Öregedő korfákra, kifizethetetlen nyugdíjterhekre, ködös, megmentésre szoruló távoli jövőre hivatkozva szólítja meg a kormány időről időre a magyar nőket, arra kérve őket, hogy szüljék tele az országot. Mindezt persze nem kérik ingyen: jár érte 10 milliós babaváró hitel (persze már csak 30 év alatt) CSOK és száz százalékos CSED, szja-mentesség és egyszeri anyasági támogatás. Igaz, főleg csak a középosztálybeli nőknek, de erről majd később. A kecsegtetőnek tűnő kedvezmények és támogatások azonban láthatólag nem hozzák meg a kívánt hatást – a KSH statisztikái szerint 2022-ben 88 400 gyermek jött világra, ami 5 százalékkal kevesebb, mint az előző évben születettek száma.
Iványi Anna, az EMMA Egyesület munkatársa szerint a jelenlegi állami ösztönzők azért sem igazán működnek, mert tévesen gondolkodnak a nők szempontjairól. „Külföldi kutatásokból az látszik, hogy olyan országokban a legalacsonyabb a termékenységi ráta – például Spanyolországban vagy Görögországban –, ahol a legkonzervatívabban gondolkodnak a férfi-női szerepekről. Nagyon érdekes, hogy amikor figyelembe veszünk olyan különböző, gyerekvállalási hajlandóságot fokozó faktorokat, mint például az ellátórendszerek minősége és elérhetősége, akkor is azt látjuk, hogy a nemek közötti egyenlőség mindennek az alapja. Fontos például a jó bölcsődei hálózat, hiszen az segít az anyáknak legalább részben kiszervezni a gondoskodási feladatokat – de látunk olyan példát, hogy nagyon jó bölcsőderendszer mellett is alacsony a születésszám. Ha igazán mélyre ásunk a kérdésben, világosan kirajzolódik, hogy a nők nagyon is tisztában vannak vele, hogy a gyerekvállalás költségeit – a befektetett időt és energiát – javarészt nekik kell megfizetniük – ezért döntenek úgy sokan, hogy az első gyerek után már nem vállalnak másodikat. Ha a gyerekneveléssel járó fizikai, érzelmi és kognitív terheket a család közösen tudja vállalni, az valóban növelheti a termékenységi rátát.”
A Friedrich Ebert Stiftung (FES) alapítvány kutatóinak pár éve megjelent tanulmánykötetéből, a Nőügyek 2018-ból is világosan kirajzolódott, melyek a legkritikusabb és leginkább orvoslásra szoruló pontok a magyar nők életében: belerokkannak a rengeteg munkába (amit viszont gazdasági helyzetük miatt muszáj vállalniuk), miközben egyszerre szakad a nyakukba a gyerekekről, az idős szülőkről és sok esetben a férjeikről való gondoskodás terhe. A gyerekeikkel és idős szüleikkel egyszerre bajlódó, „szendvicsgenerációnak” is nevezett réteg számára a legnehezebb, de már „csupán egyféle” gondoskodási feladat ellátása sem könnyű – pláne, hogy a megkérdezett nők 44 százaléka úgy gondolta, a férfiaknak jobban ki kellene venniük a részüket a gyereknevelésből.
Iványi szerint azt is fontos látni, hogy a hazai támogatási formák gyakran nem direkten támogatják a nőket – az szja-kedvezményt például sokszor a tipikusan magasabb jövedelemmel rendelkező férfiak veszik igénybe a családon belül, ezzel viszont a nők kiszolgáltatottabb anyagi helyzetbe kerülhetnek. Arról nem is beszélve, hogy ezek a papíron jól hangzó kedvezmények gyakran épp a konzervatív, a nőket elnyomó nemi szerepek bebetonozásához járulnak hozzá – ennek az egyik leglátványosabb jelensége a magyar kuriózumnak számító GYES-rendszer.
Anyák szobafogságban
Az egész világon egyedülálló lehetőség a magyarországi anyáknak, hogy akár három éven keresztül is otthon maradhatnak a gyerekükkel, miközben különféle állami támogatások segítik a megélhetésüket. A gond az, hogy ez a lehetőség legtöbbször egyértelműen eldönti, hogy az anya lesz a munkaerőpiacról – és egyben a felnőtt életből – kieső elsődleges gondozó, hiszen így általában jobban jön ki a család, mintha a többnyire magasabb jövedelemmel rendelkező apa maradna otthon. Az otthonléttel azonban még inkább az anya vállára helyeződnek a mindennapi élet szervezésével és a háztartással kapcsolatos terhek, miközben a férfi a munkán keresztül jóval integránsabb része marad a társadalomnak. Arról nem is beszélve, hogy a nők így gyakran nagyon kiszolgáltatott anyagi helyzetben találják magukat a családon belül. De azt is fontos hozzátenni, hogy ez a lehetőség főleg azoknak kedvez, akik korábban bejelentett, jövedelmező állással rendelkeztek – vagyis a középosztálybeli szülőknek.
