Döbbenten állunk a történtek előtt.
Nemcsak szavakat találunk nehezen, de lehetőségünk sem volt felfogni vagy megérteni, mi is történt péntek este Párizsban. Percenként figyeljünk a híreket, igyekszünk összeilleszteni a többfelől érkező információmorzsákat – de egyre kevésbé tűnik felfoghatónak az a néhány óra, ami már most történelem.
A péntek 13. nekem egész életemben szerencsés dátum volt. És a Marie Claire Fashion Days pénteki nyitónapja is éppen ilyen sikeresnek tűnt: egész nap izgatottan készültünk az estére, ahol minden pontosan olyan jól ment, ahogy megálmodtuk, jó féléves munka gyümölcse ért be. Elégedettek voltunk. Boldogok és elégedettek.
Aztán hazafelé a taxiban nem akartam hinni a szememnek, ahogy a telefonom kijelzője az első képsorokat, az első tudósításokat mutatta. Francia kollégáink, barátaink címét kezdtem el keresni, kapkodva próbáltam minél gyorsabban minél több mindent kideríteni.
A francia Marie Claire csapata szerencsére jól van – biztonságban vannak, senkinek sem esett baja.
Mikor a miniszterelnök nemzeti gyásznapot hirdetett vasárnapra, mindannyiunkban felmerült, hogy a Marie Claire Fashion Days vasárnapi napját lemondjuk. Hogy mégsem így döntöttünk, annak több oka van.
Az első, hogy nemcsak nekünk, de rengeteg hazai tervezőnek is borzasztó sok munkája fekszik ebben a néhány napban. Kemény, megfeszített munka – ezeknek a dizájnereknek nem egyszerűen ünnepi pillanat, de fontos bemutatkozási lehetőség, szakmai fórum is a Fashion Days.
A második, hogy úgy érezzük: bátor kiállással, emelt fővel kell tenni a dolgunkat továbbra is, nem pedig megfélemlítve, ajtót-ablakot becsukva, elnémulva csöndben maradni.
Úgy érezzük, hogy francia kollégáinknak, párizsi munkatársainknak és az érintetteknek is tartozunk ennyivel: nekik ajánljuk ezt a vasárnapot, együttérzésünket fejezzük ki, erőt és kitartást kívánunk. És rendületlenül bízunk abban: ilyen nem fordulhat többé elő.
László Krisztina
Fotó: Gregus Máté
