gyerekkorom óta ezt csinálom, számomra ez olyan, mint másnak a fogmosás.
Hogyan fest egy napja?
Változó. Pihenő időszakokban (amikor éppen nem készülök semmire) ébredés után egy–másfél órás jógával kezdek. Reggeli után következik az első edzés, amikor főként erősítő, valamint kardiogyakorlatokat végzek, illetve a sérülések megelőzésére fordítok kiemelt figyelmet. Délután inkább az alkotómunkán van a hangsúly.
Említette, hogy jógával kezdi a napot. Az ön hajlékonysága mellett ez a mozgásforma milyen pluszt tud még nyújtani?
A jógával tíz éve kerültem közelebbi kapcsolatba. Az egyik barátnőm már régóta rágta a fülemet, hogy kísérjem el bikram jógára. Elmentem, mindent teljes erőbedobással, lelkiismeretesen végigcsináltam, de semmi különöset nem tapasztaltam utána. Egészen az esti fellépésig, amikor azt éreztem, hogy a korábban rendszeres fájdalmas érzés a hátamban elmúlt. Nyilvánvaló volt, hogy ezt folytatnom kell. Azóta – a saját igényeimre szabott formában – beépítettem a napi edzéseimbe.
Az egyik Facebook-képe mellett azt írja, négy lépésben elérhető, hogy az ember állva a füle mellé tudja húzni a kinyújtott lábát: kell hozzá egy lábsúlyzó, egy felemelt láb, türelmes várakozás ebben a pózban – és úgy 5–10 évnyi rendszeres ismétlés. Ez tényleg így van?
Az csak vicc volt. Mindenesetre az ismétlésszám tényleg fontos. Az edzéseimnek van olyan része is, amikor csak bizonyos mozdulatokat ismétlek. Mivel ez elég unalmas tud lenni, és viszonylag kevés koncentrációt igényel, ilyenkor fülhallgatón különféle kurzusokat hallgatok: üzletit, tudományosat vagy egyszerűen csak nyelveket tanulok.
A műsoraiban rendkívül sokféle eszközön dolgozik: karika, selyem, kézállás… Melyik a kedvence?
Ez olyan, mintha egy anyától azt kérdeznék, melyik számára a legkedvesebb gyermeke. Nincs ilyen. Mindegyikben meglelem a szépséget, és mindegyiknek megvan a maga előnye. A selymen például jobban lehet improvizálni. Ha valami nem úgy sikerül, ahogy kellene, az kevésbé tűnik fel. Kézenállásban ilyenre nincs lehetőség: muszáj kitartani a pózt. (Nevet.)
Kilenc, igen különleges és érzékeny produkcióból áll a repertoárja. A Divinában egyszer csak elered az eső, a Hope-ban egy szál cselló szívszaggató hangjára áll kézen a Schindler listája című film főcímzenéjére. Mi adja az inspirációt ezekhez az előadásokhoz?
Az inspirációk folyamatosan érkeznek. A célom, hogy az élet szépségeit láttassam a produkcióimon keresztül. A Schindler listája például úgy született, hogy Maxim Betainnel, a csellistával arról beszéltünk, jó lenne közösen csinálni valamit. Ő elkezdett játszani, én meg improvizáltam a zenére. Ebből született a Hope végső változata.
Egy-egy ilyen produkció igen komoly veszélyeket is rejt magában. Önnek már volt komolyabb balesete?
Szerencsére nem. Elég régóta vagyok ezen a pályán, ismerem a szakmát. A biztonság az, amiből semmilyen körülmények között nem engedek. Saját eszközökkel dolgozom, minden előadás előtt magam ellenőrzöm a felszerelést, ha kell, sisakban mászom fel megnézni a rögzítéseket. Ha nem tudják biztosítani a megfelelő körülményeket, inkább nem vállalom el a fellépést. Mi is csak emberek vagyunk, nem szárnyakkal születtünk: hibának itt nincs helye.