Szikra Dorottya szociológussal, az MTA Társadalomtudományi Kutatóközpontjának főmunkatársával még 2019-ben beszélgettünk a kormány gyerekvállalást ösztönző támogatásairól és arról, hogy ezekkel szemben mire volna valóban szüksége a magyar anyáknak. A szakértő akkor rámutatott, hogy az 1960-as években még kifejezetten progresszív intézkedésnek számító GYES a jó ideje stagnáló összege miatt már nem igazán jelent valódi segítséget. „A GYES összege 2008 óta 28 500 forint, ami manapság nevetségesnek számít – vezette le Szikra. – A GYED összegét ugyan fokozatosan növelték, de ez csak akkor jár, ha az édesanyának korábban stabil munkaerőpiaci helyzete volt. Az is teljesen jogos igény, ha valaki szeretne sok gyereket vállalni és otthon maradni velük. Szerintem ennél nincs is nehezebb munka, így az is logikus, hogy ezt meg kell fizetnünk – erre adott egy lehetséges választ Benda Józsefék (a szingliadóról elhíresült KDNP-hez közeli szociológus – a szerk.) javaslata, ami azonban meglehetősen problémás feltételeket szabott, többek közt például azt, hogy felügyelő szervek ellenőrizhessék a „jó anyaságot”. Ennek megítélése azonban nyilvánvalóan igen szubjektív. Egyébként jelenleg is létezik a „főállású anyaság” intézménye, ez a GYET, azaz gyermeknevelési támogatás, ami a 3 vagy több gyereket nevelőknek jár 1993 óta a legkisebb gyerek nyolcéves koráig, viszont ez szintén csak 28 500 forint. Ezt az összeget sem emelték 2008 óta, amit nagyon problémásnak látok.”
Iványi is úgy látja, hogy óriási szakadékok vannak a különböző osztályhelyzetű nők között Magyarországon – hangsúlyozza például, hogy miközben a kormány friss intézkedésével már csak olyan pároknak engedélyezi a babaváró hitel igénylését, ahol a nő 30 év alatt van, hazánkban még mindig nagyon magas a kiskorúak terhességének aránya. „Vannak olyan régiók, ahol nem az a probléma, hogy a nők 30 éves korukig kitolják a gyerekvállalást, hanem azt, hogy 14-15 évesen kiesnek az iskolarendszerből a tinédzserterhesség miatt. Sokan 20 éves korukra már a második, harmadik gyereküket szülik, gyakran egyszerűen azért, mert nincs igazán kontrolljuk a saját testük, reproduktív egészségük felett – mondjuk azért, mert gazdasági helyzetükből fakadóan nem férnek hozzá a fogamzásgátló eszközökhöz, vagy azért, mert abuzív párkapcsolatban ragadtak. Ezeknek a nőknek nem az a problémája, hogy összeegyeztessék a karriert a családdal, hanem az, hogy nincs érettségijük, nincs szakmájuk, emiatt nem tudnak jó állást találni, miközben persze egy vagy több kisgyereket kellene nevelniük, vagyis egy nagyon pusztító, kártékony spirálba kerülnek bele.”
De a családtámogatások összegénél és formájánál talán még súlyosabb tényező a hazai ellátórendszerek állapota, a szülészettől az oktatáson át egészen a gyermekvédelemig. Miközben már számos nemzetközi kutatás bizonyította, hogy a rugalmas kisgyerekellátás, és az elérhető és jó színvonalú oktatás, illetve egészségügy nagyon fontos és hatékony ösztönzők lehetnek a gyerekvállalásban, a magyar nőknek már gyakran az első szülésélmény után elmegy a kedve a kistestvérektől.
Magánutakon
A közelmúltban a hálapénz kivezetésével, illetve ezzel párhuzamosan az orvosok bérének rendezésével igyekeztek kifehéríteni a hazai szülészeti ellátást. A korábbi „hálapénzes rendszer“ legnagyobb problémája (a korrupció nyilvánvaló virágzásán túl) az volt, hogy óriási különbségeket eredményezett a kismamák ellátásában, ráadásul minden felmérés azt igazolta, hogy fogadott (vagyis hálapénzen megvásárolt) szülészek mellett jóval magasabb volt a szülészeti beavatkozások, például a szülésindítások és a császármetszések aránya. Ezzel együtt a nők azért tartották fenn maguk is ezt a rendszert, mert pénzért figyelmet, jobb bánásmódot, vélt vagy valós biztonságot vásárolhattak maguknak. Iványi Anna szerint teljesen jogos elvárás a nők részéről, hogy szeretnének személyi folytonosságot a várandósgondozásban, amit épp a színvonal egyenetlensége miatt éreznek fontosnak: „A hazai szülészetben hatalmas különbségek vannak az ellátás minőségében, legyen szó szakmai színvonalról vagy emberi bánásmódról, arról nem is beszélve, hogy bizonyos speciálisnak mondott eseteket – például faros babákat vagy császármetszés utáni hüvelyi szülést – tényleg szinte csak egy-egy szakember vállal az országban. Erre elvileg jó megoldás lehetne az is, ha az ellátás színvonala egyenletesebb lenne, de én azt gondolom, egy ilyen fontos, kiemelt életeseménynél mégis számít az orvos személye.”
