Feelusion Foto Studio and Gallery – Molnár Bence
Nem te vagy az első boros vonalon mozgó Laposa. Milyen kötődése van a családodnak az ágazathoz és Badacsonyhoz?
Apai oldalon a nagypapám kádár volt, nekik volt az egyik legnagyobb kádárüzemük Budapesten, és sok generáció után apukám volt az első, aki végül nem hordókészítéssel foglalkozott, hanem tájrendező mérnök lett. Már a doktoriját is a szőlőhegyekből írta. Édesanyám badacsonyi születésű újságíróként dolgozott a fővárosban, amikor egy balatoni vonatúton találkoztak. Anyukám egy kollégájával utazott, amikor apukám meghallotta a nevét (Eleonóra) és a szerkesztőségét. Egy hét múlva felhívta a szerkesztőséget, és anyukám ugyan nem emlékezett rá, végül találkoztak, később össze is házasodtak. Ennek 37 éve.
Melyik ponton kúszott be a történetbe a borászat?
Mi hárman gyerekek Budapesten nőttünk fel, de minden nyarat és hétvégét Badacsonyban, anyukám szülői birtokán töltöttünk. A 90-es években kezdtek el a borászat iránt érdeklődni a szüleim és területeket vásárolni. Bár édesapámnál ez eleinte egy nagyon drága hobbinak indult, szépen elkezdett önállósodni ez a dolog. Egyre komolyabb formát öltött és nőtt a birtok, egyre többet voltunk lent, de akkor kezdett feljönni igazán, amikor a bátyám, Bence az egyetem után odaköltözött Badacsonyba. Ő kezdte el főállásban intézni ezt az egészet.
A három testvér (Feelusion Foto Studio and Gallery – Molnár Bence)
A fiatal Laposa trióból csak a nővéredet nem érintette meg a bor?
Őt még gyúrjuk, de jelenleg Olaszországban él, és kereskedelemmel foglalkozik. Bár fogyasztóként szereti a bort, egyelőre jól érzi magát ott. Sok támogatást kapunk tőle a távolból is.
Nálad egyértelmű volt, hogy követed Bencét „a folyékony irányba”?
Igen, elég hamar eldőlt. A gimi alatt még gondolkodtam azon, hogy állatorvos vagy borász legyek. Gyerekkorunk óta mentünk a szüleinkkel borászatokba, pincészetekbe kóstolni, és már akkor megfogalmazódott bennem, mennyire jó lehet, hogy alkothatok valamit. Hogy a produktum az én munkám gyümölcse. A bátyámon azért nyilván volt némi nyomás elsőszülöttként, fiúként, de persze elvárás sosem volt, hiszen nagyon elfogadóak a szüleink. Nekem a táj, a szőlő, a kóstolók nagyon meggyőzőnek bizonyultak, míg mondjuk egy banki papírosztályon sosem tudnám elképzelni magam.
Miért, mi zárhat ki néhány jobbfajta adóbevallást, egy összetett kis Excel-táblát?
Az, hogy nagyon aktív, örökmozgó, kreatív típus vagyok. Talán sokan azt mondanák, hogy a borászat nem a legkreatívabb tevékenység, de amikor az ember benne van aktívan, és részt vesz emellett mindenben a címketervezéstől a marketingen át a dizájnig, igenis tud az lenni. Igaz, nem is egy művészi vonal, de sokan így érzik. Én ennél azért egzaktabbnak gondolom, és inkább a mérnöki vonalát fogom meg, miközben látom a hozzá kapcsolódó területekben a kreativitási lehetőséget.
A szokatlan megoldásokra édesapád esetében is volt példa.
Igen, ő nagyon jól ismerte a Balaton-felvidéki területeket, és erdőt irtottunk, mert bár nehezebb ott szőlőt művelni, ez volt az, ami igazán kedvezett a szőlőtermesztésnek, nem pedig a síkabb részek. Bár már elkezdték felfedezni mások is, de kevés olyan mohikán van, mint mi, hogy ezt munkában tényleg oda is teszik. Az gondolom, hogy például ültetvényszerkezetben is újat tudtunk mutatni Badacsonyban, és talán Magyarországon is, hogy olyan területekkel is elkezdtünk foglalkozni, amelyeket más nagy eséllyel nem vállalna be.
WertánFotó – Wertán Botond
A rendszerváltás utáni második generációs fiatalként te hogyan látod a változásokat?
Egyértelműen sokat fejlődött az ágazat. A rendszerváltás után lett egy-két pincészet, ami szinte kinőtt a fölből, nagyon hirtelen sikeresek lettek. Ez Villány, Tokaj esetén mindig megvolt, de ott ugye nagyon komoly külföldi tőke volt, de ismertség és minőség tekintetében szépen lassan elkezdett feljönni a többi borvidék is. Lényegében ezt az egészet újra kellett építeni, mert a szocializmus alatt a mennyiségi, nem pedig a minőségi bortermelés dominált. Egy francia birtok esetében sokszor több száz éves hagyományok vannak, generációról generációra öröklődik a tudás, emellett magas szintű oktatás van, így nem is lehetett itthon csodát várni.