A szülésélmény után a rugalmas bölcsődei rendszer hiánya okozhat újabb problémákat, még később pedig az oktatási intézmények egyenetlen színvonala. Miközben egy jó oktatási rendszernek az volna a feladata, hogy segít felzárkóztatni a rosszabb eséllyel induló gyerekeket, a hazai iskolák csak elmélyítik és bebetonozzák a különbségeket, a tanárhiány és az alulfinanszírozottság miatt ráadásul egyre több középosztálybeli menti borsos árú magánintézményekbe a gyerekét, miközben a kevésbé tehetősöknek az egyre gyengébb állami iskolák maradnak. „Rengeteg nemzetközi jó gyakorlat van, amit lehetne követni. A svéd iskolarendszerben például a tanórák után is rengeteg iskolai program várja a gyerekeket a különböző szakköröktől a sportfoglalkozásokon át a kirándulásokig. Itt tehát nem puszta gyerekfelügyeletet, hanem valóban tartalmas időtöltést kínálnak. A szülőknek nem kell rohanniuk a gyerekekért, a gyerekek pedig fejlesztést kapnak és kortárs közösségben lehetnek” – magyarázza Iványi.
A 31 éves Réka néhány hét múlva ünnepli kislánya második születésnapját. Szeretné, ha még otthon maradhatna egy kicsit a gyerekével, de az anyagi nyomás miatt muszáj lenne újra dolgoznia. Bár a munkahelyével sikerült megbeszélnie egy félállást, nem igazán talált olyan állami bölcsődét, ami megfelelne az igényeinek – szóval marad a magánbölcsi, ami nem túl olcsó megoldás. „Számolgattam, hogy mennyit fogok keresni a félállással, aztán levontam a bölcsi díját… hát, nem jön ki túl jól a matek” – meséli az anyuka. Az iskolaválasztás egyelőre még távoli jövő számukra, de Réka most úgy érzi, jó eséllyel végig magánintézményekbe kell majd járatnia a gyerekét: ezt középosztálybeliként ugyan megtehetik, anyagi áldozatuk azonban sok lemondással is jár. „Ha nagyon összeszorítjuk a fogunkat és a család is besegít, akkor ki tudjuk fizetni a magánovit is, de ez azt jelenti, hogy már nem biztos, hogy el tudunk menni nyaralni, vagy be tudunk ülni egy étterembe. Tudom, ezek manapság sok családnak luxusnak számítanak, nekünk mégis lemondást jelentetnének. Félelmetes látni, hogyan romlik a hazai oktatás színvonala, és még belegondolni sem merek, hogy mi vár itt az én kislányomra. Emiatt már a költözés gondolata is felmerült bennünk, de az biztos, hogy ha itt maradunk, nem tudunk több gyereket vállalni – bár örülnénk egy kistesónak – egyszerűen nem bírjuk anyagilag.”
Miközben egy egyre szűkülő társadalmi réteg vérrel-verítékkel igyekszik kompenzálni az ellátórendszer hiányosságait gyermeke megfelelő fejlődésének érdekében, a magyar társadalom jelentős részének nincsenek eszközeik, hogy jobb életet harcoljanak ki gyerekeiknek. Súlyos problémákat okoz, hogy vidéken rengeteg a betöltetlen háziorvosi és gyerekorvosi praxis, így gyakran rengeteget kell utazni az egészségügyi ellátásért. „Rutin vérvételekért, röntgenekért kell sok helyen több tíz kilométert utazni a gyerekekkel” – vázolja Iványi. „Egy kisebb baleset egy gyerek életében gyakran egész napos feladatot jelent a családnak.”
Iványi szerint a változáshoz vezető út első lépése az lenne, hogy megkérdezzük a nőket és családokat, mire is volna szükségük, mitől éreznék úgy, hogy könnyebb és jobb lehet az életük. És persze nem csak az államilag „ideálisnak” vélt fehér, középosztálybeli, heteroszexuális házaspárokat, hanem az egyedülálló szülőket, a meleg párokat, a sérült gyereket nevelő szülőket, a roma anyákat is. Ha végre sikerülne értő fülekkel meghallgatni ezeket a hangokat, lehet, hogy Magyarország is valóban családbarát ország legyen, ahol tízmilliós hitelek és adókedvezmények nélkül is szívesen vállalnak gyereket a nők.
Fotó: Getty Images