Ha már az oktatásnál tartunk, a te tanulási íved elég kalandos.
Igen, a középiskolában kimentem Hollandiába cserediákként, 17 évesen, ami szerintem rendesen önállóságra, talpraesettségre neveli az embert. Utána a Kertészeti Egyetemre mentem, ahol viszont hiányoltam a gyakorlati tudást, és ezzel a lendülettel elkezdtem nézegetni a lehetőségeket. Először Kaliforniában szereztem a Napa völgyben egy gyakorlati helyet, ahová egy szüretre mentem ki. Rengeteget tanultam, más módszerek, más termelési méretek, más munkamorál… Érdekes volt odakint. Aztán jött Spanyolország Erasmussal, majd egy egri szüret a St. Andreánál, ami után elhatároztam, hogy a mesterképzést is szeretnék. A bordeaux-i boregyetemre (a világ legjobbjának tartják) esett a választásom, de ehhez kellett volna a franciatudás.
Ami akkor még nem volt. Hogyan lett?
Burgundiában is eltöltöttem egy szüretet, ahol szakmailag és a franciát tekintve is sokat fejlődtem, így a bordeaux-i felvételi már nem volt gond, hála istennek az ezzel párhuzamosan megpályázott ösztöndíjat is megkaptam. Két évet tanultam a szőlész-borász mesterképzésen, onnan még féléves gyakorlatra Elzászba mentem a fehérborok miatt. A diploma óta, két éve pedig leköltöztem Badacsonyba.
Milyennek képzeljük a Laposa-féle „vállalati felépítést”: apa, anya, gyerekek?
A szüleink ebben már nem vesznek részt aktívan. Mondjuk édesanyánk sokat segít a vendéglátásban, édesapánk meg a pályázatírásban és a területvásárlásokban. De a borászat életében, lüktetésében ketten veszünk most részt Bencével.
És fix bázis marad Badacsony?
Te is voltál Badacsonyban, láttad.
Ez igaz, nem is véletlenül indul veled-veletek a sorozat.
Hát igen, tény, hogy nem véletlenül szokták a magyar Toscanának hívni. Egyrészt ide kötnek a gyökereim, másrészt csodálatos hely. Emellett biztosan neveltetés kérdése is, és hogy az embernek hogyan alakul ki mind borban, mind gasztronómiában az ízlése, nekem például a száraz fehérbor a mindenem. Számomra a csúcsot a nagy, testes, száraz fehérek jelentik, ami vulkanikus talajon tökéletes. Kévés ilyen bazalt-vulkanikus hely van a világon, ennyire ásványos és jellegzetes. És itt a Balaton, ahol rengeteg gasztronómiai lehetőség is van. 10 kilométerenként van egy olyan étterem, hogy le a kalappal, és ahová télen-nyáron be lehet ülni.
Ha már gasztrovonal. Erre idén ti is hibátlanul rágyúrtatok, például a KisHableánnyal vagy például a Gáblival.
Igen, de a pincészetben is lett remek saját szakácsunk, ahol már nem csak – az egyébként helyi termelőktől vett nagyon jó – hidegételeink vannak. Egyébként e téren szerintem nagyon sokszor előny is, hogy mi nem a vendéglátásból érkezünk. Teljesen más szemlélettel rendelkezünk, szeretjük a jót, elvárásaink, igényeink vannak. Szerintem a legfontosabb, hogy megtaláljuk azokat, akikkel együtt lehet dolgozni.
Feelusion Foto Studio and Gallery – Molnár Bence
Miért nem egyedül?
Amikor a káptalantóti piacon lehetőségünk volt ott egy kiállítóhelyre, úgy éreztük, hogy nem lenne teljesen kerek és hiteles a történet, ha csak mi vinnénk borral, gasztróval a Gáblit. Ezért a tapolcai Pura Vidával közösen vállaltuk be. A badacsonyi KisHableánynál szintén ugyanez a felállás. Felmértük, hogy mi az amit mi tudunk, és mi az, amit mi nem. Itt a partnerünk Bezerics Dani lett, aki gasztro téren nagyon jó (Keszthely: Télikert, Fröccsterasz, Balatonboglár: Paletta). Ha az ember valamihez nem ért 100 százalékosan, akkor fontos, hogy megtalálja azokat az embereket, akikkel együtt tud dolgozni, és akiktől tud tanulni. Mi mindhárom fronton ehhez tartjuk magunkat.
Mennyire volt szándékos időzítés, nagyot akartatok szólni idén a balatoni gasztrovilágban?
Egyáltalán nem. Ez most így állt össze.
És a cool imídzs, a nem túl feszes atmoszféra és a fővárosi ínyencekig elérő hamburgerkontent a KisHableány esetében? Szépen ki volt találva, hogy ki lesz a célközönség?
Nem. Az, hogy kiknek szól, hát azt gondolom, hogy e mögött az van, hogy alapvetően mi is ilyenek vagyunk. Szerintem az ember a saját életét könnyíti meg, ha olyan helyet visz, amit maga is szeret. Tény, hogy ezzel sikerült egy olyan réteget is kiszolgálnunk, akik a régióban még nem voltak annyira megszólítva. Jó éttermek, minőségi borászatok vannak, de egy laza, beülős (akár gyerekkel, sőt, kutyával), borbáros, chill out hangulatú, zenés hely még nem volt. A pincénk emellett egy kis ékszerdoboz, ahova mindenki odatalál – köztük sok külföldi, hollandok, svédek, osztrákok. A Gábli ezzel szemben az, ami, vagyis egy remek vasárnapi reggelizőhely a fák alatt, jó kávékkal, finom sütikkel, aztán pedig lehet tovább vásárolgatni.
Nehéz a Balatoni kör vagy a Badacsonyi kör kapcsán nem észrevenni, hogy a térségben nagyon flottul megy az összetartás.
Ahhoz, hogy ez az összefogás megszülessen, generációváltásnak kellett történnie a borászati ágazatban. Na, nem azért mert a szüleink minderre nem lettek voltak képesek, hanem pusztán azért, mert ők még mást kaptak a szüleiktől. A mi generációnk már utazik, világlátottabb, más értékeket hozott magával. Ha tőlem megkérdezik, nekem nem konkurencia egy másik régióbeli borászat. A látogatónak nem program, ha csak hozzánk tud eljönni, és nincs másik, minőségi opció. Egy másik balatoni sem konkurens, és ha tágan nézem, akkor egy magyar sem. Ez attól függ, az ember milyen léptéket néz, mi a célja. Ha azt nézem Badacsony egy kis borvidék, Magyarország egy kis ország, sokkal többre megyünk, ha ezeket a dolgokat közösen végezzük, és nem egyedül állunk ki a világ elé.
Mindez szinte meseszerű. Volt már olyan pont, ami egészen mély volt? Valamilyen szaftosabb szakmai harc?
Előbbi azért akadt, igaz, nem ilyen drámai. Amikor két éve hazajöttem és átvettem a borászatot, a bátyám bedobott a mély vízbe. Egyik nap még ő ment ki a szőlőmunkásokhoz, másik nap meg én. Ott meg kellett küzdenem. Kezdőként, nőként nyilvánvalóan kellett pár kört futnom, pontosabban két hónapot, hogy elfogadtassam magam főnökként, és szakmailag is kellett bizonyítanom. Egy borkóstolón lehet előny, hogy fiatal női borász vagyok, egy tárgyaláson, a szőlőben egy fokkal nehezebb. De mivel én nem tekintek a nememre hendikepként, ezért másokon sem szoktam érezni ezt.
Feelusion Foto Studio and Gallery – Molnár Bence
Van azért valami extra a női borászkodásban?
Igen, szerintem mi, nők jobban, pontosabban kicsit érzékenyebben kóstolunk. Finomabb az érzékelésünk, nem olyan határozott, karakteres, mint a férfiaké. Ők a nagy vonalakra koncentrálnak, mi a részletekben is el tudunk veszni. Mint minden téren.
A borászkodás és a divat mennyire fér meg nálad egymás mellett?
Szeretem a divatot. Persze Badacsonyban nem Louis Vuitton táskával mászkálok a szőlőben, és erre nincs is igényem, de ettől függetlenül nőből vagyok. Imádom a cipőket (több száz lapul otthon), ruhákat, szeretek kozmetikushoz, fodrászhoz járni. Szerintem ez kell is, hogy ellensúlyozni tudjam a néha kissé férfias szakmát, amit választottam.
Regény- vagy verspárti vagy?
Amellett, hogy nagyon szakbarbár lettem az utóbbi években, nagyon verses vagyok, bár pont most jöttem rá, hogy míg régen nagyon szerettem Adyt, mostanra már túl depresszív lett nekem. Tiniként valószínűleg kellett ez a személyiségfejlődésemhez, viszont most alig tudtam átvergődni magam egy-két versén. Talán kinőttem.
Miket tartasz a „kedvenc budapesti gasztro/boros spotok” listádon?
Mi a Divinóba járunk sokat, ott fellelhetők a boraink is, de rengeteg sztenderd helyet fel tudnék felsorolni még az V. kerületben. Ételekben a Borkonyha szerintem kiemelkedő, és a Prime Steakehouse is különleges dolgot csinál. Nagyon szeretek enni, mindenevő vagyok, egy rozé kacsamell például most jöhetne, míg borban a Sancerre (Loire, sauvignon blanc) és a champagne nagy kedvenc.
Ha kapnál egy extranagy dózis energiát, mire szeretnéd fordítani?
Családalapításra.
És ebben a körben mennyire könnyű mindehhez partnert találni?
Sokaknak vonzó tényező a szakmám, ráadásul sok emberrel is találkozom, ezért ha így veszem, nagyon egyszerű ismerkedni. Ha a személyes teremre, Badacsonyra szűkítem, és arra, hogy ez egy 24 órás hivatás, nehéz. Sajnos kicsi az a halmaz, ami összeér, de persze mindennek megvan az ideje.
És áll most valaki abban a halmazban?
Hát, alakul.
